Chile — Oktatási problémák a járvány alatt

Évtizedeken keresztül Chile egyik legnagyobb problémája a közoktatás kérdése volt. Az egymást követő kormányok mindig újabb és újabb modellt javasoltak: az ország oktatási rendszere újjászervezésének különböző formáit. Amikor úgy tűnt, hogy e területen végre a jobbítás útjára lehet lépni, társadalmi mozgalmak és egyetemista csoportok képviselői árasztották el az utcákat. Az apparátus, valamint a nem működő rendszer ellen tüntettek.

Agence Fides 2020.07.06.

A helyzet a Covid-19 világjárvány miatt ismét kritikussá vált. Az egyik országos lapban az Aquinói Szent Tamás nevét viselő oktatási hálózat igazgatónője, Sandra Urrutia Bravo beszélt arról a kihívásról, melyet az iskola újragondolása jelent. „Szükséges, hogy megerősítsük a kapcsolatot az iskola és a család között, s ekképpen fejlesszük a gyermekek önállóságát. A pandémia az oktatást nagymértékben érintette. A tanulási közeg megváltozott, s az oktatási rendszer arra kényszerült, hogy technológiai eszközöket vegyen igénybe a gyerekek tanuláshoz való jogának biztosításához. A tanulók, valamint szüleik mellett végzett felmérésnek köszönhetően releváns információkat kaptunk. Lehetővé vált a távoktatás keretében zajló tanórák tökéletesítése. Több mint 600 tanár képeztünk ki a Classroom program használatára, s az iskolák vezetőinek szerepkörét megerősítettük. Ezentúl nem csupán a tanulókat, hanem szüleiket is kísérik. Közben szembesültünk egy újabb problémával, nevezetesen azzal, hogy a gyermekek nem önállók.”

A felmérés kapcsán Sandra Urrutia az alábbi tényeket emelte ki. Amennyiben a járványt nem lehet ellenőrzés alatt tartani, a megkérdezettek 91,8 %-a nem szeretne visszatérni a hagyományos oktatási formához, mert fél a megfertőződéstől. Ennek ellenére jelentős gond, hogy a válaszadók 64,8 %-a unalmasnak tartja az interneten tartott órákat,  55,1 %-nak pedig csatlakozási [technikai] problémái vannak. „Fontos tudni, hogy a nehézségek a szociális helyzetből fakadnak. A hozzánk járó gyermekek családjaiban jelen van a túlnépesedés [magas az egy háztartásban élők száma], a szegénység, a szülők munkanélkülisége. Gondot okoz az internetre való felcsatlakozás, a szolgáltatás minősége, problémát jelent a bátorítás hiánya, valamint az unalom.”

A végösszegzés azonban pozitív: „Százötven éves történelem és tapasztalat kísér bennünket, s ahogy püspökeink mondják, ebben a járványban  »senki sem menti meg magát egyedül«, mivel csak a közösség tud segíteni.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Egymást kiegészítő két forrás:

http://www.fides.org/fr/news/68280-AMERIQUE_CHILI_L_ecole_apres_la_pandemie_et_la_necessite_de_renforcer_le_rapport_entre_elle_et_la_famille

http://www.fides.org/en/news/68280-AMERICA_CHILE_School_after_the_pandemic_strengthening_the_school_family_relationship

 
Read 655 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés