„A krisztusi közösség rendkívül fontos, hiszen ő gyűjtött egybe minket. Krisztusban egyek vagyunk. A hagyományteremtő alkalom célja a közösség építése, formálása” – fogalmazott Borza Miklós plébános, akinek köszöntőjét Varga László megyéspüspök tanítása követte.

„Hét falu egy krisztusi közösségért a mai napunknak a mottója. A legnagyobb szükség az egyházmegyénkben a közösségekre van. Ma már teljesen megváltozott a falvak szerkezete, sokan megvásárolják a házakat, beköltöznek, de igazából nem kapcsolódnak be a közösség életébe. Van lakásuk, de nem itt és nem ezért a közösségért élnek.

Van templomunk, van egyházközségünk, de nincs olyan közösségünk, ahol odafigyelnek egymásra a tagok. Olyan, amelynek a középpontja nem a gazdasági élet, a divat, vagy a politika, hanem az Úr Jézus Krisztus. Ilyen közösségekre lenne nagyon nagy szükség. Ezért örültem annak, amikor meghallottam, hogy itt efféle kezdeményezés van, s hogy egy házaspár arra szánja magát, hogy életet, közösséget próbáljon teremteni maga körül, és ehhez kész megszólítani az embereket. Azt tapasztalatom, hogy az egyházmegyében ott van igazán élet a plébániákon, ahol közösség van.

Mi az, ami kell, hogy jellemezze a krisztusi közösséget?

Szent II. János Pál pápa akkor, mikor mindenki a világ végét jósolta és várta az ezredfordulón, a harmadik évezredbe belépve nem a világ végéről és a pusztulásról beszélt, hanem arra hívott minket keresztényeket, hogy lépjünk át a remény küszöbén. Arra, hogy újítsuk meg a reményünket. Ne azokat a jóslatokat, próféciákat vegyük figyelembe, amelyek arról beszélnek, hogy ezer betelt, kétezer nem telik be. Sok ilyen jövendölést lehetett olvasni akkoriban.

Ő a reményről beszélt, s azt mondta, hogy a harmadik évezred küszöbét átlépve olyan közösségekre van szükségünk nekünk katolikusoknak, akik kitűnnek az ima művészetében. A krisztusi közösségnek az első és legfontosabb ismertetőjele az, hogy imádkozik. Mert mi nem a saját erőnkből tartjuk fenn magunkat, hanem egy nálunk sokkal nagyobb hatalomra támaszkodunk.” – fogalmazott a főpásztor.

A megyéspüspök szavait követően a Navracsics család tett tanúságot „Hitre nevelés - családi élet a hitben” címmel.

„A rengeteg tevékenység mellé hogyan fér be a Jóisten? Hogyan tudjuk gyermekeinknek átadni a hitet? Hogyan tudjuk nekik megtanítani azt, hogy az Isten legyen az első az életükben és az Istennel való kapcsolat legyen számukra a legfontosabb? – tette fel a kérdést Navracsicsné Prevoz Anikó.

Nagyon szerencsés voltam, mert hívő családba születtem. Édesapám egy darabig kacérkodott azzal, hogy ferences szerzetes legyen. Szüleim nagyon elkötelezettek voltak, s ezt az elköteleződést nekem is át tudták adni. Születésemtől nagyon fontos volt számomra a hit.

Férjemmel nagyon komolyan kell vennünk, hogy hiteles keresztény életet éljünk gyermekeink elé, s hogy rólunk példát tudjanak venni. Azt látom, hogy a példamutatás elengedhetetlen, de önmagában kevés a mai időkben ahhoz, hogy a gyerekek megmaradjanak a hitben.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, még rengeteg mindenre van szükség. Az egyik ezek közül az, hogy rajtunk kívül megismertessük őket olyan emberekkel, akik példát tudnak mutatni számukra.” – fogalmazott Navracsicsné Prevoz Anikó.

„Ahhoz, hogy egy család egyben maradjon, s hogy a kereszténységét meg tudja őrizni, nagyon nagy szükség van egy olyan személyre, aki ezt őrzi és emellett tartja az embert.” – utalt feleségére Navracsics Tibor, akivel együtt vallják: a hitre való nevelésben elengedhetetlen, hogy a szülők Isten segítségét kérve imádkozzanak gyermekeikért.

A tanúságtételt követően kerekasztal-beszélgetésre hívták a jelenlévőket, akik a délután folyamán a Magyar Schönstatt Mozgalomhoz tartozó két család előadását hallgathatták meg: a Soós házaspár „Ne félj! - Mindennapi félelmeink” címmel, a Rangits házaspár pedig „Nagynak látni a társunkat” címmel tett tanúságot.

A délután további részében Bojtos Anita történész a Pálos Rendről tartott előadást, majd a családi nap a Szent Margit Gimnázium koncertjével és közös imával ért véget.

Fotó: Kling Márk