Halálos fenyegetés egy nigériai katolikus pap ellen Németországban

Miután ismeretlen személyek többször ellenségesen léptek fel ellene, majd halálfenyegetést kapott, Patrick Asomugha atya elhagyta a Németország nyugati vidékén, Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő Queidersbach plébániáját. Helyi katolikus szervezetek „szégyenkezésüket” fejezték ki.

www.cath.ch  2020.04.19.  Raphaël Zbinden

Néhány hónappal ezelőtt kezdődtek az afrikai származású pap elleni akciók. – számolt be 2020. április 17-én a német Zeit.de portál. Előbb két, komoly károkat okozó betörés történt a plébánián, majd kiszúrták Asomugha atya autójának kerekeit. Ezt követően, márciusban, ismeretlenek halálfenyegetést tartalmazó üzenetet tűztek a garázs ajtajára. Két nappal később pedig tört üveget találtak a plébánia előtt.

Andreas Sturm, Speyer egyházmegye helynöke szerint Asomugha atya biztonsága érdekében „elkerülhetetlenné vált” elköltözése. Az érintett beleegyezett abba, hogy 2020. április 20. után elhagyja szolgálati helyét. A fenyegetett pap aláhúzta, hogy az adott körülmények között nem tudná ellátni plébánosi funkcióit. „A személyem elleni támadások szinte lehetetlenné teszik a normális plébániai életet.” Patrick Asomugha 2017 augusztusa óta állt az Assisi Szent Ferenc plébánia élén. Az egyházmegyének fogalma sincs, hogy kik állnak a cselekmények mögött.

A közeli város, Spire fiatal katolikusait tömörítő szervezet közleményt adott ki. „Mély szégyenérzetről” beszéltek egy olyan ügy kapcsán, amely a „mi katolikus Egyházunk közegében játszódik”, majd elítélték „a személyek elleni pszichológiai és fizikai erőszak minden formáját”.

A Németországban egyre inkább szaporodó rasszista tettekről nyugtalansággal szólnak a politikusok, a civil társadalom képviselői és a média. 2020. február 20-án Angela Merkel „a „rasszizmus és a gyűlölet mérgét” emlegette, s elsődlegesen az előző napon, Hanauban kilenc halálos áldozattal járó neonáci merényletre utalt, majd emlékezetbe idézte egy szélsőjobboldali csoport 2000-2011 között elkövetett gyilkosságsorozatát, majd a 2019. júniusi CDU politikus [Walter Lübcke hesseni államigazgatási vezető] elleni merényletet, valamint a tavaly októberi hannoveri zsinagóga elleni akciót, amelyben két személy vesztette életét.

Fordította: Hantos-Varga Márta

 

 
Read 903 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés