Egy éve él hazájától távol a nicaraguai Silvio Bàez püspök

A súlyos politikai válságban a nicaraguai polgárok a katolikus egyházra és Ferenc pápára számítanak – állítja Silvio José Bàez, a főváros, Managua segédpüspöke, aki 2019. április 23. óta száműzetésben él.

www.cath.ch; www.imedia-info.org  2020.05.13.

„A halálfenyegetések miatt, amelyeket kaptam, a Szentatya arra kért, hogy hagyjam el Nicaraguát” – közölte Twitter-oldalán 2019. április 10-én Bàez püspök. Pár nappal korábban, 2019. április 4-én, a pápa audiencián fogadta őt, s azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy „töltsön el valamennyi időt Rómában”. Ferenc pápa kijelentette, hogy nem szeretné, ha Közép-Amerikának újabb vértanú püspöke lenne. Mgr. Bàez engedett az argentin egyházfő kérésének, s az eltelt időben több helyen is lakott, „nem csupán Rómában”.

mgr silvio baez managua

Miután Daniel Ortega nicaraguai elnök 2018 tavaszán számos békés demonstrációt fojtott vérbe, Managua segédpüspöke a rezsimmel szembeni egyik legkritikusabb főpap lett. Két éve történt, hogy a társadalombiztosítás és a nyugdíjak reformja kapcsán, amelyet a 2007 óta ismét elnökként regnáló Ortega kormánya rendelt el, szerte az országban felvonulások, tüntetések zajlottak. Úttorlaszokat emeltek, s a rendfenntartókkal történő összecsapások következtében néhány hónap alatt 300–400 személy vesztette életét, illetve több mint 80.000 fő menekült el az országból. Az ellenzékhez tartozók letartóztatása továbbra sem szűnt meg.

2020. május 12-én az I.MEDIA videokonferenciára hívta meg a püspököt, akit a floridai Miamiban értek utol. Száműzetésben élő családtagjait látogatta meg, de a kitörő Covid-19 járvány miatt maga is karanténba került.

Mgr. Bàez szerint a helyzet „válságos”, mivel sokakat üldöznek és börtönbe vetnek. A lakosságnak nincs véleménynyilvánítási joga. „Minden nemzeti zászlót birtokló személyt lecsuknak. Nem lehet többé három-négy főnél többnek sétálni az utcán. Nincs sajtószabadság, a korábbi TV csatornákat megszüntették vagy államosították – jelentette ki. Ebben a kontextusban „számos halálfenyegetést kaptam, majd médiaoffenzíva célpontja lettem.” – tanúskodik tovább. „Ezért a Szentatya 2019-ben arra kért, hogy életem megóvása érdekében hagyjam el Nicaraguát. Egyébként sohasem jöttem volna el szülőföldemről.” — mondta.

A pápa közel áll a nicaraguai püspöki konferenciához. „Sokszor hallhattuk testvérként megszólalni. Mióta elhagytam az országot, háromszor találkoztam vele személyesen a Szent Márta házban. S megerősíthetem, hogy hallatlanul érdeklődő, sok kérdést tett fel, s nagyon támogató volt irányomban.” – fejtette ki Bàez atya, s hozzátette, hogy bár számosan azt várják, hogy elítélő nyilatkozatot tegyen, de rendkívül fontos, hogy a rezsim és az Egyház között „a csatornák nyitva maradjanak”, hiszen ez a jövőbeni békés dialógus egyetlen esélye. Úgy észleli, hogy a nicaraguaiak védelmet keresvén az Egyház felé fordulnak. Az országban nincs igazi vezető, s e tény a lakosságot arra készteti, hogy a püspököktől várja az állammal szembeni oltalmat. „De nem ez a mi szerepünk!” –jelenti ki. Az országnak nem csupán keresztény politikusokra lenne szüksége, hanem kellő bátorsággal rendelkező hívekre is, akik olyan demokratikus társadalmat építenek, amely az Egyház szociális tanítását helyezi középpontba. Ezzel párhuzamosan az állam nemrég a nemzeti dialógus lehetséges mediátoraként kezdett tekinteni az Egyházra. A főpapok tehát egyszerre lettek lelkipásztorok és mediátorok, miközben „a helyzet azt kívánná, hogy a lehető legsemlegesebbek maradjanak”. Ez a feszültséggel teli szituáció vezetett a rendszer és az Egyház közötti töréshez. Ezt követően a kormányzat azzal vádolta meg az Egyházat, hogy államcsínyt készített elő, s a püspököket „terrorizmusért” tette felelőssé, mintha ők álltak volna a társadalmi megmozdulások hátterében. Ezzel együtt Bàez atya úgy gondolja, hogy az „Egyháznak nem szabad üldözéstől tartván hallgatásba burkolóznia”.  

nicaragua

„Amikor nicaraguaiakkal beszélgetek, s azt kérdezem tőlük, hogy mit várnak a jövőtől, természetesen a szabadságot és a békét emlegetik. De egy másik értéket is felszínre hozott ez a kritikus időszak. A lakosság ismételten kifejezi igényét az ésszerűségre [rationalité], keresi az értelmet.”  A minőségi oktatás sürgető szükségességéről is szó van.

Fordította: Hantos-Varga Márta

 
Read 25 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés