Franciaország – A Sauvé-bizottság első összegzése

Három hónappal azután, hogy a francia katolikus egyházban elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálására alakult független bizottság (Ciase) egy felhívásban megszólalásra bátorította a hajdani áldozatokat, csaknem 2000 visszajelzés érkezett. Jean-Marc Sauvé, a speciális munkacsoport elnöke 2019. szeptember 19-én egy nyilatkozatban annak a véleményének adott hangot, mely szerint „sokan még nem mertek beszélni”.

 

www.cath.ch  2019.09.20.  Maurice Page

A múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott első mérleg alapján a Sauvé-bizottság — melyet 2018 novemberében a papok és szerzetesek által 1950 óta elkövetett visszaélések feltárására alapítottak — eddig közel 2000 telefonhívást, emailt és levelet kapott. „650 személy elfogadta, hogy egy részletes kérdőívre kimerítően válaszoljon.” – jelezte Jean-Marc Sauvé az AFP hírügynökségnek. „A tanúságtételek összessége sok szenvedést és nagy megpróbáltatásokat tükröz.” E 2000 vallomásból a még el nem évült vagy még el nem bírált tettek kapcsán 15 esetben fognak bejelentést tenni az igazságszolgáltatás felé. A testület tizenhat sértettet, tanút vagy szakértőt már meghallgatott. „Sok áldozat nem szakította meg kapcsolatát a katolikus egyházzal, de az Evangélium és az Egyház tanításának elárulása érzésével élnek.”

A tanúságtételek túlnyomó többsége 50 évesnél idősebb személytől érkezett, két harmaduk férfi. A megkeresések száma ellenére Jean-Marc Sauvé meg van győződve arról, hogy „sok kiszolgáltatott áldozat még nem mert beszélni”. Az elnök ezért egy országjáró körutat kezd, amelynek célja, hogy megismertesse a nyilvánossággal, az egyházi közösségekkel, s a médiával a bizottság munkáját és eljárásmódját. Hamarosan szóbeli és írott tanúságtételek kerülnek fel a Ciase honlapjára (https://www.ciase.fr), hogy „megértessék velünk a visszaélések fájdalmas valóságát”. A bejelentésekre vonatkozó felhívás 2020 júniusáig tart. A 22 tagot számláló bizottság 2020 utolsó hónapjaiban teszi közzé összegzését. Költségvetési keretük 3–3,5 millió euró: ennek kétharmadát az egyházmegyék állják, egyharmadát a szerzetesközösségek fedezik.

Másfelől az egyházi kézben lévő archívumok átvizsgálása is megkezdődött. Jelen fázisban a Bizottság „20 egyházmegyétől, 26 női kongregációtól és 24 férfi szerzetesrendtől kapott választ”. [A franciaországi egyházmegyék száma — a tengerentúli területeket is számítva — meghaladja a százat.] Kezdeményezték továbbá a központi egyházi irattár, a közigazgatási megyék és a sajtó archívumainak tanulmányozását is.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Megjegyzés: Jean-Marc Sauvé jogászt, a törvényelőkészítő szerepet betöltő Államtanács korábbi alelnökét (2006–2018) a francia katolikus püspöki kar kérte fel 2018 novemberében a Bizottság összeállítására és vezetésére. Sauvé úr a munkacsoportba jogi kérdések (gyermekvédelem, büntetőjog, kánonjog) specialistáit, ezen kívül oktatásügyi szakembereket, pszichológusokat, valamint történészeket hívott meg. A kiválasztásnál a szakmai kompetencia volt a döntő. Hívő és nem hívő tagok alkotják.

A Bizottság honlapján már olvasható több jegyzőkönyv is: https://www.ciase.fr/auditions-2/

 
Read 1273 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés