Hírek

Hírek

 
December 20-án karácsonyi ünnepséggel zárták az évet a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai és tanárai.
December 19-én a tartották a Segesdi Gondviselés Szociális Otthon karácsonyi ünnepségét a Szent László-templomban. Az ünnepség szentmisével kezdetét, melyet Varga…
2019. december 19-én, csütörtökön 15 órakor – a korábbi évekhez hasonlóan – a Marcali Római Katolikus Plébánia szervezésében önkéntesek látogattak…
Az adventi időszak lehetőséget nyújt arra, hogy elmélyedjünk hitünkben, ráhangolódjunk a karácsony csodájára. A zalaszabari iskola tanulóinak lelki nap keretében…
A Kaposvári Karitász munkatársai mintegy 50 élelmiszercsomagot osztottak ki Szentbalázson. Az összesen négy településről érkező rászorulóknak Varga László megyéspüspök adta…
2019. december 13-án mintegy nyolcvan érdeklődő látogatott el a Kaposvári Egyetem Keresztény Értékrendű Vezetés szakirányú továbbképzésének nyílt napjára.
December 10-én kedden mintegy 28 résztvevő kapott küldetést a Joppé Evangelizációs Központ OIKOS kurzusának záró alkalmán. A kurzus befejeztével Tomanek…
2019. december 11-én Varga László megyéspüspök látogatott a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központba. A látogatás alkalmával a főpásztort elkísérték az…
A szentbalázsi és taszári plébániák adventi koncertsorozatának keretében, december 8-án vasárnap jótékonysági koncertet szerveztek a taszári Magyarok Nagyasszonya templomban.
Csend nélkül meghal az ünnep, s önmagunkból is veszíthetünk. A zajban összekuszálódnak a dolgok, a csendben viszont minden helyre kerül.…
Varga László megyéspüspök tett látogatást a Napsugár Integrált Szociális Intézmény Kaposfüredi Lakóotthonába december 9-én délelőtt.
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés