„Olyan Istenünk van, akiben teljes az öröm” – családi nap a Zselic Katolikus Idősek Otthonában

2022. május 27-én családi napot tartottak a Zselic Katolikus Idősek Otthonában. A járványhelyzet enyhülésével lehetőség nyílt arra, hogy megnyíljanak az otthon kapui, s a családtagjaikkal együtt ünnepeljenek a lakók. Az alkalom szentmisével vette kezdetét, melyet Varga László megyéspüspök celebrált.

img005

– Olyan Istenünk van, akiben teljes az öröm, mert a Szentháromságos Isten a szeretet közössége, s ahol szeretetközösség van, ott teljes az öröm. Nekünk az a csodálatos ajándék jutott, hogy ez a Szentháromságos Isten lakást vett bennünk. Ez azt jelenti számomra, hogy van örömforrásunk, s nem nekünk kell létrehoznunk azt, hanem már megkaptuk ajándékba. A mi részünk csak annyi, hogy elhiggyük azt, hogy ez tényleg megtörtént, s hogy a legnormálisabb állapotunk a szeretetből fakadó öröm. Akármilyen nehézségek, szenvedések, fájdalmak kísérik életünket, ez az örömforrás jelen van bennünk.

Jézus a nyilvános működését boldogmondásokkal kezdi. A befejezés, amikor az utolsó vacsorán már búcsúzik tanítványaitól, akkor az örömről beszél nekik. A viszontlátás öröméről, mert el kell mennie, de visszajön. Mindannyiunknak megvan a lehetősége arra, hogy növekedjünk a szeretetben és az örömben.

img006

Az örömben való növekedés nagyon egyszerű dolog. Azon kell fáradoznunk, hogy a másiknak örömet szerezzünk. Akkor az is boldog lesz, akinek örömet szerzünk és az is, aki azon fáradozik, hogy örömet szerezzen a másiknak. Az örömszerzéshez nem pénz kell, hanem szeretet. Figyelmes szeretet, amely kész meghallgatni a másikat, s együtt érezni vele. Kész szeretettel rámosolyogni, elfogadni vagy viszonozni a szeretetét. Ezt ti mindannyian meg tudjátok tenni.

Mindenki szeretné, hogy szeretettel forduljanak felé. Szeretettel érintsék, nyúljanak a testéhez, vagy szóljanak hozzá. Ugyanezt megtehetitek ti is másokkal. Az ápolókkal, a segítőkkel, a munkatársakkal. Nem kerül semmibe, hogy szeretettel nézzetek rájuk, kérjetek őket, vagy válaszoljatok. Ekkor mindenki növekszik a szeretetben – fogalmazott a főpásztor prédikációjában.

img022

A szentmisét a lakók zenés-énekes fellépése követte, majd a kaposvári Katolikus Zeneiskola fúvószenekarának előadása követett.

– Igyekszünk minél színesebbé tenni lakóink életét, akiknek jólléte nagyon fontos számunkra – hangsúlyozta Komár Kornélia igazgató. – Ha mi tudunk hozzájuk szépen fordulni, szólni, akkor valahol vissza is kapjuk ezt tőlük. Igyekszünk minden áldott napon a szeretetet választani – fogalmazott, majd Varga László megyéspüspök szavait idézve elmondta: egy szó hiányzik az intézmény nevéből, a Zselic Katolikus Idősek „Szeretet”-otthona. Ezt szeretnék megvalósítani és kiteljesíteni az otthon életében.

img033

A délután folyamán a lakók táncos előadása következett, majd a Somogy Táncegyüttes tagjai kitáncolták a hónap elején állított májusfát.

Fotó: Kling Márk, Szerafin Zoltán

Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 1264 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés