Aranymiséjét ünnepelte Dr. Páhy János nyugalmazott nagykanizsai plébános

Pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából köszöntötték Dr. Páhy János nyugalmazott nagykanizsai plébánost. Az ünnepi szentmisét Varga László megyéspüspök mutatta be a Zselic Katolikus Idősek Otthonában.

img002

– Hálát adok Istennek a papságodért. Hálát adok a tudós papért, az alázatos papért és az imádságos papért – köszöntötte a megyéspüspök szentbeszédében az aranymisés nyugalmazott plébánost. – Köszönöm, hogy felajánlod a szenvedésedet az Egyházmegyéért és az Egyházmegye papságáért. Köszönöm a hűségedet, mindazt az áldást, amit rajtad keresztül kapott a Jóistentől először a Veszprémi Egyházmegye, majd a Kaposvári Egyházmegye is.

Hálát adok, hogy ismerhetlek, hogy a papunk vagy, s azt kívánom a Jóistentől, hogy tartson meg, ahogy lehet szenvedések nélkül addig, ameddig ő szeretné. Köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk! – fogalmazott a főpásztor.

img008

A szentmise végén Dr. Páhy János atya áldásban részesítette a jelenlévő papságot, illetve a hozzátartozókat, majd agapéval zárult az ünnepi alkalom.

Dr. Páhy János Nemesvitán született 1949. június 21-én. Veszprémben szentelték pappá 1972. június 18-án. Káplánként szolgált Devecseren 1972 és 1973 között; 1973-ban a nagykanizsai Szent József-templomban; 1973 és 1974 között a nagykanizsai Szent Imre-templomban; majd 1974 és 1978 között újból Devecseren.

1978 és 1980 között külföldi tanulmányúton tartózkodott. 1980-tól 1982-ig a nagykanizsai Jézus Szíve-templom káplánja, majd plébános Felsőrajkon 1982-től 1991-ig; a kaposvári Szent Imre-templomban 1991 és 1992 között; Attalában 1992-től 2003-ig; Zselickislakon 2003-tól 2009-ig; majd a nagykanizsai Sarlós Boldogasszony-templomban 2009-től 2018-ig. 2018-tól nyugalmazott plébános.

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 1743 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés