– Néhány órával a záró szentmise után beszélgetünk, ami egy igazi örömünnep volt az Egyház számára. Mit jelentett a pápával való találkozás?

– Azt hiszem, óriási dolog volt a magyar egyház számára, de az eucharisztikus kongresszusok történetében is, hiszen régóta, huszonegy éve nem volt jelen pápa a záró szentmisén. A Szentatya is nagyon derűsen vett részt a szertartáson, nem véletlenül, hiszen két éve ő sem lehetett jelen ilyen nagy rendezvényen a járvány miatt. Neki is felszabadult örömet jelentett most ez a közös ünneplés, és azoknak a résztvevőknek is, akik távolról érkeztek. Gondoljunk bele, hogy hetvennégy országból regisztráltak, de lehet, hogy még több helyről jöttek. Nemcsak a szomszéd országokból és Lengyelországból szép számmal, Németországból is, hála Istennek, hanem például Lesothóból is, vagy itt voltak az argentínai magyarok, akik ismerték a pápát, eljöttek, hogy köszöntsék. Aztán jöttek Kaliforniából, Ázsiából, például Dél-Koreából vagy a Fülöp-szigetekről, jöttek Burmából is. Tudjuk, hogy a mianmari bíboros úr még egy kitüntetést is kapott a prágai érsektől a kongresszus során. Tehát valóban sok helyről érkeztek, és nekik is fellélegzés, reménysugár volt a hosszú bezártság után. Együtt ünnepeltük Krisztust, aki mindannyiunk reménye, és ünnepeltük a Szentatyát is, aki Péter utódaként őt jeleníti meg közöttünk.

– Hogyan értékeli Ferenc pápa találkozását a magyar püspökökkel?

– Elmondhatom, hogy a legnagyobb szeretet légkörében találkoztunk, a pápa mindenkivel személyesen kedves volt, kezet fogott. Többünket már ismer is, hiszen az ad limina látogatáskor a most összegyűlt püspökök nagy része már jelen volt. Bátorított bennünket, és útmutatásokat is adott a mindennapos lelkipásztori munkánkhoz. Természetesen azok az értékek, amelyeket a pápa beszédében hangsúlyozott, valamilyen módon mindannyiunk munkájában megjelennek. A bátorítás arra szolgál, hogy ne csak töretlenül, hanem talán még nagyobb lelkesedéssel igyekezzünk ezeket megvalósítani.

– Az eucharisztikus kongresszus örömteli lezárása volt ez a nap. Mit jelent a magyar egyháznak, hogy ezt a világeseményt megrendezhette?

– Azt hiszem, óriási megerősödést jelent. Gondoljunk bele, hogy maga a készület ideje is a missziók egész sorával járt: szentségimádási programokkal, imádságokkal, olyan intenzív katekézisekkel, ami eddig nem volt. Gondoljunk bele abba, hogy például a Forráspont rendezvény, vagyis az ifjúsági szentségimádás eleinte néhány ezer fiatallal indult, most péntek este pedig tizenötezren vettek részt rajta. Gondoljunk arra, hogy csütörtökön este a Szent István-bazilikába a szentségimádásra a hívek nem fértek be, mert akkora tömeg volt, százak, talán ezrek álltak kint a bazilika előtti téren is. Ez nem mindennapos esemény, hanem nagy lelki gazdagodás. Nagyon sok kulturális program is volt, sok esemény volt a Szent István Könyvhéttel kapcsolatosan, volt egy eucharisztikus kongresszusi kantáta, amelyet ebből az alkalomból írtak, nagyon sok kiállítás, kiadványok, azt hiszem, ez maradandó érték és emlék lesz. De voltak lelkipásztori kezdeményezések is. Azok a közösségek, ifjúsági vagy plébániai csoportok, amelyek eljöttek, és most csoportosan is üdvözölték a pápát vagy részt vettek a hét eseményein, ezután is fogják tartani a kapcsolatot egymással. Azt hiszem, ez is mindenképpen egy gazdagodás. Aztán azt hiszem, mindenkit gazdagított a sok előadó lelkiségi, lelkipásztori, emberi tapasztalata is, a sok fakultáció, például arról, milyen körülmények között dolgozik az egyház Kelet-Ázsiában, vagy milyen körülmények közt tud Afrikának bizonyos térségeiben élni… Volt egy Afrika-nap, amelyet azért rendeztünk, hogy jobban megismerjük a nigériaiak életét és az ottani segítségnyújtás lehetőségeit. Volt egy külön találkozó a Közel-Keletről érkezett főpapoknak és hívőknek. Voltak olyan rendezvények, amelyek tematikus jellegüknél fogva voltak lenyűgözőek, például Baltazar Porras venezuelai bíboros úr előadása, amelyben az Actio Catholica munkáját is erősen érintette, magyar részről pedig a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vett részt ebben a tanúságtételben, hogy hogyan lehet a világiaknak, az egyes szakmánként, hivatásonként szerveződő katolikus közösségeknek az életét segíteni és a mindennapokba bevinni a hívő tapasztalatot. Egyszóval sok területen folyt a munka, és ebből ki-ki a saját érdeklődésének, lehetőségeinek megfelelően tud hazavinni maradandó értékeket is. Nagyon örülök annak is, hogy az ünneplésben a magyar püspökök mindnyájan részt vettek, volt, aki elejétől végig, mások csak a legnagyobb eseményeken, de ez is mindenképpen mutatta a püspöki karunknak és az egyházunknak az egységét és szeretetét.

– Bíboros úr arról is beszélt a szentmisén, hogy Magyarország híd lehet Kelet és Nyugat között. Miben látja ennek megvalósulását?

– Például abban, hogy a történelemben nem volt még olyan eucharisztikus kongresszus, amelyen keleti és nyugati püspökök ilyen nagy számban találkoztak egymással. Keleti szertartású katolikus pátriárkák például itt voltak négyen is, illetve Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, aki nem katolikus, részt vett a pápai misén, és már előtte is itt volt. Nem csak részt vett, hanem beszédet is mondott a Parlament előtt. Nagyon fontos volt az is, hogy a hét elején a Moszkvai Patriarkátus képviselője, Hilarion metropolita tartott előadást arról, hogy az ortodox hit mit vall az Eucharisztiáról. Kiemelte, hogy tulajdonképpen ezen a téren mi a hitben teljes közösségben vagyunk. Igaz, hogy egyházaink között még nem teljes a közösség, de jó reménységünk van arra, hogy ezt tovább tudjuk építeni. Ilyen szellemű eucharisztikus kongresszusról én nem nagyon tudok. Ennek pedig az az oka, hogy Magyarország olyan földrajzi fekvésű, olyan történelmi és emberi kapcsolatokkal rendelkezik, hogy ideális találkozóhely akár a teológiai, akár az egyházi életre vonatkozó párbeszéd területén.

– Ha megenged egy személyes kérdést: hogy érzi magát ezután a gazdag hét és a gyönyörű szentmise után?

– Nagyon jól és megrendülten, mert azt hiszem, hogy minden várakozásunkat felülmúlta. A járványveszély, a különféle bizonytalanságok és változások után, a halasztás után azt hiszem, hogy óriási érdeklődéssel és lelkes részvétellel valósítottuk meg. A tegnap esti eucharisztikus körmenet pedig fantasztikus élmény volt, százezres tömeg, talán több százezren is részt vettek rajta. Amikor kiértünk a Hősök terére, láttuk a kivetítőkön, hogy egy rész a Parlament melletti utcából akkor fordul ki, hogy majd az Andrássy útra rátérjen. Igen nagy volt a részvétel, és az emberek imádkozva, énekelve, elmélkedve követték az Oltáriszentséget. Nem egy séta, nem egy tüntetés volt ez, hanem valóban lelki esemény.

Fotó: Vatican News; MTI; NEK Titkárság

Forrás: Magyar Kurír

(tzs)