La Croix 2019.11.07. Claire Lesegretain
Társadalmi státusztól és politikai meggyőződéstől függetlenül az „ősök tisztelete” minden vietnámi lakos spirituális életének része. Florence Nguyen-Rouault etnológus szerint „a társadalmi kohézió és a családi összetartozás egyik eleme”, mely a ház központi helyiségében található családi oltár előtt lerótt tisztelet által örökíti meg az élők és az elhunytak közötti kapcsolatot. Négy generációra visszamenően emlékeznek: a szülők, a nagyszülők, a dédszülők és az ükszülők képei elő tömjént és gyertyákat égetnek, egyúttal virágokat és gyümölcsöket helyeznek el. A kultusz a férfiak dolga, a nők és a leányok az oltárral csak abban az esetben foglalkozhatnak, ha nincsenek fiútestvéreik. A tradíció alapján átoknak számít, ha valaki gyermek nélkül hal meg, mivel családi oltár híján lelke nem térhet vissza, s bolyongania kell.
E [mélyen gyökerezett] szokás tudatában a vietnami katolikus egyház a helyi hagyományok szakavatott ismerői segítségével öt éven keresztül készítette elő azt a dokumentumot, amely a keresztény értékek és a nemzeti kultúra integrációját segíti. A püspöki kar október végén hagyta jóvá az új instrukciót. Előbb három évig tartó próbára kívánják bocsátani, majd az [esetleges] revízió után hivatalosan is bevezetik. „Az inkulturáció útja akadályokkal van tele, de az a hit, amely nem hatol be a kultúrába, nem teljesen elfogadott, nem teljesen értett és nem teljesen megélt hit.” – írják a vietnami püspökök. A főpásztorok állítják, hogy „a katolikus hit felvétele nem tiszteletlenség az ősök felé”, mert a hívek a szentek közössége titkában egyesülnek elhunyt családtagjaikkal.
A dokumentum bevezetője emlékeztet arra, hogy Vietnámra hatott a buddhizmus, a konfucianizmus, a taoizmus, melyek mind előírták az elődök iránti hódolatot. „Elismerjük, hogy e földön az ősök kultuszának sok száz éves hagyománya a Szentlélek magvetése.” – húzzák alá a püspökök. Arra bátorítják a katolikus családokat, hogy gondozzák a házi oltárt, „s az elhunytak iránti tisztelet, valamint a feltámadás hite jeleként ajánljanak fel tömjént felmenőik képei előtt”. Ellenben óva intenek attól a szokástól, hogy kis fatáblákat helyeznek el, melyekre az elhunytak neve és életkora van felvésve, azt gondolván, hogy azok egyben szeretteik lelkét is tartalmazzák. Arra is ösztönzik a vietnami híveket, hogy emlékezzenek meg az elhalálozás időpontjáról, de „babonaság nélkül”. Az instrukció imaszövegeket és szertatásokat is ajánl minden olyan alkalomra, amikor az ősök tiszteletét gyakorolják (házasság, temetés, évfordulók). A családi jó kapcsolatok ápolása érdekében a nem keresztény rokonokat is meghívhatják ezekre az alkalmakra. Sőt, a püspökök megengedik, hogy [egy nem hívő családtag halálakor] buddhista szertartású temetéskor Buddha szobránál tömjént égessenek, de nem bálványimádásként, hanem a „tiszteletadás gesztusaként”. Viszont eltanácsolnak a katolikus hittel ellenkező hiedelmektől és magatartástól, úgymint munka, utazás, szerződéskötés, házasság alkalmát „jó naphoz és jó órához” kötni, valamint attól, hogy üzleteikben, műhelyeikben termékenységi isteneknek oltárt építsenek és adományt helyezzenek el, vagy részt vegyenek olyan rítuson, amely „a lelkek reinkarnációját kíséri”.
Mgr. Joseph Dang Duc Ngan, a vietnámi püspöki karban a kultúráért felelős bizottság vezetője úgy véli, hogy az állásfoglalás „a helyi katolikus egyház életében döntő fordulat, amely az ősök tisztelete révén a 4. parancsolatot érinti”.
Fordította: Hantos-Varga Márta