Áldás az alsóbogáti Páduai Szent Antal-kápolnára

2022. június 13-án, Páduai Szent Antal emléknapján Varga László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét, melyet követően megáldotta az alsóbogáti Páduai Szent Antal-kápolnát.

img016

A főpásztor prédikációjában saját megtéréséről beszélt, majd Páduai Szent Antal kapcsán a Krisztus iránti szenvedélyes szeretetről.

– Páduai Szent Antal fiatalemberként tért meg. Az egész lényét az a szenvedélyes szeretet határozta meg Krisztus iránt, amibe aztán belehalt. Mindent odaadott Krisztusért, s olyan fokon lángolt ebben a Krisztus iránti szeretetben, hogy tömegek tértek meg a prédikációi hatására. Ha elkezdett beszélni bárhol Európában, akkor rengetegen tartottak bűnbánatot, tértek meg, s akarták követni Jézus Krisztust. Ez a szenvedélyes szeretet az, amire nagy szükség van Somogyban is, a Kaposvári Egyházmegyében is. Kevés a „fáklya-ember”, akinek szívében az Isten szeretetének tüze olyan szinten ég, hogy az egész lényét átjárja. Csak azok az emberek tudnak másokat is lángra lobbantani és a szívüket megérinteni, akikben szintén ott ég az Isten iránti szenvedélyes szeretet.

img007

Páduai Szent Antal ezek közé tartozott. Kérjük a közbenjárását, hogy segítsen nekünk, mint testvérünk, hiszen egy úton járunk, hogy a mi szívünkben is lángra lobbanjon a Krisztus iránti szeretet olyan szinten, hogy az mindent meghatározzon. A viselkedésünket, szavainkat, gondolkozásunkat, tetteinket és vágyainkat is – fogalmazott a főpásztor.

287638183 1388602968280077 7387907017325091867 n

A kápolnát az Inkey család házi kápolnának építette 1850-ben. Védőszentjéül Páduai Szent Antalt választották. Az oltárképet Barabás Miklós, a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere festette. Az alkotást 1992-ben ellopták, s csak két év múlva került elő megrongálódott állapotban. Az eredeti képkeretből kivágták a képet, Barabás Miklós szignója nélkül. Restaurálását a Magyar Szépművészeti Múzeumban végezték. A kápolna később egy felújításon esett át, az oltárképet csak ezután hozták vissza eredeti, méltó és végső helyére.

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 1215 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés