„A mennyei Atya szeretett gyermeke vagy!” – lelkinapra hívták az Irgalmasság Háza szolgálóit

2022. április 24-én, irgalmasság vasárnapján tartották a Szent Fausztina Irgalmasság Háza lelkinapját. Az alkalom zenés dicsőítéssel vette kezdetét, melyet követően Varga László megyéspüspök tanított az irgalom gyógyító erejéről.

img001

– Hosszú az út, mire hajlandóak leszünk kiengedni a kezünkből életünk irányítását, s már nem mi mondjuk meg Istennek, mit kell tennie velünk, a világgal vagy az egyházzal, hanem képesek leszünk megadni magunkat ennek a szeretetnek és képessé válunk belesimulni ebbe a szeretetebe úgy, hogy már nem akarunk irányítani. Minden lázadásunk, ítélkezésünk azt árulja el rólunk, hogy mi tudjuk, milyennek kellene lennie az Egyháznak, a papoknak, a püspököknek. Tudjuk, hogy miként kellene történnie a világ eseményeinek, s Isten legyen szíves asszisztálni terveinkhez. Hosszú az út, mire bele merünk simulni a Szeretetbe, s elhisszük, hogy a Jóisten tényleg szeret bennünket akkor is, ha nem úgy történnek a dolgok, mint mi szeretnénk. […]

img001

A mennyei Atya szeretett gyermeke vagy! Neked jár az irgalom, ingyen és feltétel nélkül. Semmit sem kell tenned érte. Ahogyan nem tehetsz semmit azért sem, hogy süssön a nap. Ahhoz, hogy rád is süssön, csak ki kell állnod a napfényre. Ugyanígy Isten irgalmát sem tudod befolyásolni semmilyen imáddal, cselekedeteddel, bűnöddel sem. Ő szeretné, ha meg mernénk bízni benne – fogalmazott a főpásztor tanításában, mely megtekinthető az alábbi videós bejegyzésben:

A megyéspüspök szavait követő csendes Szentségimádáson a jelenlévők Jézusra irányíthatták figyelmüket, majd szentmisével zárult a lelkinap.

A szentmisén bemutatkozott a Szent Fausztina Irgalmasság Háza két munkatársa, Matykó Árpád és Matykóné Szántó Mária, akik elmondták: szeretettel várnak minden ötven év feletti érdeklődőt, aki szeretne egy olyan közösséghez tartozni, ahol különböző témákról beszélgetnek, játszanak és vidáman együtt töltik az időt.

img006

Az Irgalmasság Háza egyik alappillére az Imádság Háza szolgálat, mely keddenként szentmisére és gitáros dicsőítésre hívja mindazokat, akik szeretnék megélni a dicsőítő imádságban rejlő egységet. Minden hónap első keddjén a szentmisén is gitáros csoport szolgál. Az alkalmak 17:00 órától kezdődnek a kaposvári Szent II. János Pál Körkápolnában. (A Körkápolna a Nagyboldogasszony-székesegyház melletti udvarban található, a Katolikus Iskola udvarán keresztül, vagy a Fő utca felől lehet bejutni.)

img014

A Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálatairól bővebben itt olvashat: https://kaposvar.egyhazmegye.hu/index.php/lelkiseg/irgalmassag-haza

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

 

 
Read 514 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés