www.cath.ch 2020.05.11. Jacques Berset
Amikor Mgr. Gustavo Gabriel Zurbriggen meglátja a Fazenda da Esperança első házait, visszatér optimizmusa. A rehabilitációra vállalkozó intézmény a keresztény értékek megtestesülésének lelkesítő példája. Az a hely, ahol az emberek „újjászületnek”, s amelynek „hajtóanyaga” az evangéliumi lelkiség, a tevékenység és az együttélés.
Miután lekanyarodtunk a Deán Funes városából kivezető aszfaltútról, három kilométer hosszan követünk egy szerény földutat. Tipikus vidéki táj. „Íme, a „Kőfejtő” (Las Canteras) nevet viselő Fazenda da Esperança! – jelenti be svájci felmenőkkel rendelkező idegenvezetőm, Zurbriggen püspök. Egy olyan vállalkozás tárul szemünk elé, amelyet a Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi katolikus szervezet is támogat.
„Itt, vidéken, bár a lakosság több mint 90 százaléka katolikusnak van megkeresztelve, mégis mindössze 5 százalék gyakorolja a hitét. Nem kötnek házasságot. Sok a mozaikcsalád. S még nem is hoztam szóba a gazdasági válságot, amely a népesség többségét, mindenekelőtt a fiatalokat sújtja! A következmény a falvak elnéptelenedése, a bizonytalan és kétes munkák elvállalása, valamint a függőség!” – mondja Deán Funes püspöke. A 28.000 km2 nagyságú területi prelatúra alig 65.000 főt számlál. A püspök nagy reményeket fűz az itteni közösség, a Las Canteras evangelizációs munkájához. A földműveléssel foglalkozó régióban erős a népi vallásosság, ünnepnapokon mindenki megölel egy-egy Szűzanya szobrot, a főpásztor mégis fájlalja, hogy hiányzik a koherencia, az egybehangzó élet, a hétköznapokban megélt hit.
Íme, megérkeztünk arra helyre, amely első benyomásként csinos kis falunak tűnik. Az itteni Fazenda da Esperança egy régi bánya helyén telepedett meg, innen ered neve. A közösséget 82 személy alkotja. Szenvedélybeteg fiatalok, nevelők, akiknek egy része hajdan szintén megismerte a függés valamely formáját, valamint két ferences szerzetesnő és egy emeritus püspök lakik együtt testvéri légkörben. Sarah nővér az argentinai Salta tartományból érkezett, Maria del Carmen a paraguayi Chaco vidékéről származik, Aurelio José Kühn pedig Deán Funes nyugdíjas ferences rendi főpásztora. Mindhárman szerves részei ennek a színes és élénk közösségnek. Kühn püspök, a rehabilitációs projekt elindítója, 2005-ben kedvező áron vásárolta meg a 90 hektáros területet.
„Az általunk javasolt terápia voltaképp nagyon egyszerű. Három oszlopon áll: lelkiélet, munka és közösségi élet. Olyanok élnek itt, akik elhatározták, hogy szakítani akarnak a drogokkal, vagy valamely más függőséggel. Egyedülálló fiatalokat, de gyermekes anyákat is befogadunk.” – részletezik a nevelők.
A befogadottak — a központ anyagi fenntartása miatt, de úgyszintén terápiás célzattal — a kertben vagy kézműves műhelyekben dolgoznak, kekszet sütnek, húskonzervet készítenek, valamint a farm állataival, sertésekkel, tyúkokkal, nyulakkal foglalkoznak. A termékekből ajándékkosarakat állítanak össze, amelyeket a „külvilágban” értékesítenek. – fűzi hozzá a brazil José, aki a Fokolare mozgalomhoz tartozik. Amikor havonta egyszer a családtagok meglátogatják rokonukat, ez utóbbiak egy-egy kosarat kapnak, amelyet eladhatnak, vagy elfogyaszthatják tartalmát, vagyis hozzájárulhatnak a költségekhez. A kezelés 12 hónapig tart. A függő személy gyógyulásának sikeréhez a család vagy a közvetlen környezet elköteleződése szintén alapvető fontosságú.
„Aki belép hozzánk, többé már nem egy drogozó figura, hanem egy új élet várományosa.” – a brazil nevelő tudja, miről beszél. A több mint húsz országban jelenlévő Fazenda-hálózat legtöbb felelőséhez hasonlóan, hajdanában maga is szenvedélybeteg volt.
A Fazenda-tagok a tanév során iskolákba és egyházközségekbe is ellátogatnak, ahol előadásaikkal a megelőzés munkálataiban vesznek részt. Egyébként minden reggel egy-egy igeszakaszon elmélkednek, amely gyakorlatot a Fokolare mozgalom inspirálta. „Azon is el kell gondolkodunk, miféle jót tettünk másokkal.” Mise után kezdődik az egyéni munka, de a sport számára külön idősávot foglaltak le.
Az egyik műhelyként szolgáló kis házban egy Mendozából érkezett fiú kereszteket fabrikál. Az Andok lábánál található, szőlőműveléséről híres terület szülötte büszkén említi, hogy argentin származású pápa van Rómában: „Úgy hívják, mint engem. Francesco.”
A légkör mindenhol békés, olajozottan mennek a dolgok, ugyanakkor semmi sincs előre garantálva. Kühn püspök beismeri, hogy nem mindig egyszerű együtt dolgozni a gyógyulni vágyókkal: „Folyamatosan velük kell lenni, meg kell érteni őket, közben keretetek adni, mivel általában nagyon nehéz családi problémákat hordoznak.” S aláhúzza, hogy „családi, baráti légkört” alakítanak ki. A fiatalok abszolút szabadon jönnek ide, s „senkit sem köteleznek maradásra”.
A nevelők világosan beszélnek: nincs idővesztegetés, az érkezők ismerik a szabályokat, nem lehet csak piszmogni. Alapfeltétel, hogy aki fel akar épülni a függőségből, kifejezze személyes elköteleződését e folyamatban. „A vezetőség ismeri az ideérkező jogi helyzetét: egyesek az igazságügyi minisztérium valamely osztályától kapott dokumentummal rendelkeznek, de ismerjük a pszichológusok véleményét is, s fogadjuk a helyi rendőrség közléseit. A fiatalok tizenkét hónapig vannak nálunk, s amikor elhagyják a Fazendát, támogató csoport kíséri a gyógyulót. Az ideérkezők 65 százaléka befejezi az évet. Ez egy szép siker!”
Kiegészítés:
A Fazenda da Esperança története 1983-ban kezdődött Brazíliában, a Sao Paolo városától 160 kilométerre fekvő Guarantinguetá településen. A ferences Hans Stapel atya, valamint a Fokolare mozgalomhoz tartozó Nelson Giovanelli Rosendo dos Santos életté kívánta váltani Szent Pál szavait: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket.” (1 Kor 9,22). A „Reménység Táborai”, a ferences lelkiségből és a Fokolare Mozgalom spiritualitásából merítő rehabilitációs központok az elegendő motivációval rendelkező betegeket segítik életük újrakezdésében. A függésben élők egy évet tölthetnek, ingyenesen, egy közösségben, ahol személyes kísérést kapnak. A Biblia tanítására is támaszkodva ismételten elsajátítják a közösségi élet kívánalmait, valamint a felelősségvállalást. Miután befejeződik a terminus, mindenki lehetőséget kap a felépülés útján járókat támogató „Éld a reményt!” valamely helyi csoportjába járni. Manapság négy kontinensen több tucatnyi Fazenda da Esperança működik. Nagyon fontos, részben utcai evangelizációs munkát végeznek. Egy brazil püspök szerint ezek a közösségek „az új evangelizáció szentélyei”.
Fordította: Hantos-Varga Márta