„Maradjunk együtt!” – Házasság Hete 2022.

Hazánkban idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Kaposváron 2016 óta szervez változatos programokat a CSAKAZÉRTIS a Családokért Egyesület a Kaposvári Egyházmegye családpasztorációs munkatársaival karöltve. Ezekre az eseményekre évről-évre egyre több házas-, jegyes-, és szerelmespár látogat el.  

Idén február 13. és 20. között várjuk izgalmas, változatos programokkal a párokat, akik többek között komolyzenei koncerten és lelki tartalommal gazdagított gyertyafényes, romantikus vacsorán is részt vehetnek.

A kisgyerekeseknek és a távolabb élőknek egy esti órán online módon kínálunk gondolatébresztő előadást, majd meghitt beszélgetést.

A természetkedvelőket egy romantikus sétára hívjuk a Petörke-tó körül, ahol a „Házaspárok útján” elmélkedhetik át közös életútjukat, házasságuk fontos állomásait.

A részletes program és a jelentkezési lehetőségek elérhetőek a www.csakazertis.hu oldalon, valamint a Házasság Hete Kaposvár Facebook oldalán.

image001 2

 
Read 751 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés