„Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt!” – Varga László megyéspüspök celebrált karácsonyi szentmisét Kaposváron

2021. december 25-én délelőtt Varga László megyéspüspök a kaposvári Szent Margit-templomban celebrált karácsonyi szentmisét.

image007

A szentmise elején Dr. Rumszauer Miklós plébános köszöntötte a főpásztort és a híveket, majd a megyéspüspök szentbeszédében az istengyermekségről beszélt.

„Rendkívül gazdag János evangéliumának imént hallott bevezetője. Egyetlen egy kis szakaszt emelnék ki belőle, és ahhoz szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni.

»A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.« Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Milyen az istengyermeki lét? Miben ismerhető fel? Hiszen külsőleg ugyanolyanok vagyunk, mint a többi ember. Mégis, ha elfogadjuk az istengyermekség ajándékát, akkor másképp fogunk élni, mint azok, akik ezt az ajándékot nem ismerik, nem hisznek benne, vagy nem fogadják el.

image006

Isten gyermekeinek Isten fiához, az Úr Jézus Krisztushoz kell hasonlóvá válniuk. Szent Pál ezt kéri a filippiektől: »ugyanaz a lelkület legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt!«

Számomra a nyolcboldogság megfogalmazza Isten gyermekeinek lelkületét, hiszen Jézus a boldogmondásokban saját személyiségének pszichikai arcélét fogalmazza meg. Ha elfogadjuk Istengyermekségünket, akkor nekünk is ehhez hasonlóvá kell válnunk, hogy felismerhessék bennünk az istengyermeki lét ajándékát.

Mik a jellemzői Isten gyermekeinek?

Boldogok – mondja Jézus – a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. A lelki szegénység nem értelmi vagy pszichés fogyatékosságot jelent. A Szentírásban a lelki szegények azok, akiknek egyetlen nagy kincsük van, a Jóisten. Mindent ehhez a kapcsolathoz mérnek. Ők a legszegényebbek és a leggazdagabbak, mert a legnagyobb boldogságot tették meg életük középpontjának, mely nem más, mint az Istennel való kapcsolat.

image013

Azért szegények lélekben, mert minden más csak ehhez viszonyítva ér számukra valamit. Annak van értelme, ami az Istennel, a legfőbb kinccsel kapcsolatban érték, és mindent elvetnek és feleslegesnek tartanak, ami ehhez a kapcsolathoz nem ér fel. Isten gyermekei hatalmat kaptak arra, hogy legfőbb kincsük a Jóistennel való személyes szeretetkapcsolat legyen.

Jézus boldognak mondja a szomorkodókat. Azokat, akiket megszomorít a világ bűne és saját bűnük is. Amikor felfogjuk, hogy felelősek vagyunk a világban jelenlévő rosszért, mert mi is ugyanolyan bűnösök vagyunk, mint a körülöttünk élők, akkor keresnünk kell a vigasztalást. A mi vigasztalásunk az Úr Jézus Krisztus. Benne van az örömünk, vigasztalásunk, békénk. Isten gyermekei – bár szomorkodnak a világban és a bennük jelenlévő bűn láttán – vigasztalást nyernek az Úr Jézus Krisztusban, aki elvette a világ bűnét. Ezért ők boldogok.

image016

Isten gyermekeinek nagyon fontos boldogsága a szelídség. Az alázat és a szelídség édestestvérek. Az alázatos ember olyannak fogadja el magát, amilyen valójában. Se többre nem tartja magát, se le nem értékeli magát. Tudja, hogy Isten szeretetajándéka a léte akkor is, ha korlátok közé van szorítva, vagy ha bűnnel sebzett. A szelídek és alázatosak tudják, hogy mekkora kincs a létük, mert Isten gyermekei, képmásai és szentélye a Szentlélek által. Így tekintenek a többi emberre is.

Isten gyermekeinek jellemzője az igazság utáni csillapíthatatlan szomjúság és éhség. Általában azt a kérdést tesszük fel, hogy kinek van igaza? Ki áll az igazság oldalán?

Nagyon kevesen teszik fel az ennél sokkal fontosabb kérdést: mi az igazság azzal kapcsolatban, amiről a vita folyik? Isten gyermekei szenvedélyesen szeretik az igazságot. Éhezik és szomjazzák azt. Hajlandóak minden áldozatot meghozni az igazság felismerésében, felfedezésében, kimondásában, felvállalásában. Akkor is, ha ezért megvetés, támadás, üldözés, kiközösítés vár rájuk.

image008

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert vágyuk beteljesedik. Ezt a vágyunkat legteljesebben Krisztus tudja betölteni, aki kijelentette magáról, hogy ő az Igazság.

Isten gyermekeinek nagyon fontos jellemzője az irgalom. Az irgalmas szívű ember megrendül a szenvedők és a szenvedés láttán. Olyan szinten engedi megérinteni a szívét, hogy az változásra, változtatásra és cselekvésre ösztönözze őt. Nem elég csak sajnálkozni, vagy megrendülni. Cselekedni kell! Az irgalmassághoz tettek fűződnek. Isten gyermekeinek fő tulajdonsága az irgalmas szív és az ebből fakadó testi-lelki cselekedetek.

Isten gyermekei a békességteremtés emberei. A világunk megosztott. A szívünk is megosztott, a családjaink is megosztottak, a közösségeink és egyházunk is. A gonosz, a nagy megosztó sikeres munkát végzett körülöttünk és sokszor bennünk is.

Boldogok a békességteremtők! Hogyan teremtett békét a mi Urunk Jézus Krisztus, aki a legfőbb békességteremtő volt? Önmagát áldozta fel egészen elégő szeretetáldozatként másokért. A békétlenségben mindig azt várjuk, hogy mások legyenek az áldozatok. Kényszeresen áldozattá akarjuk tenni azokat, akikkel nem értünk egyet, akiket megvetünk, utálunk, haragszunk rájuk és elítéljük őket. Jézus senkit nem tett áldozattá, csak saját magát. Ezzel teremtett békét, s engesztelte ki Istent és az emberiséget. A békességteremtők tudják ezt, ezért készek szeretetáldozattá tenni magukat még az ellenségeikért is, hogy végre békesség legyen.

image015

Miközben az egész világon békés ünnepeket kívánnak egymásnak az emberek, eszeveszett fegyverkezési hajsza folyik. Miközben vágyunk a békére, folyamatosan előkészítjük az erőszakot. Gyakoroljuk azt és fitogtatjuk az erőnket. Semmit nem értettünk meg a Názáreti gyermek üzenetéből. Nemcsak a világ hatalmasai teszik ezt, hanem ugyanez van jelen a családjainkban. Amíg győzni akarunk a másik felett – legyen az egy vita, vagy bármi –, addig nem értjük a szeretetet. A szeretet nem győzni akar, hanem szolgálni. Békességet teremteni, és ehhez kész saját magát is áldozattá tenni. Másképp nem lesz béke.

Isten gyermekei boldogok, mert tiszta szívűek. Azok a tisztaszívűek, akik semmit nem akarnak kisajátítani maguknak. Csak az szennyezi be a szívünket anyagi és lelki értelemben is, amit privatizálunk. Amit magunknak akarunk megtartani és nem akarunk szolgálni vele másoknak. Ez mindig beszennyezi a szívet, bármilyen értelemben. A tisztaszívűek szabadok, ezért meglátják az Istent nemcsak odaát, hanem már itt is.

Isten gyermekei a tisztaszívűség boldogságában élnek. Miről ismerhetők fel Isten gyermekei? Arról, hogy vállalják az üldözést a hitükért, a megalázást, a gúnyt, a kiközösítést, a lejáratást, a bántalmazást az Úr Jézus Krisztusért.

image018

Övék a mennyek országa! Nagyon érdekes, hogy ennek a kettőnek ígéri meg Jézus a mennyek országát: azoknak, akik vállalják az üldöztetést érte és azoknak, akik a lelki szegénység útján járnak. Minden az első boldogságból következik számomra.

Ha a legfőbb kincs az Isten gyermekének életében a mennyei Atyával, az Úr Jézussal és a Szentlélekkel való személyes szeretetkapcsolat, akkor minden boldogmondás érthető, járható, élhető és egyedül értelmes cselekedet. Amennyiben nem Isten a legfőbb kincsünk, akkor soha nem fogjuk érteni a boldogmondásokat, és nem is akarunk majd eszerint boldogok lenni. Inkább maradunk a világ által felkínált boldogságoknál.

Tulajdonába jött – hallottuk az evangéliumban, de övéi nem fogadták el. Az evangélium mindig választás elé állít bennünket. Igent mondunk-e a világ világosságára, akinek mi is tulajdonai vagyunk, vagy pedig elutasítjuk?

Akik igent mondanak, azokban a Szentlélek kibontja Isten gyermekeinek a gazdagságát, a krisztusibb embert és ezek a testvéreink jellé válnak. Ők másokat is az Úr Jézus Krisztus követésére fognak meghívni szavaikkal és cselekedeteikkel, egész életükkel – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

Fotó: Kling Márk

 
Read 1050 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés