Veres András megyéspüspök szentbeszédében a mai emléknapra utalva – a Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban – párhuzamba állította Mária Istennek tett önfelajánlását a szeminaristák beöltözésével. Jakab apostol apokrif evangéliuma tudósít arról, hogy Máriát szülei hároméves korában elvitték a jeruzsálemi templomba, és ott a templom körüli munkákkal foglalkozó szüzek nevelésére bízták. Ezen idő alatt a szüzek körében ajánlotta fel Mária életét Istennek. A zsidó hagyományban a gyermek bemutatása a templomban fontos jelentőséggel bírt. Ezért mutatták be Jézust is negyven nappal a születése után a templomban. Ez a keresztény hagyományban is megőrződött: édesanyánk minket is bemutatott a templomban a kereszteléskor, felajánlotta Istennek azt az életet, amelyet tőle kapott. Fontos, hogy mi, hívő emberek életünk folyamán tudatosan is megismételjük ezt a felajánlást, miként a Szűzanya tette a hagyomány szerint.
Aki a papságra jelentkezik, az Istennek adja az életét: egész valóját Isten és az Ő népe szolgálatára szenteli. Csak a célt látjuk, az odavezető utat nem. A szeretet nem is akar tudomást venni az esetlegesen előforduló nehézségekről, mert csak egyetlen vágy vezérli: szeretni akar. Minden veszélyt, minden bajt, minden nehézséget képesnek érez legyőzni azért, hogy szerethesse azt, akinek az életét odaadja. Így történik ez a szerelemben is a házasságkötéskor. A beöltözés a kispapi életben ünnepélyes pillanat, ünnepélyes önajándékozás, felajánlás. A reverenda felöltése azt jelzi, hogy a növendék kész az istenszeretet ezen útját járni. A reverenda felöltése nem pusztán egy egyenruha felvétele: „nekünk magát Krisztust kell magunkra ölteni – miként tanítja Pál apostol. Amikor a reverendát felvesszük, akkor is Őt magát akarjuk magunkra ölteni, krisztusi emberré akarunk formálódni. Ez szükségszerűen olyan intenzív lelki életet, fejlődést feltételez, amely nélkül nem válhatunk alkalmassá erre a szolgálatra.”
Isten népe körében a reverendát tisztelet övezi: a kiválasztottságnak, az elköteleződésnek a jele. Ez a tisztelet annak szól, akit a reverenda hordozója képvisel. A reverenda viselőjének mindig annak tudatában kell élnie, hogy aki ezt a ruhát viselő embert látja, Istent keresi benne is, a szolgálatában is. Szent Ágoston Lukács evangéliumának 11. fejezetéhez kapcsolódóan (vö. Lk 11,27–28) arra figyelmeztet, hogy nem a testi, hanem a lelki Krisztushoz tartozás tesz bennünket igazán boldoggá. A Szűzanyának is ez adta az örömöt, és ez tette őt igazán boldoggá. Mindnyájunknak, hívő embereknek, feladatunk, hogy ezen az úton, a Krisztushoz tartozás boldogító útján keressük a boldogságunkat. A pap számára különösen tragikus lenne, ha ő nem a Krisztushoz tartozás útján keresné a boldogságát.
Veres András püspök atya Ferenc pápa szavait idézte prédikációja zárásaként: „»A papoknak is van történetük, nemcsak váratlanul tűnnek fel a székesegyházban a szentelésük napján, hanem a családban kezdődik a hit átadásával és a család minden élményével.« A most reverendát öltő testvéreink hivatása is a családban kezdődött. Köszönet mindenkinek, akinek szerepe volt ebben.”
A szentmise keretében Bősze Gábor (Győri Egyházmegye), Brunczvik Mátyás (Kaposvári Egyházmegye), Grafl Ákos (Győri Egyházmegye) és Kovács Gábor (Győri Egyházmegye) öltötte magára a reverendát a krisztusi papságra való törekvés jeleként.
Az avatásokra és az admisszióra a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a későbbiekben kerül sor.
Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóiroda
Fotó: Németh Péter