CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS


A nemiségről való helyes látásmód kialakítása és a házasságra való felkészítés kisgyermekkorban kezdődik a családban, illetve a kisiskoláskorban, majd a serdülőkorban folytatódik, és csak harmadik állomása a jegyesek felkészítése (Ferenc pápa: Amoris Laetitia (208), 2016.). Az a tapasztalatunk, hogy a fiatalok nagy hiányossággal érkeznek életük meghatározó eseményéhez, a házasságkötéshez. Sokszor nagyon minimális ismeretük van önmagukról, a másik nem sajátosságairól, illetve az emberi kapcsolatokról.
 
A Kaposvári Egyházmegye családpasztorációs munkacsoportja ebben az évben is szervez Családi Életre Nevelés módszertani képzést. Elsősorban a családi életre nevelés oktatásában tenni akarók részvételére számítunk.
 
A Kaposvári Egyházmegye vezetése szeretné ezt a programot a fenntartásában működő iskolákban, illetve a hozzá kapcsolódó közösségekben bevezetni. Az önkormányzati iskolákban is próbáljuk segíteni az elkezdését.
 
A képzés 3×2 nap, összesen 45 óra. VÁLTOZÁS! Az időpontok: 2020. június 22.-23.(elmarad) augusztus 24.-25. és szeptember 28.-29. A harmadik alkalom az ősz folyamán várható, későbbi pontosítással. Az alkalmakon a képzés az első napon 10.00-18.00 óráig, a második napon 9.00-16.00 óráig tart.
 
Helyszíne a Kaposvári Püspökség nagyterme. (Kaposvár Zárda u. 4.)
 
A képzést a CSÉN program kidolgozói, Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes és munkatársai tartják.
 
Ha több információra van szüksége, további kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal!
 
Radnai István és Márta családreferens házaspár csaladok.kaposvar@katolikus.hu, 20/459 4432.
 
Jelentkezési űrlap elérhető itt: CSÉN Jelentkezés 

Néhány visszajelzés az elmúlt években tartott képzések résztvevőitől:

 
-  Sok pozitív dolgot hallottam a CSÉN Módszerrel kapcsolatban. A két napban beigazolódott számomra, hogy helytállóak voltak a kapott információk. Ismeretanyagban is és gyakorlati oldalát tekintve is sok hasznos ismeretet kaptam, melyet a munkám során hasznosítani tudok.

-  Köszönöm az elfogadást. Köszönöm, hogy önmagam lehettem és így is jól voltam. Hálás vagyok a derűért, a nevetésekért. Köszönöm, hogy szeretettel teli volt ez az együtt töltött idő, ami képzés is, mert az ötleteket tovább viszem és megvalósítom, de több mint egy képzés, mert együtt gondolkodás és cselekvés, amiért hálás vagyok!

-  Sokszínű két nap volt! Sokat tanultam. Sok ötletet kaptam, ami egyszerű játéknak tűnt, de nagy mélységeket tárt fel. Segítettek a feladatok magyarázatai, az egyes osztályokban szerzett tapasztalatatok. Öröm, felszabadultság, jókedv. Egyes feladatokkal lelkigyakorlatos élményeket éltem meg. Mélységet. Köszönöm!

-  Köszönöm a sok játékot, gyakorlatot. A színes rajzokat, ábrákat, melyek a szemet is gyönyörködtetik. Nagyon jók az ötletek, még engem is megmozgatnak! Az a legjobb, hogy az embernek van kedve csinálni és nem érzi erőltetettnek.


Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés