Az alkalmon Szabó Szilárd evangélikus lelkész köszöntötte a jelenlévőket, aki az imahét központi igéje kapcsán elmélkedett. – „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” Irányítsuk tekintetünket a napkeleten megpillantott csillagra és engedjük, hogy bennünket is vezessen. Álljunk az Isten elé örömmel és hálaadással. Hozzunk elé minden beteget, szenvedőt, a társadalom peremén élőt, menekültet, gyökereitől elszakítottat.

Tudjuk, hogy Isten világossága el tudja oszlatni a mi sötétségünket. Amikor most, az egyház egységéért imádkozunk, mi is és közösségeink is legyünk világossággá, amely a megváltó Jézusunkhoz vezérel bennünket! – buzdított az evangélikus lelkész.

– A három keleti bölcs egy zarándoklatnak a nyitánya volt – fogalmazott Varga László megyéspüspök elmélkedésében. – Az ő nyomukban indultunk el mi is annak idején, mikor elkezdtük keresni az igazságot. Most arra hívlak benneteket, hogy menjünk mi is Betlehembe a bölcsek nyomán, s nézzük meg, hogy mit is találtak ők?

Ha rátalálunk a betlehemi gyermekre, akkor Istenre találunk rá. Vajon felismerjük-e őt? Istenről alkotott képünk nem egy csecsemőnek a képe. A róla alkotott kép a bölcsek ismerete szerint is a hatalmas, mindeneket irányító és a világmindenséget mozgató Isten képe.

Ehhez képest mit találtak a bölcsek? Egy teljesen kiszolgáltatott gyermeket. Ha elindulunk, s következetesen keressük Krisztust, akkor lehet, hogy meg kell változtatnunk a róla alkotott képünket. A bölcsek egy gyermeket találtak, aki szegény körülmények között született, teljesen kiszolgáltatottan és sebezhetően. A bizalom tartotta őt életben. Egy csecsemő nem marad életben, ha nem bízik a szüleiben.

Egy olyan Istent találtak és mi is egy olyan Istenben, Jézus Krisztusban hiszünk, aki miközben csodákat tesz – lecsendesíti a tengert, kiűzi az ördögöket, feltámaszt halottakat, betegeket gyógyít meg és tömegek hallgatják a szavát – egy sebezhető, szegény, kicsiny gyermek. Merünk-e hinni benne? Vagy csak abban a Krisztusban, aki hatalmas, erős és akivel ki lehet állni az emberek elé? Merünk-e hinni Isten gyengeségében, Isten kiszolgáltatottságában, sebezhetőségében?

Ha igen, akkor teljes lesz a kép. Akkor megváltozik minden. Jézussal, az ő megtestesülésével számomra a bizalom új korszaka érkezett el. A mindenható Isten rábízza magát két embernek a szeretetére. Megrendítő a bizalma. […]

Csak együtt és egységben lehetünk hiteles tanúi az evangéliumnak. Minél nagyobb a keresztényüldözés körülöttünk, annál fontosabb, hogy egységben éljük meg a krisztuskövetésünket. Csak együtt és egységben tudunk jellé válni, s csak együtt és egységben tudunk ezzel a hatalmas, kívülről ránk zúduló erőszakhullámmal szembeszállni. Másképp, mint ahogyan a világ fiai teszik. Nekünk Isten országának az örömhírét kell felmutatnunk, ami igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Ezt csak együtt tudjuk megtenni. Kísérleteztünk már századokon át. Versenyeztünk is, hogy kik a jobb keresztények: katolikusok, reformátusok, evangélikusok, vagy a többiek?

Ha megértjük Krisztust, kiszállunk a versenyből. Nem győzni akarunk, hanem szeretni és a másikat segíteni közelebb Krisztushoz.

Adjunk hálát a felfedezésért, hogy felismerhettük az Igazságot! Kérjünk bátorságot és erőt, hogy meghajoljunk az Igazság előtt, s hogy akarjunk krisztusivá válni! Kérjük a Szentlelket, hogy tegyen eggyé bennünket! Csak együtt, egységben tudjuk teljesíteni Jézus végrendeletét: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk…” – fogalmazott a megyéspüspök.

A teljes elmélkedés megtekinthető:

A hét további napjain Kaposvár különböző felekezetű templomaiban és imaházaiban folytatódik a közös imádság.

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán