Ferenc pápa szavainak súlya

A járványhelyzet miatt 2020. március 15-e óta nem tartanak nyilvános szentmiséket Franciaországban. A „spirituális rendkívüli állapottal” szembesülve néhány hírközlő közeg, úgymint az Aleteia portál, az RCF katolikus rádiócsatorna, valamint a KTO, a francia katolikus televízió vezetősége úgy döntött, hogy Ferenc pápa szavait és tetteit, amelyekre most olyannyira szükségünk van, műsorában középpontba helyezi.

www.cath.ch; IMEDIA   2020.04.05. 

Rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat eredményez. Amikor az olasz püspöki kar elhatározta a nyilvános liturgiák felfüggesztését, a pápa másnap nagy horderejű elhatározásra jutott. Engedélyezte, hogy a hívek reggelente élő adás keretében vegyenek részt eddigi magánmiséin. Ezt követően két újabb, s meghatározó kezdeményezés követésére invitált: március 25-én arra hívta a világ keresztényeit, hogy vele együtt imádkozzák el a Miatyánkot, majd március 27-én külön(leges) Urbi et orbi áldást osztott, amelyet online közvetítettek.

A Szentatya [újító] tempóját felvéve a francia katolikus csatornák gyorsan felülvizsgálták műsoraik tartalmát, s maguk is új akcióba kezdtek. Az Aleteia internetes hírközlő és ismeretátadó oldal lehetővé tette közönségének, hogy élőben kísérje a pápa miséit, s egyéb megnyilvánulásait. S most először történt meg, hogy a csatorna csatlakozott a KTO-hoz, a néhai párizsi érsek, Jean-Marie Lustiger bíboros által 1999-ben létrehozott katolikus televízióhoz, felhasználván a hosszú idő óta fennálló munkakapcsolatot a Vatican News portállal.

Bár a KTO igazgatónője, Philippe de Saint-Pierre számára magától értetődő volt, hogy közvetítik a pápa minden beszédét, az újságírónő beismerte, hogy a koronavírus okozta speciális helyzetben át kellett szervezni a dolgokat a Szent Márta házból sugárzott adások technikai biztosításához. Leállították a megszokott programokat, s azóta egy tízfőnyi kis csapat áll készenlétben minden reggel a stúdióban. A korábbi fordítók mellé, „erősítésként”, olaszul jól beszélő papokat is felkértek a szimultán tolmácsolás elvégzésére.

Eric de Legge, az Aleteia főszerkesztője hangsúlyozza, hogy nagyon sok katolikust megszólított a pápa miséje. „Szokatlan számunkra reggel 7 órakor ennyi felcsatlakozás portálunkra.” A weboldal a kijárási korlátozás bevezetése óta megkétszerezte látogatottsági mutatóit. A rekordot 2020. március 19-én érték el: aznap 1,5 milliós hallgatóságot vonzottak, s több mint 3 millió kattintást regisztráltak cikkeikre.  A kezdeményezés folytatódik: közlik a pápa napi homíliáinak szövegét, emellett a Szentszék hétköznapi tevékenységével foglalkozó rövid videókat tesznek közzé.

A maga részéről Philippine de Saint-Pierre is megerősíti, hogy reggelente több millió tévénéző követi csatornájukat annak ellenére, hogy nem ez az egyetlen idősáv, amikor vatikáni közvetítés látható.

Az RCF rádió, jóllehet nem tudja e miséket közvetlenül sugározni, mégis többször „megtörte” eredeti programját, hogy direkt adásban továbbították a Szentatya szavait. Március 25-én különkiadásban közvetítették a Miatyánkot, később, március 27-én, minden helyi adást töröltek, hogy a történelmi Urbi et orbi áldást sugározzák – foglalta össze Étienne Pépin, az RCF hírösszefoglalójának felelőse.

Ez utóbbi kapcsán az Aleteia portál a Notre-Dame tűzvészéhez hasonló kimagasló látogatottságot rögzített. Ferenc pápa homíliája napokig a legolvasottabb cikkük volt. A KTO pedig 3,4 milliós nézőszámot ért el.

Eric de Legge szerint az emberek „vágynak a pápa szavai után, várják, s meghall(gat)ják azokat”. S hozzáteszi, hogy az a „spirituális rendkívüli állapot”, amely ezt az időszakot jellemzi, azt is magával hozza, hogy a hívek a pápa mögé tömörülnek. Etienne Pépin szintén azt tapasztalja, hogy az RCF hallgatói a kijárási korlátozások idején „többet és rendszeresen” szeretnék hallani Ferenc pápa, valamint püspökeik hangját. A szerkesztő úgy véli, hogy a katolikus egyház fejének gondolatait továbbítani azt jelenti, hogy — azon a személyen keresztül, aki a keresztények egységét jeleníti meg — a kommunió megvalósulásán munkálkodunk.

Fordította: Hantos-Varga Márta

 
Read 807 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés