A zászlófelvonást követően a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar adott műsort, majd Szita Károly polgármester mondta el ünnepi beszédét.

– Szent István napján lobogódíszt öltött Kaposvár, mely ünnepelte az első országalapítónak soha el nem múló emlékét. A házakon nemzeti zászlók lengtek, az emberek ünneplőbe öltözve siettek a templomokba – idézte az Új Somogy 1942. augusztus 21-i számát Szita Károly, Kaposvár város polgármestere, majd hozzátette: az idézet abból a háborús 1942-ből származik, amikor az újságok és az emberek is rendre a harctéri eseményekről és súlyos következményeiről beszéltek. A bizonytalanságról, a távolban levő fiúkról és apákról, illetve a béke iránti olthatatlan vágyukról. Ám azon a csütörtöki napon a fellobogózott Kaposvár Szent István király emlékét is megidézte.

Az eleink nemhogy hátat fordítottak volna őseiknek, s ezzel önmaguknak, hanem útmutatásért fordultak a történelmi múlt felé. Megidézték az államalapító Szent Istvánt, a lovagkirály Lászlót, az igazságos Mátyást. Várták a karácsonyi örömhírt és megélték a húsvéti feltámadás misztériumát is. Imádkoztak a Szűzanya oltalmába ajánlott Magyarországért, hazánkért, s annak minden teremtményéért. Így tettek a bajban, s így tettek akkor is, mikor a szebbik arcát mutatta nekünk a világ. Így teszünk mi is, mai magyarok, mai Kaposváriak. […]

Szent István ezer év távlatából azt üzeni: az országot és a magyarokat meg kell védeni! Meg kell védeni a politikai és gazdasági támadásoktól éppúgy, mint a restségtől, az álszent, morális züllöttségtől és kiszolgáltatottságtól – zárta ünnepi beszédét Kaposvár polgármestere.

A polgármester szavait követően Varga László megyéspüspök megszentelte az új kenyeret, majd az emlékezők elhelyezték koszorúikat a Nagyboldogasszony-székesegyház oldalánál található Szent István-kútnál. A koszorúzást követően a Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be ünnepi szentmisét Varga László megyéspüspök, aki Szent István király kapcsán az életszentségről és a felajánlásról beszélt prédikációjában.

– Minél nagyobb a káosz Európában, körülöttünk, vagy bennünk és közöttünk; minél nagyobb teret hódít a sötétség és annak minden cselekedete, annál nagyobb szükség van szentekre. István király földi életében koronával lett ékesítve, halála után pedig mennyei koronával ékesítette fel és saját dicsőségébe emelte az Isten.

A mi legnagyobb karrierünk az életszentség. Sajnos nagyon sokan azt gondolják, hogy ők erre alkalmatlanok és az életükben ez lehetetlen. Akik azt gondolják, hogy az életükben ez nem történhet meg, azoknak csak egy kérdést kell feltenni újra-és újra: van-e olyan dolog, ami Istennel lehetetlen?

Isten nélkül senki sem lehet szent, Istennel azonban bárki lehet szent közülünk. Nagyon sokan felmentik magukat azért, mert azt mondják, olyan bűnösök, hogy belőlük nem lehet szent. Szentek csak a bűnösökből válhatnak. Akik azt hiszik magukról, hogy igazak, azok esélytelenek. Saját glóriájukat fényesítik, önmagukat dicsőítik, így alkalmatlanok az életszentségre. De aki tudja magáról, hogy bűnös, az pontosan tudja azt is, hogy rászorul Isten irgalmára és szeretetére. Istennel szentté válhat.

A szentek nem erényhősök voltak, hanem megértették Isten szándékát. A Jóisten azt akarja, hogy mindenki, aki keresztény és az egyház tagja, az mondjon igent az életszentségre.Szent István király elveszítette azt, akibe reményét helyezte, Szent Imrét. A fia meghalt, s rendkívül kaotikus körülmények között kellett folytatnia mindent. Azonban tudta, hogy Isten mindenhatósága akkor kezdődik, amikor az övé véget ér. Királyként rengeteg mindent meg tudott valósítani. Volt hozzá hatalma, pénze és emberei. De elért a mindenhatóságának végéhez, mert meghalt Imre, a fia, akiben a jövőt látta. Ekkor megtette azt, amire mindannyiunknak szüksége van: felajánlotta országát, népét a Szűzanyának és Istennek. Egy sokkal nagyobb mindenhatóság alá helyezte azt a művet, amit Isten és a kegyelem segítségével megvalósított. A felajánlás olyan dolog, amit minden nap gyakorolnunk kell.

De miben áll a felajánlás? A szentmisében megtörténik az emberiség talán legősibb gesztusa Isten felé. Megköszönjük a kenyeret, mint az emberi munka gyümölcsét, a föld termését és felajánljuk neki. Ezt követően megvalljuk a hitünket, hogy ebből a kenyérből Isten az örök élet kenyerét fogja átváltoztatni. Megköszönjük neki a bort, mint a szőlőtő termését, a munkák gyümölcsét, de nem tartjuk meg magunknak, hanem felajánljuk, mert csak Ő tudja átváltoztatni a bort Krisztus vérévé. […]

Mi lenne, ha minden nap saját magunkat ajánlanánk fel Istennek, hogy változtasson át bennünket. Ha minden nap megköszönnénk Istennek az életünket, a kapcsolatainkat, önmagunkat, szeretteinket, de nem állnánk meg a hálánál, hanem kifejeznénk a hitünket, hogy Isten át tud változtatni minket is és szeretteinket is. Szentté tud tenni bennünket. Ahogyan megszenteli a kenyeret és a bort, Krisztus szent testévé és vérévé téve, úgy formálja és teszi szentté mindazokat, akik saját kezükből átadják életük irányítását Isten kezébe.

Ez nem kerül semmibe, de a hit egyik legnemesebb gesztusa lesz kinek-kinek az életében, s meg fog történni a csoda. Köszönjük meg Istennek az életünket és helyezzük oda minden nap az oltárra, vagy az Ő kezébe azzal a hittel, hogy szentté tud változtatni minket. Ha minden nap megtesszük ezt a gesztust, szép lassan belesimulunk Isten szeretetébe és megtapasztaljuk a gyümölcseit ennek a felajánlásnak, s a Szentlélek gyümölcseit fogja teremni az életünk. Kérjük ma Szent István király közbenjárását, hogy ez megvalósulhasson, mert szent magyarokra van szükség! – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A teljes szentmise megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán