Szentmisével veszi kezdetét az első Kaposvári Egyházmegyei Zsinat

A Kaposvári Egyházmegyei Zsinat 2021. szeptember 25-én 11 órakor ünnepélyes nyitó szentmisével veszi kezdetét, melyet Varga László megyéspüspök mutat be a kaposvári Szent Imre-templomban.

Mindenkit szeretettel várunk az ünnepre, amely 9:30 órakor Szentségimádással kezdődik, majd 10:30 órától világi személyek tesznek tanúságot hitükről a „Közösségben, vonzásban, egységben” zsinati jelmondathoz kapcsolódóan.

A program teljes ideje alatt, egészen a szentmise végéig szentgyónásban tehetik le terheiket a hívek. 

Az ünnepélyes nyitó szentmisét online közvetítjük a Kaposvári Egyházmegyei Stúdió Youtube csatornán. 

 zsinat nyito szentmise

A szentmisét követően agapéra hívunk minden kedves résztvevőt a templomkertbe.

Varga László megyéspüspök a zsinat időtartamára (2021. szept. 25. – 2022. máj. 28.) zsinati templomnak jelölte ki a kaposvári Szent Imre plébániatemplomot, mely napközben is látogatható imádság céljából.

A szokott feltételekkel teljes búcsúban részesülhet az a hívő, aki a zsinat ideje alatt imádságos lélekkel meglátogatja a zsinati templomot és ott elimádkozik egy Miatyánk és egy Hiszekegy imádságot.

 
Read 658 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés