„A szeretet új pünkösdjére van szükségünk” – pünkösdvasárnapi szentmise a Székesegyházban

2022. június 5-én, pünkösdvasárnap Varga László megyéspüspök mutatott be szentmisét a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban.

img008

A főpásztor prédikációjában a Szentlélekben való újjászületésre buzdította a híveket.

– A Szentlélek a változás, az újjászületés és az erő Lelke. Akiket betöltött a Szentlélek akár pünkösdkor, akár azóta, azokban erő van, túlárad bennük Isten ajándéka és vonzóvá teszik a kereszténységet mások számára is.

Három egyszerű dolgot helyeznék most ide a szemünk elé és a szívünkre, melyben katolikus keresztényként újjá kell születnünk ebben az Egyházmegyében.

Újjá kell születnünk a szeretetben. A szeretet új pünkösdjére van szükség az Egyházban. Jézus azt mondja: „arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”. Megismernek erről bennünket ebben a városban? Szeretik egymást, vagy családtagjaikat annyira a katolikus keresztények, hogy az vonzó jel legyen mások számára, s ide akarjanak tartozni?

img011

A szeretet új pünkösdjére van szükségünk. Arra a döntésre és elhatározásra, hogy mindig, minden körülmények között a szeretetet válasszuk. Isten Lelke, a szeretet Lelke segíteni fog mindenkinek, aki kéri, hogy teremtse újjá a Szentlélek a szeretetben. […]

Újjá kell születnünk Isten dicsőítésében és magasztalásában! A legtöbben csak röpimákat mondunk, néhány perc vagy másodperc az, amit Isten imádásával, vagy imával töltünk. Lemerül az életünk. Csodálkozunk, hogy erőtlenek vagyunk, hogy nincs lendület bennünk. Mennyi időt töltünk azzal, aki a legjobban szeret bennünket? Mennyi időt töltünk azzal, aki mindent odaadott nekünk? Hogy néznek ki az imáink? Panaszkodás, kérés, könyörgés; vagy hálaadás, magasztalás, dicsőítés, ami Istent illeti, mert Ő az Isten, a mi Atyánk? Dicsőítjük-e őt azért, mert meghalt értünk és odaadta az életét nekünk? Dicsőítjük-e a Szentlélekben és a Szentlélekért? A magasztalásban mindig erő van. […]

Újjá kell születnünk az evangelizációban, a tanúságtételben. Mikor a tanítványokat betöltötte a Szentlélek, nem tudtak hallgatni Krisztusról. Az életük árán beszéltek és egyetlen tét volt: az életük Krisztusért. Annyira betöltötte őket Krisztus örömhíre, tanítása, hogy az túlcsordult a szívükön és a szájukon. A mi Egyházunk hallgató Egyház. Csodát várunk, hogy egyszer csak megfordul a történelem kereke és akkor újra visszatérnek az emberek a templomba, az Egyházba. Nem csodát kell várni, hanem teljesíteni a küldetésünket. Minden megkeresztelt ember küldetést kapott arra, hogy tegyen tanúságot, beszéljen az evangéliumról, Jézus Krisztusról és az örömhírről. Ehhez nem teológiai tanulmányok és képzések kellenek, hanem hitből fakadó, Krisztus iránti szeretet. Ha szeretünk valakit, akkor arról nagyon könnyen, lelkesen és örömmel beszélünk. Leszoktunk a tanúságtételről és nem érdekel bennünket, hogy mi lesz a sorsa a többi embernek. Ha nem beszélünk Krisztusról, akkor nem ismerik meg az igazságot, s minden hazugság oda viszi őket, ahova akarja, s nem ismerik meg az örök életet.

img003

A katolikus keresztényeken is múlik, hogy hány ember jut a mennyországba. Beszélnünk kell az örömhírről, arról, hogy Isten országa elérkezett. Arról, hogy a mi életünk távlata a mennyek országa, Isten dicsősége, s az abban való részesedés. Ha hallgatunk, akkor nagyon sokaknak elmulasztjuk a lehetőséget arra, hogy megismerjék az igazságot és az örömhírt. Jöjj, Szentlélek és teremtsd újjá ezt a várost, az ebben a városban élő katolikus keresztényeket, hogy merjenek beszélni a hitükről, az igazságról, s hogy ne hallgassanak Krisztusról, hanem akarjanak beszélni róla másoknak. Jöjj, Szentlélek és teremtsd újjá a szívünket, hogy tanúságot akarjunk tenni, s másoknak is odaajándékozni azt a kincset, melyet mi is ingyen kaptunk, a Krisztusba vetett hit ajándékát. Teremtsd újjá a Kaposvári Egyházmegyét, hogy bátran és erővel tegyenek tanúságot Krisztusról. Bátran és erővel szólaljanak meg a katolikus keresztények Krisztusról és Isten országáról. Nem egyedül kell végeznünk. Isten nem hagyott magunkra bennünket. Ugyanaz a Lélek áradt ki a szívünkbe, amely betöltötte a tanítványokat, csak hívni kell, hinni kell benne és együttműködni ezzel a drága ajándékkal, a Szentlélekkel – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A teljes szentmise megtekinthető:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 600 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés