Sugallatra rendezte a filmjét

Bemutatták a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában Eperjes Károly filmjét, a Magyar Passiót.

img1

– Én ide még benézek! – fogadta a kaposvári színészhallgatók köszönését Eperjes Károly a kaposvári Kossuth téren, majd hátratett kézzel elballagott a székesegyház és a katolikus püspökség épületének irányába. A Magyar Passió című film hétfői bemutatója előtt misén töltődött fel, miközben a nézők megtöltötték a Szivárvány Kultúrpalota nézőterét.

img1 2

A közönség között ott volt Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, és Balás Béla, nyugalmazott megyés püspök is. A Kossuth- és Jászai-díjas színművész első rendezése a Magyar Passió, melyet az alkotó saját bevallása szerint „sugallatra” készített el, miután hosszú évek óta foglalkoztatta a Rákosi-diktatúrában üldözött papok és szerzetesek sorsa. A film forgatókönyve Kálmán Peregrin ferences szerzetes, pasaréti plébános élete alapján készült. Az atyát koholt vádak miatt letartóztatták és volt diákját, egy ÁVH-s tisztet bíztak meg a kínzásával, miközben a pap a kínzója lelkét igyekezett megmenteni. A kaposvári bemutató után Török Sára és Szalma Tamás színművészekkel is beszélgethetett a közönség.

K.G.

Megjelent a Somogyi Hírlap 2021. november 16-i számában.

Fotó: Film-Art Stúdió

 
Read 539 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés