Keresztény régészeti lelet Pakisztánban

A Pakisztán északi területein található Gilgit-Baltisztán régió Afganisztánnal, a kínai Hszincsiang tartománnyal, s az indiai Dzsammu és Kasmír állammal határos. Az itt magasodó Karakorum hegylánc a világ legmagasabb csúcsait rejti. A térséget átszelő Indus folyó környékén zömében muzulmán vallású hegyi népek élnek, hozzávetőlegesen 1,3 millió ember.

La Croix  2020.06.20.  Claire Lesegretain

A Baltisztáni Egyetem három vezetője itt, a vonulatok között, Skardu város közelében, lelt rá egy 2,1 méter magas, valamint 1,8 m átmérőjű, 3–4 tonna súlyú, márványból készült keresztre. Alaptáboruktól két kilométerre, Kavardo falu mellett bukkantak rá – jelentették ki a 2020. június 14-én tartott sajtóértekezleten. A három személy, Muhammad Naeem Khan rektor, Zakir Hussain Zakir tanulmányi igazgató, továbbá a külkapcsolatokért felelős Ishtiaq Hussain Maqpoon, falusi emberek és hegyi vezetők kíséretében kulturális leleteket kívánt tanulmányozni. A kereszt véleményük szerint 1000–1200 éves lehet. A Baltisztáni Egyetem európai és észak-amerikai intézetekkel, továbbá helyi történészekkel együttműködve szeretné meghatározni a tárgy pontos korát, amely Wajid Bhatti kutató szerint „az indiai szubkontinens legnagyobb keresztjeinek egyike”.

20200624 Locals posing cross 0 960 540

Amennyiben e kormeghatározás megerősítést nyer, a keresztény jelenlét ősiségét bizonyítaná e területen. E tény megörvendeztetné a gyakorta erőszakot és diszkriminációt elszenvedő pakisztáni keresztény kisebbséget. „Ez valóban fantasztikus hír mindannyiunk számára!” – mondja Mansha Noor, a Caritas Pakistan igazgatója. „Jelzi, hogy a kereszténység jelen volt e régióban, s bizonyára volt templom, s voltak keresztény közösségek is. Jelenleg egyetlen keresztény család sem él arrafelé, de szemmel láthatóan akkoriban nem így volt.” A Karacsiban [Pakisztán legnépesebb városában] élő katolikus bankár, Norman Gill, a maga részéről azt szeretné, „ha a formalitások lezárulása után minden itteni helyi keresztény a helyszínre tudna menni megnézni a keresztet”.

Skardu kicsiny város. Ma azon az úton fekszik, amely Pakisztánt Kínával köti össze. Hajdan azonban a selyemút szelte át. Lehetséges, hogy „e hegyi vidékre a kereszténységet közel-keleti keresztény kereskedők hozták el” – veti fel Béatrice Caseau, a párizsi Sorbonne egyetem tanára. „Akkor is, ha a forráshiány nem teszi lehetővé, hogy teljes bizonyossággal meghatározzuk, merre jártak, azt mindenesetre tudjuk, hogy szír nyelvet beszélő keresztények a Kr.u. 5. és 8. század között, tehát az iszlám megjelenése előtt, az Indus környékére érkeztek.” – folytatja a történész. „A Kr. u. 7. századtól kezdve nesztoriánus keresztények nyomait találtuk Kínában. Szükségképpen létezett kereskedelem, csere, kapcsolattartás a régióban, beleértve ebbe a vallást is.” – tette hozzá a kutatónő.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Egyéb forrás: https://www.ucanews.com/news/ancient-christian-cross-found-in-northern-pakistan/88403

Kép: La Croix, www.cath.ch

 
Read 156 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés