La Croix  2019.10.07. Héloïse de Neuville

Minden majdnem ugyanúgy kezdődik, mint a klasszikusan megszokott misében, azonban nagyon gyorsan előtűnnek a figyelemfelkeltő sajátosságok: rendkívül sok fiatal van jelen, az oltár a templom közepén van felállítva, s a résztvevők körben, a négy égtáj irányában, padokon ülnek. A párizsi Szent Ignác templomban vagyunk, a születésének 20. évfordulójára emlékező „hosszan tartó mise” ünnepén. A megszokott 60 perc helyett a liturgia másfél óráig tart: az Evangélium meghall(gat)ása, 20 perces egyéni imaidő, majd a gondolatok, felismerések kiscsoportos megbeszélése jellemzi. A szentignáci lelkigyakorlatokból, valamint Carlo Maria Martini bíboros Ige Iskolája módszeréből merítve a napi Evangélium feldolgozásához három pontban megfogalmazott reflexiós lehetőséget javasolnak. A cél, hogy a fiatalok megtapasztalják a szöveggel való találkozást, továbbá, hogy átgondolják a tanításoknak saját aktuális életükre vonatkozó hatását.

„A hagyományos misében minden nagyon gyors, s el lehet mulasztani az Evangélium kulcsgondolatait. Itt időt hagyunk arra, hogy tápláljon bennünket Isten igéje.” – magyarázza Claude Philippe jezsuita, aki a Szent Ignác templomban a fiatal felnőttek pasztorációjának felelőse, azonfelül a Magis Ház igazgatója.

Az október 6-i evangélium (Lk 17,5–10) a „szolgálat” fogalmát emelte ki, s különösképp megszólította azokat a fiatalokat, akik hétköznapi problémáik és Krisztus szava között összefüggést keresve ezen az estén eljöttek. „Hajlamos vagyok arra, hogy mindenféle dolgot túlontúl felvállaljak, de azt veszem észre, hogy talán előre kellene vennem az istenkapcsolatot és az imát.” – mondja egy fiatal lány. „Ami engem illet, arra jöttem rá, hogy azért segítek, hogy megköszönjék, vagy azért, mert ez jól esik nekem.” – teszi hozzá egy másik.

A ceremónia 90 perce alatt a résztvevők a mise cselekvő részesei: az említett aktív reflexión felül a szertartás alatt rendszeresen helyet változtatnak, az Evangélium felolvasásakor összegyűlnek, majd a 20 perces csendes imához megfelelő helyet keresnek a templomban. Ezek a visszatérő mozgások eltörlik az esetleges hierarchikus különbséget a különböző rangú hívek között. „Mindannyian ugyanolyan távolságra vagyunk Krisztustól.” – jegyzi meg Marie, s hozzáteszi, hogy hála e misének mindig emlékeznek az előző vasárnap szövegeire. A derűs aspektus szintén hozzájárul a sikerhez: „A mise végi baráti összejövetel megtöri a párizsi plébániák anonym arculatát. Tényleges figyelmet fordítanak a befogadásra, találkozásra.” – magyarázza a szociális szférában dolgozó 26 éves Margaux.

1999 után a „hosszan tartó mise” a Szent Ignác templom küszöbén túl is ismert lett. Előbb Toulouse-ban, Lille-ben, Bordeaux-ban, majd Nagy-Britanniában, Olaszországban, Svájcban honosodott meg. Híre egészen Kanadáig jutott.

Fordította: Hantos-Varga Márta