2024-ben is tartunk egyházmegyei központi jegyesfelkészítőt.
Helyszíne a Kaposvári Püspökség lesz, összesen két hétvégét felölelő programmal, melyet képzett házaspárok tartanak.
A jegyesfelkészítés időpontja:
2024. február 23-24. és 2023. március 8-9. pénteken este 18-21 óráig, és szombaton 9 órától 18 óráig. A két alkalom együtt jelenti a programon való részvételt. A programra nemcsak jegyeseket, hanem döntés előtt álló, együttjáró és fiatal házaspárokat is szeretettel várunk!
Érdeklődni a szervező házaspárnál lehet(Balázs László és Beáta 20/454-7443, ballaszmail@gmail.com).
A fiatal párok számára meghatározó élmény, amikor 10-20-30 éve házasoktól hallhatnak tapasztalataikról, arról hogy mennyi örömöt ad nap, mint nap a család és arról is, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük.
Jelentkezni az alábbi linken lehetséges:
A jó hangulatú hétvégéken a jegyesek és ifjú házasok megtudhatják, hogy az űrlények rajzolása hogyan segíti elő a kommunikációt, egy repülő rókának mi köze van a Gondviseléshez illetve, hogy az anyós-viccek mennyire alapulnak gyakorlati tapasztalatokon. De szó lesz még a férfiak „semmi szobájáról”, a családi költségvetés elkészítéséről és a szeretetnyelvekről is. A témák közül legnagyobb népszerűségnek a konfliktuskezelés szokott lenni, de pozitív visszajelzést kaptunk már arról is, hogy a szexualitás sem volt tabu. A házasság szentségét több nézőpontból mutatjuk be, kiemelve annak értékét és a benne rejlő erőt, de nem titkolva a közös élet nehézségeit sem. Az előadásokat sok játékos feladattal, páros és kiscsoportos beszélgetéssel, rövid videókkal tesszük színesebbé.
Szándékunk szerint a jEgyben képzés célja nem az, hogy csupán egy szép szertartásra készítsük fel a jegyeseket, hanem egy hosszú, - remélhetőleg boldog – házasságra.
A korábbi résztvevők visszajelzései megerősítettek minket abban, hogy nem csupán néhány vidám napot töltenek el velünk, hanem rengeteg gyakorlati tapasztalattal is gazdagabbak lesznek.
Az egyik (volt) vőlegény fogalmazta meg, ezeken a hétvégéken tett felismerését, hogy a Jóisten jelenléte a házasságuk boldogságához mennyire szükséges. „Isten jelenléte elengedhetetlen.”
Egy másik jegyes így nyilatkozott: „Megerősített engem abban, hogy a boldog házasságért dolgozni a saját felelősségünk.”