– Nagyon remélem, hogy a jelenlevő fiataloknak soha nem kell megtapasztalnia azt, amit a családomban meg kellett tapasztalnunk – fogalmazott a főpásztor. – Apám, mivel kántor volt a faluban, klerikális reakciósnak minősült és még kocsmáros sem lehetett. A kocsmáros bizalmi állás volt, s a faluban levő párttagok nem engedték meg, hogy kocsmáros lehessen. Végül úgy lehetett raktáros a helyi termelőszövetkezetben, hogy megegyeztek: valószínűleg ő az egyetlen, aki nem lop. Ezért neki megengedték, hogy raktáros legyen.

Személyes emlékem, hogy az igazgató nagyon vad kommunista volt az iskolánkban, s mivel ministráltam, templomba és hittanra is jártam, így megígérte az igazgató, hogy Magyarországon egyetlenegy iskolában sem folytathatom tanulmányaimat. Amikor jelentkeztem Tapolcára, az igazgató személyesen hozta el a papírt, hogy helyhiány miatt nem vettek fel. Rajtam kívül mindenkit felvettek az osztályból. Ne legyen soha részetek a diktatúrában.

Az első kérdésem az, hogy miért kell emlékeznünk? Azért, mert egyikünk sem szabad az igazságtól. Mindenki élete utolsó pillanatáig keresi az igazát, vagy az igazságot. Nem tudunk szabaddá lenni. A történelmi igazságtól sem vagyunk szabadok.

Miért kell emlékeznünk? Azért, mert a múltunkból érthetjük meg a jelenünket és a jövőnket. Népünket, a saját életünket, családunkat, mi az egyházunkat. S ez fordítva is igaz. A jövőképünk meghatározza azt, hogy miként gondolkozunk a mai napról és a múltunkról.

Mire kell emlékeznünk? Az első, az igazság. Ami az áldozatokkal történt, az égbekiáltó bűn és gonoszság. Emlékeznünk kell az igazságra, mert az igazság kimondása nélkül nincs megbocsátás és a szeretetben való növekedés. Mindenki elvárja, hogy bocsássunk meg, de ne mondjuk ki az igazat és az igazságot. Az igazság nélküli szeretet az „kenőmájas”, a szeretet nélküli igazság pokol. Emlékeznünk kell az igazságra.

Emlékeznünk kell az igazságtalanságra is, hogy kimondhassuk az igazságot. Az elkövetőknek vállalniuk kell bűneik következményét, az áldozatoknak pedig elégtétel jár. Emlékeznünk kell arra, hogy a történelem az élet tanítómestere, és mi megint bukásra állunk. Elég csak az orosz-ukrán konfliktusra gondolnunk. Még mindig nem tanultunk.

Emlékeznünk kell arra, hogy szellemi harc van. Egy sokkal nagyobb erő is jelen van a történelemben láthatatlanul, akiről Jézus Krisztus azt mondja, hogy a hazugság atyja és gyilkos kezdetektől. Elég csak bekapcsolnunk a hírfolyamokat és láthatjuk, milyen profi módon működik. Ne legyenek illúzióink: ha nem vigyázunk, minket is félrevezet a Sátán. A gonoszság csapdájába csal bennünket, s akkor pedig nem leszünk különbek az egykori kommunista és fasiszta diktatúrák képviselőinél. Mi is megosztott szívűekké, ítélkezőkké, gyűlölködőkké válunk, és ha hatalomhoz jutunk, ugyanúgy vissza fogunk élni vele, mint a különböző diktatúrák képviselői.

Kikre kell emlékeznünk? Áldozatokra, mártírokra és vértanúkra. A három között különbséget szeretnék tenni. Az áldozatokra, akiket ártatlanul ítéltek el, hurcoltak malenkij robotra, internáltak, megkínoztak, emigrációba kényszerítettek, akiket megfigyeltek és megfélemlítettek. 1988-ban találkoztam olyan plébánossal, aki még akkor is félt nem elmenni a párt által szervezett gyűlésekre. Azért, mert 1952-ben az ÁVO minden éjszaka megjelent a plébánián, mezítelenre vetkőztették és megverték. Egy idő után megtört és hajlandó volt beállni. De voltak, akiket adminisztratív módszerekkel akadályoztak. A győri bencés gimnáziumban érettségiztem, s az osztálytársaim közül nagyon sokan nem tanulhattak tovább. Nem vették fel őket egyetemre, főiskolára, mert egyházi iskolából jöttek. Amikor az elhárító tiszt aláírta az engedélyt a papszentelésemhez, azt mondta: „vegye tudomásul, hogy ezzel a gondolkozással Isten háta mögött fog megrohadni”. Én akkor nevettem és akkor megkérdezte, hogy miért nevetek. Azt mondtam: azért, mert nincs Istennek háta.

Emlékeznünk kell a mártírokra. Azokra, akiket meggyőződésük miatt kivégeztek saját, elvtelen társaik, gondolok itt Nagy Imrére. Azokra, akik meghaltak az igazságukért, a szabadság eszméiért, a forradalomért, és meghaltak a meggyőződésükért. Nem csak mártírok voltak, hanem keresztény vértanúk is. Több ezren vannak Magyarországon, akik életüket adták a Jézus Krisztusba vetett hitükért és őt követve meghaltak az ellenségeikért, a gyilkosaikért is. Ez a különbség a mártír és a keresztény vértanú között.

A keresztény vértanú az ellenségéért is odaadja az életét. Jézus Krisztus áldozattá tette magát értünk, hogy többé ne keljen emberáldozatot végeznünk és megszűnjön a gyűlölködés ördögi köre. Áldozattá tette magát, hogy végre megértve az üzenetét, követve a példáját, szabaddá váljunk a szeretetre és a megbocsátásra.

Befejezésül közös imára hívok mindenkit, aki ismeri a Miatyánkot és kész elmondani velem a kommunizmus áldozataiért, mártírjaiért, a vértanúkért és napjaink áldozataiért, különösen azért a hét és fél millió ukrán gyermekért, akik most ismerik meg a jövőtől és a másik embertől való félelmet – fogalmazott a megyéspüspök, akinek szavait követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit.

Az alkalmon közreműködött a Kaposvári Zenekedvelők Kórusa és a Tüskevári Népdalkör Kerekesné Pytel Anna karnagy vezetésével, illetve a Füred Rock Szín Kör.

Fotó: Kling Márk