„Mikor elvetik a búzaszemet, az többé már nem magának él” – áldás a felújított somogybabodi Szent Erzsébet-templomra

2022. június 25-én Varga László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében megáldotta a felújított somogybabodi Szent Erzsébet-templomot.

img003

Somogybabodon az 1920-as években épült állami iskolát bővítették egy kápolnával, melyet Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek fel. Az 1960-as években az oktatási intézményeket körzetesítették, így az iskolát a helyi termelőszövetkezet rendelkezésére kellett bocsátani, s a település templom nélkül maradt. 1972-ben a somogybabodi hitközség egy magtár építésének címén építhette fel a Szent Erzsébet-templomot, melyet az elmúlt időszakban újítottak fel.

img007

Varga László megyéspüspök prédikációjában a magtár és a templom szimbolikus párhuzama mentén beszélt a keresztény ember küldetéséről. – A magtárban összegyűjtik a gabonát, melynek sorsa két irányba folytatódhat. Vagy vetőmag lesz belőle, melyet elvetnek, szárba szökken és új termést hoz, vagy a malomba kerül, ahol lisztet készítenek belőle, majd kenyeret sütnek a lisztből. Ez a kép kifejezi keresztény küldetésünket. A templom összegyűjt bennünket, hogy együtt ünnepeljük Isten igéjét és az Eucharisztiában köztünk jelenlévő Krisztust.

img009

A szentmisének azonban van folytatása, mely szintén kétirányú. A keresztény embernek akkor szökken szárba az élete és hoz sok termést, ha meghal önmaga számára. Mikor elvetik a búzaszemet, az többé már nem magának él. Meghal, és így hoz termést. Ez érvényes az életünkre, munkánkra, családunkra is. Akkor hoz sok termést az életünk, ha meghalunk önmagunk számára.

img010

Lisieux-i Kis Szent Teréz mondta, hogy a mennyországban sokkal több jót fog tenni, mint itt a Földön. Azért, mert amikor meghalunk, a tér és idő kategóriái már nem akadályoznak bennünket a jóságban, a szeretetben, azonban kapcsolatban maradunk azokkal, akik Krisztus tagjaiként még itt vannak a zarándokegyházban. Összegyűjt bennünket az Isten, hogy aztán szárba szökkenhessen az életünk – fogalmazott a főpásztor, majd hozzátette: csak az tud szeretetben igazán kibontakozni és növekedni, aki nem önmagáért, hanem másokért él. A szentmise végén Szűcs Imre plébános adott hálát az elkészült munkálatokért, megköszönve az egyházközség tagjainak segítségét; majd agapéra, szeretetvendégségre hívta a jelenlévőket. 

A teljes szentmise megtekinthető:

 

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 884 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés