Nagy várakozás és bizakodó szervezés előzte meg a legnagyobbak táborának lebonyolítását, hisz a pandémia ellenére is télen már megkezdődött a tervezgetés, a tábort koordináló fiatalok együttműködése. A helyzetből adódóan fokozattan figyelni kellett a higiénés szabályokra. Nagy öröm volt számunkra, hogy idén már az Imatábor köreiben papként köszönthettük az 5. éve köztünk táborozó/táboroztató, és júniusban felszentelt Fejes János atyát, aki lelki vezetőnkként tartotta meg miséinket, és ébresztett gondolatokat a kiscsoportos beszélgetések előtt.
A tábor lényege két tényezőből adódik össze: szeretnénk, hogy a fiatalok lelki élményekkel, megerősítésekkel, de ha kell, kérdésekkel növeljék hitüket; illetve egy olyan közeget és közösséget ismerhetnek meg, ahol új barátokra tehetnek szert egy valódi szeretetközösségben. Meghatározó élmény látni, ha újabb emberek érkeznek a már visszajáró táborozó-mag mellé, hiszen a hét végére már nem is nagyon lehet a két csoport között különbséget tenni. Ehhez persze segítséget ad a tábor felépítése is: a tábor nyitó napján például rengeteg ismerkedős és közösségi játékkal hangolódnak a résztvevők egymásra, ahol lehet vicces szituációkon nevetni az esti vetélkedőn, vagy épp székeken odébb ülve versenyezni egymással az előségért.
Az egységgé formálódásban a hét során még számos „játékos” program és feladat szerepelt: többek között a Kányavári-szigeten ügyességi vetélkedő, közös filmnézés, tábortüzes éneklés, Kahoot-kvíz és kiscsoportonkénti társasjáték is szerepelt a programban, amelyből a kedvezőtlen időjárás ellenére számos dolgot sikerült megvalósítani. A közös nap alkalmából a zalakarosi Isteni Irgalmasság-templomban találkozott a már említett három tábor, ahol Dr. Háda László plébános atya mutatott be hálaadó misét. A fiatalok csobbanhattak a zalakarosi fürdőben, valamint elzarándokolhattak az egy éves évfordulójához közeledő csapi templomhoz is.
A lelki feltöltődés is hasonlóan fontos, ha nem fontosabb szerepet töltött be a színes programban. Ennek gerincét a korábban többször is említett kiscsoport adja, amelyben a résztvevők kisebb egységekben tölthetnek több időt, egy vezető segítségével pedig feldolgozzák a hét minden napjára kiválasztott evangéliumot, valamint válaszokat kaphatnak az azzal kapcsolatos kérdéseikre is. A mindennapi szentmiséken megkaphattuk az Oltáriszentség kegyelmét és a napi záróprogramként zajló imaestek lehetőséget adtak az elcsendesülésre, elmélkedésre. Az őrangyal-feladat segített megvalósítani a táborunk mottóját: „tettekre indító szeretet”, amelyen belül apró szívességekkel, meglepetésekkel fejezhettük ki összetartozásunkat.
Lehetőség volt a hét elején gyónásra is, ezt követően pedig többször sor került szentségimádásokra is. A vezető stáb tagjai készültek szerteágazó fakultációs programokkal is, ahol a fényképezés mélységeitől a tábor zászlójának elkészítésén át az imádságban való fejlődésig sok-sok opció állt a fiatalok rendelkezésére. A hét végén zajló KiMitTud során színvonalas előadásokat mutattak be a táborozók, amikre a hét során tudtak felkészülni; valamint nagy sikert aratott a fórum-sorozat is. A hét során vendégül láthattunk egy házaspárt, egy atyát, és egy szerzetesnővért is, akik számára a résztvevők kérdéseket tehettek fel, adott témában, illetve kíváncsiságuk szerint.
Személyes kedvenc élményem a kiscsoportom volt idén – ahol – ahogy már említettem, bensőségesebb beszélgetésekre kerül sor. Csodálatos figyelemmel kísérni az új barátságok és közösség kialakulását, a fiatalok kíváncsiságát, és ahogy egyre jobban megnyílnak Isten felé. Reméljük, hogy jövőre az eddigiekhez hasonlóan életre hívhatjuk ezt a tábort és megígérhetem, aki részt vesz rajta, azt tettekre indítja majd a szeretet. Várunk jövőre minden új és visszatérő fiatalt!
Szöveg: Paulik Barnabás
Fotó: Szerafin Zoltán