— Pszichológusként az Ön témája a konfliktus, ami kissé paradoxnak tűnhet egy olyan közösségben [a Fokolare Mozgalomban], ahol az egység fogalma rendkívül fontos. Mennyire volt nehéz ebben a közegben arról beszélni, hogy a konfliktusok elkerülhetetlenek és sokszor egészségesek is?

— Az igazság az, hogy néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlen volt az egység lelkiségét élők körében ezekről a témákról nyíltan beszélni. Persze területenként különböző mértékben, a Mű [a mozgalom] eltérő fejlettsége, vagy még inkább a felelősök személyes beállítottsága okán. Észrevettem, hogy például Latin-Amerikában szabadabban fejezték ki magukat az emberek akkor is, ha véleményük nem egyezett a közösség vezetőinek véleményével. Az Argentínából jött Ferenc pápa megnyilvánulásaiban is ez a szabadság látszik. Nálunk, Spanyolországban az elmúlt húsz évben nagyon pozitív fejlődést tapasztaltam: a nyílt és félelem nélküli beszéd vált jellemzővé.

A kritika megfogalmazásának és elfogadásának képessége nagyon fontos, a személyes és közösségi érettség jele. Természetesen nem eshetünk abba a hibába, hogy mindig és mindent kritizálunk. Legyen egy egészséges, érett reflexiós folyamat, amelyben a kritika nem öncélú, hanem a jobbítást szolgálja. Ez a fajta kritikus álláspont hiányzott a mozgalomban, mivel létezik egy bizonyos fokú naivitás.

— Mit ért naivitás alatt?

— Úgy gondolom, hogy minden karizmatikus mozgalom, amelynek van egy erős ideálja, magában hordozza a naivitást vagy utópista gondolkodást. Követőik úgy gondolják, hogy az emberiség problémái egyszerre megoldódnak az új szemlélet eredményeként. Ez a naiv, emberi elképzelés azonban nem reális. El kell fogadnunk a határainkat, felismerni a valóságot, hogy mindig lesznek nehézségek, működési hibák, amelyekről beszélni és olykor vitázni is tudni kell.

Tény, hogy az alapítás idején sok mindent a feltétel nélküli és kritikamentes hozzáállás miatt sikerült megvalósítani. Ebben az időszakban félresöpörték a felmerülő kétségeket, és ez így volt helyes. Csakhogy a lelkesedésnek ez az időszaka véget ért. A mi feladatunk most az, hogy megtartsuk azt az ideált, amit az alapító Isten kegyelméből megértett és nekünk adott. Ehhez azonban szükséges az érési folyamat egyéni és közösségi szinten is, és kell a kritikus hozzáállás is, hogy helyesen lássuk, hogyan lehet ezt az ideált jól megvalósítani.

A naivitás miatt eleinte nem vettük figyelembe a nehézségeket. Az mondtuk, hogy közöttünk nincsenek problémák, mert a nemes ideálok összetartanak bennünket. Az ideál valóban nagy, mi azonban ugyanúgy kicsik, rosszak és bűnösök vagyunk, mint bárki.

— Fokoláre Mozgalom tagjai számára fontos fogalmak az egység és az elhagyott Jézus. A gyakorlatban ezekre gyakran megoldási eszközként tekintettek. Ha valaki szenvedett, úgy vette, hogy szeretnie kell az elhagyott Jézust, és a probléma megoldódik.

— Ez nem így működik. Szeretni az elhagyott Jézust egy lépés, ami felkészít engem, hogy készen álljak arra, hogy nehéz próbákon is egyfajta belső békével menjek keresztül. Csakhogy a problémát a felszínen is kezelni kell. A misztika és a pszichológia szemszögéből nézve az elhagyott Jézus koncepciója gyönyörű, de helyesen kell értelmezni. Ha belsőleg így élünk, akkor fogjuk tudni a problémákat a felszínen is félelem nélkül kezelni és a realitás tükrében látni.

Ha valaki úgy értelmezi, hogy az embernek minden szenvedést magában kell megoldania, ez olyan teherré válik, hogy a tehetetlenségig megbénítja őt. Ugyanígy naiv elképzelés, hogy ha szeretek vagy újrakezdek, a probléma magától elmúlik. Időnként előfordulhat, de ez nem útmutató ahhoz, hogyan kezeljük a problémákat. Ha nem lépünk közbe, amikor szükséges, sebek keletkeznek, és idővel elgennyesednek.

— Hogy állunk a problémakezeléssel most?

— Még van mit javítani, de már lényegesen jobb a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. Volt idő, amikor azokra, akik aktívan szerettek volna megoldani valamilyen problémát és nevén nevezni, majdhogynem úgy tekintettek, mint eretnekekre. Ezt a felfogást már meghaladtuk, ma azt tekintjük legfontosabbnak, hogy milyen belső indíték mozgatja az illetőt, aki a kritikát megfogalmazza.

— A nyílt és kritikus vitának megvan az a veszélye, hogy nem jutunk közös nevezőre. Ugyan képesek leszünk a konfliktust megfogalmazni, de nem leszünk képesek közösen cselekedni. Hogyan tudjuk ezt elkerülni?

 — Az ideál valami nagyon különlegeset kínál nekünk – a motivációnk és célunk mindig a szeretet kell legyen. Tehát nem arról szól, hogy el akarjam érni azt, ami tetszik nekem és elutasítsam azt, ami nem tetszik. A mi célunk az, hogy azt akarjuk, ami mindenki számára a legjobb. Ha ez a belső hozzáállás mélyen meggyökerezett bennünk, akkor leszünk képesek veszíteni, feladni a saját elképzelésünket valaki más vagy az egész közösség javára.

Ezzel a hozzáállással el tudjuk érni, hogy termékeny vitákat folytassunk. Ha Jézust helyezzük a középpontba, akkor a problémák könnyebben kezelhetők. Mély párbeszédre van szükség, ahol megértjük miért akar a másik valami mást és milyen szükségletei vannak.

Az interjú teljes terjedelemben itt olvasható: https://ujvarosonline.hu/tarsadalom/az-egeszseges-kozosseg-elfogadja-a-kritikat-inaki-guerrero-pszichologus

Fotó: Július Kotus

Fordította: Hrtyan Ildikó