Püspök úr, mit tanulhattunk a mostani járvány kapcsán?
Az egymással való törődés fontosságát. A közelmúltban részese voltam egy videókonferenciának, amelyet éppen ebben a témában tartottak. Különböző foglalkozású emberek szólaltak meg. Megragadott engem Röhrig Géza hozzászólása. Filmszínész, színházi ember, verseket is ír. Most New Yorkban él. Amikor meghallotta, hogy nagy gondok vannak, nincs elég ember, aki eltemesse a járványban elhunytakat, jelentkezett önkéntes sírásónak. Ebben az említett beszélgetésben többször elhangzott, hogy nem becsüljük az Úristennek ezt a csodálatosan szép teremtett világát. Pusztítjuk a mi gyönyörű földünket.
A telhetetlenség átka, hogy jelképesen szólva elesszük a kenyeret a sok éhező elől. Az egyik oldalon a nagy kényelem, a luxus, a másik oldalon a sok éhező ember a világban.
Ferenc pápa is mindig azt mondja, szívtelen ez a világ. Nem veszi észre a másik embert. Arról, hogy valaki Afrikában, vagy másutt született… nem tehet. De nem jobb a helyzet idehaza sem. Hogy csak az elmúlt hetek szomorú eseményeire utaljak: Hogyan juthatnak el a fiatalok odáig, hogy előveszik a kést, hogy nem tisztelik sem önmagukat, sem a másik embert? A nevelés hiánya, meg a drogok. Azt mondják, hogy a késelésben részt vevő fiatalok a kábítószer hatása alatt álltak.
Egyre erősebb a társadalmi feszültség, az előítéletek térhódítása. Honnan ered ez az előítéletes, rasszista gondolkodás?
Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy a Káin és Ábel történetétől indul minden. „Őrzője vagyok a testvéremnek?”– kérdezi cinikusan Káin. A féltékenység, az irigység, ez van minden mögött. Most éppen Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter cikkét olvastam. Olyan bölcsen azt mondja: Gondoljuk végig, hogy mi magyarok miben hibáztunk az I. világháború kirobbantásánál, vagy abban, amilyen lekezelő módon viselkedtünk az itt élő nemzetiségekkel. És csodálkozunk, hogy utána azt mondták, ebből már elég. Az önteltség, beképzeltség, gőg, mind az eredendő bűnre vezethető vissza. A rasszizmusról beszélünk. Az a nagy baj, hogy a politikai haszonszerzés eszközévé vált.
Milyen csodának kellene történnie, hogy változtassunk ezen a tendencián? Hogy megbékéljünk egymással, hogy egyenrangúnak tekintsük a cigányt, a románt, a tótot? Milyen jeleket kell még küldenie Istennek, hogy észhez térjünk?!
Itt van ez a járvány. Láthatjuk, hogy a vírus nem válogat. Akár Mózes törvényeit olvassuk, akár Krisztus tanítását, mindig ott van a figyelmeztetés, hogy szeresd a te Uradat Istened és szeresd a felebarátodat. Mert mindenki a felebarátunk. Mindenki, aki embernek születik, a mi felebarátunk, a testvérünk. Milyen alapon mondjuk azt, hogy nekem ehhez jogom van, nekem ez kijár, neked meg nem. Az ilyen magatartás oda vezet, amit Hitler és követői tettek… A fajelmélet valami sátáni dolog volt.
Püspök úr sokat hallatja a hangját a médiában. Miért tarja fontosnak, hogy megnyilatkozzon a társadalmi kérdésekben is?
Öt évvel ezelőtt kezdtünk el egy interjúsorozatot Réti József barátommal, s ennek nyomán minden évben született egy-egy kötet. De gyakran megkeresnek az újságok is. Volt egy ki nem mondott elvem, hogy mindenhová elmegyek, ahová hívnak. Az interjúköteteim kapcsán sok könyvbemutató rendezvényen vettem részt mindenfelé az országban, Soprontól Debrecenig, Kecskeméttől Győrig. Ezeken a beszélgetéseken újból és újból megfogalmaztam a véleményem a világról, az élet eseményeiről, vagy akár a történelemről, az egyházunkról.
Az utóbbi időben felvetődött néhány olyan téma, amiről összefoglalóan fejthettem ki a gondolataimat. Ilyen kérdés volt például, hogy hogyan látom az elmúlt harminc évet. Aztán a járvány kapcsán, hogy milyen lesz a világ a járvány után. Mit tanulunk ebből a helyzetből. Ferenc pápa útmutatásai nyomán az ökológiai válságról is írtam. Arról, hogyan kellene megbecsülnünk teremtett világunk kincseit.
Nagyon izgatnak a társadalmi kérdések. Mióta nyugdíjas lettem, úgy éreztem, hogy az Úristen még feladatul adja nekem, hogy többet foglalkozzam a cigányság helyzetével. Ezért is jött létre a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a videóblogot, Havonta kétszer-háromszor beszélek valamilyen témáról. Érdekes látnom, hogy a fiatalok mennyire a virtuális világban élnek. s nagyon sok visszajelzést kaptam tőlük. Most már tudom, hogy ez a vlog, hát így lettem vlogger…
Tudunk-e manapság valódi párbeszédet folytani?
Meggyőződésem, hogy a párbeszéd kultúráját építenünk kell. Nagyon nagy a felelősségünk abban, hogy megtiszteljük-e a vitapartnereinket, meghallgatjuk-e az ő álláspontjukat, úgy, hogy ugyanakkor az ember képviseli a saját nézőpontját, elmondja a véleményét.
Most Nagymaroson élek. Itt felettünk magasodik a Hegyestető és a kilátótorony, ahonnan az egész Duna-kanyart be lehet látni. Több út is vezet a Hegyestetőre.
Én úgy gondolom, hogy az élet fontos kérdéseit nem lehet egysíkúan megközelíteni. El kell tudnunk fogadni, hogy más nézőpont is van, más út is vezet a hegytetőre, de a cél közös. A párbeszéd alapelve számomra az, hogy tisztelni kell egymást.
Egy püspök, egy ismert személy szava messzire elér. De mit tegyenek az egyszerű hívek? Hallassák a hangjukat a környező világ problémái, sokszor igazságtalanságai láttán?
Ezt úgy nevezik, hogy állampolgári felelősség a közügyekért. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy elmondhassa a véleményét, de meg is kell hallgatnunk egymást. Ahogyan Ferenc pápa mondja: „Többet hallgass, kevesebbet beszélj.”
Az állampolgári felelősség a közügyekért nagyon régi téma, amit azután a politika szépen elfelejtett, félretett.
Teremteni kellene olyan fórumokat, ahol a hétköznapi problémákról beszélni tudnak az emberek. A nevelés kérdéseiről, a toleranciáról, a környezetvédelemről, az egészségügyi gondokról, vagy a szociális gondoskodás kérdéseiről. Meghallgatni az egyéni emberi sorsokat, „érzékenyíteni” a közvéleményt.
Egy fiatal cigány barátom nemrégen doktorált az ELTE szociológia tanszékén. Disszertációjának a témája az egyház és a cigányság kapcsolata volt. A professzora azt mondta a hallgatóinak, hogy nem ad diplomát annak, aki nem tölt el legalább két hetet egy cigány faluban. Hogy közelről lássa a cigányság valós problémáit, azt, hogy milyen körülmények között élnek emberek. Persze nem csak cigányok élnek nehéz helyzetben. De a professzor azt kérte, hogy a saját szemükkel győződjenek meg arról, hogy milyen az, amikor nincs villany, nincs víz, csak az utcai kútból, nincs megfelelő iskolai lehetőség és nincs munkahely. Visszatérve a kérdéshez, nagyon fontosnak tartom, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy megszólalhassanak az emberek.
Fotó: Beer Miklós videoblog és Fialovszky Magda