Október 13-án Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be szentmisét a homokkomáromi Kisboldogasszony-templomban, ahol minden hónap 13-án, a kegyhely engesztelő napján…
Keresztény közéleti személyiségek felhívást fogalmaztak meg, amelyben a hazai közbeszéd állapota kapcsán a párbeszéd kultúrájának építésére, valamint a hamis hangok…
Október 3-án délelőtt Varga László megyéspüspök megáldotta Márton Áron erdélyi katolikus püspök szobrát a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyház előtti téren.
2020. szeptember 26-án, szombat délelőtt az Andocsi Esperesi Kerület papjai és a plébániák küldöttei részvételével tartottak ismertetést és megbeszélést az…
Balatonbogláron szeptember 18-20. között szervezte meg az idei évben ifjúsági közösségvezető-képző hétvégéjét a Kaposvári Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája, melyre 23 fiatal…
A Kaposvári Egyházmegyei Karitász önkéntes csoportjainak vezetői szeptember 26-án összegyűltek a szervezet központjában Kaposváron. A találkozó egyik fő témája az…
Szeptember 12-én bemutatták a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Család Munkacsoportja által létrehozott Bízd rá magad honlapot, amely mögött az élet bármely szakaszában és…
Befejeződött az Eucharisztia jegyében szervezett online előtalálkozó, amelyet a jövő évre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredeti időpontjában rendeztek meg. Erdő…
Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát és az adatkezelési tájékoztatót.