A vatikáni pénzintézet teljesen megújult

Jean-Baptiste Douville de Franssu, az IOR (Vallási Művek Intézete) elnöke most először adott interjút az olasz gazdasági lap, az Il Sole 24 Ore újságírójának, Carlo Marroninak. „A Vatikán, valamint az IOR pénzügyi reformja Ferenc pápa által óhajtott és elindított folyamat. Igyekszünk feladatunkat a lehető legjobban és csendben ellátni.” – állapította meg az 56 éves francia pénzügyi szakember, aki az utóbbi években Gian Franco Mammì főigazgatóval együtt dolgozott a reformok végigvitelén, melyet az IOR bíborosi bizottsága felügyelt. 2018-ban a bank 17,5 millió euró bevételre tett szert, s napjainkban a vatikáni pénzintézet normái megfelelnek a nemzetközi szabályoknak és gyakorlatnak.

Zenit  2019.10.10.  Anita Bourdin

Az IOR nemrég csatlakozott a SEPA, az Egységes Euró Fizetési Övezet [az Európai Gazdasági Térség területén kialakított közös európai fizetési eszköztár] rendszeréhez. De Franssu elnök ebben „biztos garanciát” lát, s hozzáteszi, hogy „ma az IOR a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest teljesen megújult mindabban, ami a vezetést, a belső kontrollt, szakmai kompetenciát és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokat illeti. Az eredmények kielégítőek. Jelenlegi célunk, megbízóink érdekében, az eddigiek folytatása, finomítása, tökéletesítése. A reform, mint állandó jobbítás, folytatódik. Az átláthatóság és a törvényesség célkitűzéséről sohasem mondunk le. Munkánk révén az ügyfelek teljes védelmet élveznek.”

A bizalom missziója

Az elnök a vatikáni pénzintézet küldetésére emlékeztet: „Az IOR hivatása az Egyház szolgálata szerte a világon. Ne felejtsük el, hogy az Intézet napjainkban egyetlen székhellyel, s valamivel több mint 100 fős személyzettel rendelkezve 112 országgal van kapcsolatban. Megbízható és hatékony pénzügyi szolgáltatás híján geopolitikai szempontból kritikus régiókban gyakorta az egyetlen hivatkozási pont azon kongregációk számára, melyek e térségekben tevékenykednek.” Douville de Franssu úr arra bátorítja a szerzetesközösségeket, hogy bízzák ügyeiket az IOR-ra. „Nézzék hol helyezkedünk el: egy kis elem [un tassello] vagyunk a kereszténység szívében. Két ok miatt érdemes hozzánk folyamodni. Elsőként: tiszteletben tartjuk a katolikus hit és az Egyház társadalmi tanításának elveit. Másodszor: bevételeink a pápa pasztorális kezdeményezéseit szolgálják. Érdemes felidézni, hogy amikor egy kongregáció, vagy általánosságban egy ügyfél, az IOR-ral működik együtt, akkor közvetlen pénzügyi segítséggel járul hozzá a Szentatya elgondolásaihoz, vagyis nem a bankokra általában jellemző kizárólagos gazdasági logikába kapcsolódik be. Ezen kívül szeretném aláhúzni szolgáltatásaink színvonalát, alacsony költségeinket, befektetéseink etikai szűrőjét, mely egyre pontosabb és teljesebb, hogy maximális módon kötődjünk a morális és katolikus alapelvekhez.”

fonds propres selevant 5 milliards deuros14 953 clients lIOR reste banque taille modeste paysage banquier mondial 0 729 486

Az ártatlanság vélelme

Az IOR elnöke megemlítette a vatikáni bíróság által most megkezdett vizsgálatot, mely az Államtitkárság négy munkatársa és a szentszéki Pénzügyi Információs Felügyelet (AIF) igazgatója felfüggesztésével járt [2019. október 2-án]. Majd hozzátette, hogy még az ügy kirobbanása előtt járult hozzá, hogy interjút ad az Il Sole 24 Ore lapnak. „Nincs háború”, nincs belső konfliktus – hívta fel a figyelmet Jean-Baptiste Douville de Franssu. „Tisztviselők vagyunk, akik alkalmazták — az intézmények védelmében — a rájuk vonatkozó törvényt, s a hétköznapi aktivitás során tapasztalt anomáliák láttán éltek bejelentési kötelezettségünkkel. Nincs szó arról, hogy a Pénzügyi Információs Felügyeletet vagy az Államtitkárságot támadnánk. Az intézményeket óvva tettünk bejelentést X.Y. személy kapcsán, s ezek után a bíróság lefolytatja vizsgálatát. Magától értetődőnek kell lennie, hogy az ártatlanság vélelme mindenkor mindenkire vonatkozik.”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Megjegyzés: A vatikáni média orgánumai, valamint külföldi katolikus portálok 2019. október 2-án beszámoltak több magas beosztású államtitkársági munkatárs, valamint Pénzügyi Információs Felügyelet (AIF) igazgatója felfüggesztéséről. Másnap, 2019. október 3-án Ferenc pápa Giuseppe Pignatore személyében Róma város korábbi főügyészét nevezte ki Vatikán Városállam Bírósága élére. Pignatore úr kiemelkedő szakmai és erkölcsi tekintéllyel rendelkezik, eddigi munkásságát a maffia elleni küzdelem határozta meg.

Egyéb források:

https://www.vaticannews.va/en/vatican-city/news/2019-10/president-ior-vatican-bank-interview-reform.html

https://www.ilsole24ore.com

https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-megujitotta-vatikani-penzugyi-intezet-alapszabalyzatat

https://www.vaticannews.va/it/vaticano/news/2019-10/pignatore-presidente-tribunale-citta-vaticano.html

 
Read 948 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés