Egy templom üvegablakait lehet nézegetni kívülről, és be lehet lépni: a fénnyel szemben állva minden részlet tisztán látszik – mondta lapunknak Varga László kaposvári megyéspüspök, akit a közelgő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján kérdeztünk egyházmegyéjéről és a magyar egyházi életről.
Vitéz Anita - Magyar Hírlap
– Mit lát a magyar egyház legnagyobb kihívásának 2021-ben, az eucharisztikus kongresszus évében?
– A legnagyobb kihívásnak azt látom, hogy a magyar és a világegyház miként tud evangéliumi választ adni az idők jeleire, különös tekintettel a keresztények elleni támadásokra, üldözésekre.
– Mire gondol?
– Arra, hogy mennyire tudnak összefogni a különböző felekezetekhez tartozók: katolikusok, reformátusok, evangélikusok, anglikánok és a kis egyházak tagjai, hogy az őket támadó ideológiákkal szemben együtt és egységben álljanak ki a keresztény erkölcs, a személy méltósága, a bibliai emberkép jelként való felmutatására. Emellett a világjárvány súlyosan érintette a keresztényeket is.
Amit a legkeményebb kommunista diktatúra nem tudott elérni, azt a pandémia igen: bezárt templomok és közösség nélküli vallásgyakorlat lett az általános. Vajon vissza tudjuk-e nyerni a híveket? Merünk-e új utakat keresni az evangélium hirdetésére? Vállaljuk-e a „kilépő egyház” kockázatát, vagy visszahúzódunk a rég megszokott biztonságba?
– Erre talán választ ad majd a szeptemberi budapesti világesemény, amikor hazánkra fog figyelni kis túlzással minden hívő ember. Főpásztorként mit mutatna meg legszívesebben a magyar kereszténységből a világnak?
– Ezerkilencszáznyolcvanhatban jártam először a franciaországi Taizében, ahol személyesen találkozhattam Roger Schützcel, a közösség elöljárójával. Amikor megtudta, hogy pap vagyok, arról beszélt, hogy a magyar keresztények és a többi kelet-európai üldözött egyház keresztényei a Nyugat számára prófétai jelek és a remény hordozói, mert vállalták hitükért a szenvedéseket és üldöztetéseket. Amit szívesen megmutatnék a magyar kereszténységből, az a hitvalló, üldözést is vállaló, elkötelezett keresztény férfiak, nők, papok és szerzetesek. Szükségünk van élő példákra a jelenlegi üldözések közepette.
– És ha nem történeti témában gondolkodunk?
– A fentiekkel együtt szeretném megmutatni a köztünk élő szegényeket, a megtört Krisztusokat, az egyház kincseit. Sokkal több szeretetet, figyelmet és tiszteletet érdemelnek annál, mint amennyit kapnak. Örömmel mutatnám be lelkes fiataljainkat is, akik nem félnek felvállalni a hitüket és tanúságot tenni a keresztény erkölcsről, valamint az új módon evangelizáló, a Szentlélekkel eltelt testvéreinket is. Végül, de nem utolsósorban a csendben, rejtekben szolgálókat, az egyházhoz, hivatásukhoz hűséges papjaimat és híveket.
– Milyennek szeretné látni tíz év múlva az egyházmegyéjét?
– Vonzó, közösségi egyházat szeretnénk építeni, amely őrzi az egységet. Mire van szükség mindehhez? Ami az eucharisztikus kongresszus mottója: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Nem népszerűségre szeretnénk törekedni, hanem arra, hogy az Istennel való személyes kapcsolatunk élő és mindent meghatározó legyen.
Ebben segít a szentmise, a naponkénti csendes szentségimádás, a dicsőítés, a zsolozsma és a rózsafüzér hűséges imádkozása, a Szentíráson való elmélkedés. Nem elég közösségeket építeni, nagy szükség van gyógyító közösségekre is. Olyanokra, ahol örülnek a belépőknek, elfogadják és befogadják őket, kimondják és megerősítik a bennük lévő jót. Amennyiben pedig szükséges, segítik őket a hiányosságaik felismerésében és az azokban való változtatásban.
– Milyen kihívásokat lát a magyarországi közösségi életben?
– Ferenc pápa szerint az egyház olyan, mint egy tábori kórház. Egyre több olyan közösségre lesz szükség, ahol a szenvedők, a betegek és szegények gyógyulást, segítséget és vigasztalást találnak. Ahol meghallgatják őket, lelki vezetést nyújtanak nekik, és a szentségek erejével – mint a szentgyónás, betegek kenete – gyógyítják őket.
A mindenfelől szorongattatott és üldözött egyházban olyan keresztényekre van szükség, akik komolyan veszik a kiürülőben lévő templomok üzenetét, és keresik a párbeszédet az egyházon belül vagy az egyházon kívül lévőkkel. Akiket Krisztus szeretete sürget, hogy ne önmaguknak éljenek, hanem Krisztusnak és embertársaiknak, ha kell, vállalva a vértanúságot is.
– Hogyan látja, mi tematizálja ma a közbeszédben az egyházhoz, hithez, valláshoz való viszonyt?
– A tudatlanság, az előítéletek és az ideológiai sémák. Egy templom üvegablakait lehet nézegetni kívülről, és be lehet lépni. Szemben állva a fénnyel minden részlet tisztán látszik. Sokan csak a külsőt nézik, és nem látnak mást az egyházban, mint emberi intézményt, a maga törvényeivel és bűnös szolgáival.
A lényeg ezért gyakran kimarad a közbeszédből! Nem szabad elfeledni azt sem, hogy a kereszténység a kezdetek egyházától napjainkig ki van téve egy komoly szellemi harcnak, amelyet nem e világ kormányzói, ideológusai ellen vívunk, hanem a sátán, a gonosz lélek ellen. Végső soron az Antikrisztus az, aki minden történelmi korban megrendezte a maga „karneválját”. A mai időnkben is ő tematizálja a közbeszédet, a korszellemet és szervezi a „cirkuszt”.
– Miként viszonyuljon ehhez így a hívő?
– Mivel Krisztus legyőzte a sátánt, a győztes csapat tagjaiként nekünk is Krisztussal együtt meg kell vívnunk a harcunkat, szellemi eszközökkel. Amikor a keresztények ezt nem látják, rossz módszerekkel és rosszul küzdenek.
– Személyesen, akár a saját hitélete felől nézve mit remél a NEK-től?
– Az említett ezerkilencszáznyolcvanhatos szeptember óta életem meghatározó része a naponkénti szentségimádás. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy az eucharisztikus kongresszus ezt az ajándékot közkinccsé teszi, és sokak figyelmét ráirányítja. Reményem, hogy felébreszti a vágyat a csendes szentségimádás után is, hiszen Kalkuttai Szent Teréz anya szerint „Isten a csend barátja, Isten a szív csendjében beszél, és nem az a fontos, amit mi mondunk neki, hanem az, amit ő mond nekünk”.
Ahhoz, hogy hallhatóvá váljon szívünkben az ő hangja, csendre, időre és jelenlétre van szükségünk. A zaj diktatúrájában, a rohanásban és jelenlétvesztésben élő kortársaink számára gyógyító lehet az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal való találkozás. Reményem az is, hogy a NEK össze tudja kapcsolni a megtört ostyában jelenlévő Krisztust a sebzett, bűnös és megtört emberekben jelen lévő Krisztussal. A szeretet új pünkösdje valósul meg egyházunkban, ha ez megtörténik.
– Ha egy kissé odébb lépünk a személyes reménytől, és a realitás kereteit nézzük, mi marad, maradhat majd meg a magyar kereszténységben ebből a négy plusz egy évnyi előkészületből és majd az eseményből? Mire fognak emlékezni az emberek?
– „Kiment a magvető vetni” – halljuk Jézus példabeszédét. Attól függ a termés, hogy milyen talajba hullik a mag. A NEK is magvetés, amely a jó földben százszoros termést fog hozni. Nem szabad megbotránkoznunk azon sem, ha az ellenség konkolyt fog szórni a búza közé. A dolgunk nem a gyomlálás, hanem a vetés nagyra növelése, akár életünk odaadása árán is. A többi a Magvető dolga lesz.
– Mit jelent ma a politikum mint közéletiség az egyházban? Hogyan mutatkozhat ez meg a kongresszus során?
– Az egyház küldetése nem a társadalom megreformálása, hanem az elérkezett Isten országának meghirdetése. „Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” – írja Szent Pál a rómaiaknak. Amikor ennek az országnak az igazságosságát megéljük, az mindig hatással van a társadalmi igazságosságra is.
Ez az egyház prófétai küldetése a társadalom felé. Isten országa nélkül a társadalmi igazságosság csak politikai és ideológiai küzdelemmé válna a szegények, kizsákmányoltak oldalán. Ezt várja tőlünk a világ, de mi Istentől kapjuk a küldetésünket, ami több a világ elvárásánál. Isten országának igazságosságához szorosan hozzátartozik az ellenség szeretete is. Enélkül nem lehet jellé az egyház, ezzel pedig nem tud mit kezdeni a politikum.
– Mit tanácsol, hogyan viselkedjen ilyen közegben egy keresztény?
– Csak az ellenségszeretet örömhírével együtt állhatunk a szegények és a kizsákmányoltak mellé, keresve és megszüntetve azokat a strukturális okokat, ami miatt ők vesztesei lettek a társadalomnak. Az örömhír viszont számukra is ugyanaz: elérkezett az Isten országa, Isten szereteturalma, és mi ennek tanúi vagyunk.
Vitéz Anita
Fotó: Kaposvári Egyházmegye