Az iraki Erbil szíriai menekültek befogadására készül

A török csapatok által erőszakkal kialakítandó észak-szíriai „biztonsági zónától” keletre és délre az egyházak ismét készek a menekült családok befogadására. Az iraki kurd területek központjának, Erbilnek keresztények lakta negyedében — Ankawa városrészben — Mgr. Bashar Warda káld katolikus püspök több ezer menekülő befogadását készíti elő. Már 2014–2015-ben, amikor az Iszlám Állam terroristái bevették Moszul városát, majd elűzték a ninivei síkság keresztény lakosságát, Mgr. Warda lakókonténerekből álló kiterjed tábort építtetett, hogy a téli hideg és hó elől védelmezze az idekerülő családokat.

 

www.cath.ch  Maurice Page  2019.10.18.

„A Szíria felől érkező keresztény menekültek száma már két év óta emelkedik.” – jelezte Mgr. Warda egy kommünikében.  A határ menti városok környékén jelenleg zajló csatákról hallva nyilvánvalónak tűnt, hogy küszöbön áll a menekülők újabb hullámának megjelenése. „Vallástól függetlenül ugyanazon gondoskodással fordulunk minden menekült felé.” – teszi hozzá Erbil érseke. „Remélem, hogy újból számíthatunk a régió hivatalos hatóságai, valamint a bagdadi kormány erőfeszítéseire, de különösképp a nemzetközi közösség szolidaritására. Ahhoz, hogy elkerüljük az itteni kisebbségek, a keresztények és a jazidiak, szenvedését, melyet a bizonytalan [politikai] helyzet okoz, feltétlenül szükséges a felfegyverzett milíciák erőteljes reguláris csapatokkal való felváltása.”

39106 bashar warda

Mgr. Jacques Behnan Hindo a szír katolikus Hasszaké-Niszibisz egyházmegye emeritusz érseke a „Szükséget Szenvedő Egyház” civil szervezetnek adott interjújában arra emlékeztetett, hogy régóta hangsúlyozta a területen működő kurd párt vezetésének, hogy nem kellene folyton lobogtatni identitásukat. „A kurdok nem tesznek ki a lakosság 10 százalékánál többet.” – mondja. Az övezet autonómiáját Nyugaton, és Törökországban is úgy értelmezik, mintha egyedül kurd ügy lenne, holott kurdok, keresztények, szíriai arabok és türkmének szövetségéről van szó. „Tudtam, hogy az amerikaiak nem fogják megvédeni a kurdokat a török támadástól. Ahogyan már akkor mindent elvesztettek, amikor a törökpárti egységek elfoglalták Afrint.” De ezek az összetűzések kölcsönösen súlyos károkkal járnak. Kamisli városát, példának okáért, 1925-ben alapították, amikor az első világháború alatti Oszmán Birodalomban zajló örmény és asszír népirtás túlélőinek biztos helyet kerestek. [A szaktudomány legkevesebb 600.000 örmény és 250.000 asszír áldozatot emleget.] „Ezeknek a keresztényeknek nagy része nem rendelkezik szír állampolgársággal. Ha ismét továbbűzik őket, nem lesznek sem jogaik, sem jövőjük. Kamisli keresztényeinek negyede már elmenekült az utóbbi években. […] Úgy értesültem, hogy legkevesebb 5000 család van most úton Haszaka felé.” – mondja Mgr. Hindo. „Washington, London, Párizs, Róma vagy Berlin állandóan a demokráciáról beszélnek, de a valóságban csak saját érdekeikkel foglalkoznak.” – sajnálkozik a főpásztor. „Ha az emberi jogok olyannyira fontosak, mint ahogy állítják, hol vannak most? Intervenciójuk minden alkalommal gyengíti régiónkat, sohasem erősítenek bennünket. A törökök támadása Kamisliben azt is eredményezte, hogy az al-Chirkin börtönből több dzsihadista rab megszökött. A szaúd-arábiaiak és a törökök támogatásával ezek a dzsihadisták, mielőtt Európába mennének, terrorizálni fogják területeinket.” – véli az idős érsek.

Fordította: Hantos-Varga Márta

A svájci portál által átvett cikk eredeti helye: https://www.cathobel.be/2019/10/15/erbil-se-prepare-de-nouveau-a-accueillir-des-refugies-chretiens/ Fotó: https://www.thetablet.co.uk/, www.catholicireland.net

Megjegyzés: Az Európai Unió egységes fellépését egyetlen véto is meg tudja akadályozni.

 

 
Read 948 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés