A szentmisén Somos László általános helynök, kaposfői plébános prédikációjában emlékezett a nyugalmazott plébánosra:

– Elhunyt Nikovitz Antal atyától, nyugalmazott somogysárdi plébános úrtól búcsúzunk. Antal atyát 1994-ben ismertem meg, amikor kaposfői és bárdudvarnoki plébános lettem. Nagyon sokat segített a kaposszentbenedeki templom tatarozásában, felújítási munkálataiban. Közben többször találkoztunk, beszélgettünk, s elmondta élettörténetét.

Antal atya a kommunizmus áldozata volt. A szeminárium elhagyására kényszerítette az akkori államhatalom. 1960-ban, titokban szentelték pappá és rögtön szolgálaton kívülre került, nem gyakorolhatta papi hivatását. Ez nagyon nehéz volt számára, sok lelki gyötrelemben volt része emiatt.

Ebben az időszakban méhészkedett és mézfeldolgozással foglalkozott. Magas szintű elméleti és gyakorlati tudásra tett szert. Cikkei, tanulmányai bizonyítják ezt.

Mivel a Jóistentől a papi hivatás kegyelmét kapta, ezért 1998-ban, papszentelése után harmincnyolc évvel elkezdte papi szolgálatát. A kisegítő lelkészi szolgálatát követően tizennégy évig Somogysárdon volt plébános, így szomszédok lettünk. A somogysárdiak ma is nagy szeretettel gondolnak Antal atyára.

Antal atyának bibliai értelemben nagyon jó szeme volt. Meglátta a legkisebbeket, azokat, akik sebzettek, lenézettek, megvetettek, szükséget szenvednek. Azokat, akik a társadalom peremén élnek, akikkel Jézus ma is azonosítja magát. Azért tudta így látni az embereket, mert a szívével látott.

Igen, a szívünkkel látunk a legjobban. Akkor olyat is észreveszünk, amit a szemünkkel nem látunk. Antal atyának megvolt ez a látása. A szívével nézett és a szívével látott. Ezért szerették olyan sokan, ezért tartották jó embernek és ezért emlékeznek ma is rá szeretettel. Mosolygó szeme és tekintete, közvetlen stílusa mindenkiben rokonszenvet keltett.

Antal atya búcsúztatásán meg kell említenünk Jézusnak az utolsó ítéletről szóló nagy példázatát, a Máté evangélium huszonötödik fejezetéből.

A példabeszédből kitűnik, hogy a szeretet válik az emberi élet értékévé, ahogyan XVI. Benedek pápa is írja enciklikájában: „a Szeretet lesz a végső ítélet mércéje”.

Jézus azonosítja magát a legkisebb testvéreinkkel, tehát az Istenszeretet és az embertársi szeretet összeolvad. A legkisebbekben Jézussal találkozunk, Jézusban pedig Istennel.

Antal atya földi életében gyakran találkozott a legkisebbekkel, mert bizalommal keresték őt és nem csalódtak benne. Segítette, tevékeny szeretettel szerette őket. Nem azt nézte, hogy ki az ő felebarátja, hanem azt, hogy ő kinek lehet a felebarátja, embertársa. Kinek segíthet önzetlenül, viszonzást nem várva. Ezért reményeink szerint már színről-színre látja Jézust, akit felismert embertársaiban, főleg a legkisebbekben. Kérjük a végtelenül irgalmas Istent, hogy adja meg Antal atyának az ő el nem múló jutalmát, örök időkön át – fogalmazott Somos László kaposfői plébános.

A szentmisét követően a kaposszentbenedeki temetőben helyezték örök nyugalomra Nikovitz Antal nyugalmazott somogysárdi plébánost.

Fotó: Kling Márk