„Növekedjetek a Szeretetben!” – Te Deum a zalaszabari Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskolában

2021. június 11-én Varga László megyéspüspök mutatott be év végi hálaadó szentmisét a zalaszabari Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskolában. A Te Deum szentmisén Kelemen István zalaszabari plébános és püspöki biztos koncelebrált.

A megyéspüspök szentbeszédében a diákokat arról kérdezte, hogy mit köszönhetnek meg az adott napon:

„Kezdjük a szüleitekkel. Mi az, amit megköszönhetünk nekik?

Azt, hogy életet kaptatok tőlük, hogy világra hoztak benneteket. Megköszönhetjük nekik azt is, mikor nem csak adnak, hanem fegyelmeznek is benneteket, amikor megtanítanak arra, hogy mit szabad és mit nem. Valószínűleg a szüleitek megtanítanak benneteket szeretni azzal, hogy szeretnek benneteket. Az ő példájuk által tanuljátok meg azt, hogy mit jelent szeretni.

image 105 of 14

Mit köszöntök meg a tanáraitoknak?

Nekik nem csak azt kell megköszönni, hogy átadják a tudást, hanem azt is, hogy példát adnak emberségből. Adják a szeretetüket, a tudásukat, az emberségüket, és nevelnek is benneteket.

Ez is csodálatos dolog. Ha nem nevelnek bennünket, akkor neveletlenek leszünk, s úgy nem könnyű elboldogulni az életben.

image 106 of 14

Mit köszönünk meg a Jóistennek? Az életünket és a hitünket is. Isten a hit ajándékát adja nektek a szüleiteken, nevelőiteken, hitoktatóitokon és a plébános atyán keresztül. A Jóisten segít abban, hogy megtanuljatok hinni, s merjetek bízni az Ő szeretetében.

Megköszönném azt is, hogy van reményetek. Mindenki reméli, hogy vége lesz a tanévnek, de azt is reméljük, hogy lesz következő tanév, illetve, hogy pihenhetünk a nyáron. Ezeknél van egy nagyobb reményünk: az, hogy eljutunk a Mennyországba, mely a Jóisten legszebb ajándéka számunkra. Szeretnék oda jutni és találkozni ott mindannyiótokkal.  

Tőle kaptuk a szeretetet, hogy tudjuk szeretni barátainkat, szüleinket, sőt, saját magunkat is. A szeretet az egyik legnagyobb, legszebb kincs, melyet a Jóistentől kaptunk, s mely olyan, mint a tudásunk. Van képességünk arra, hogy tanuljunk, de tudjuk, hogy csak akkor bontakozik ki a tudásunk, ha tanulunk, gyakorolunk, s ha vágyakozunk arra, hogy növekedjen a tudásunk.

A szeretettel is így vagyunk. Ott van a szívünkben, de ki kell bontanunk ezt az ajándékot. Meg kell tanulnunk szeretni, odaajándékozni azt, ami bennünk van. Meg kell tanulnunk megbocsátani, mikor elrontjuk a szeretetet, s meg kell tanulnunk bocsánatot kérni. Ez mind-mind a szeretet tanulásához tartozik.

image 109 of 14

Az igazi cél az, hogy ne csak tudásba bontakozzatok, hanem életetek végéig növekedjetek a szeretetben. Ez a legszebb tananyag, mert ezen múlik, hogy boldog lesz valakik, vagy sem. Azon, hogy tud-e szeretni, vagy sem.

Kívánom nektek, hogy legyenek olyan emberek előttetek az iskolában vagy a családban, akik a szeretetről adnak nagyon jó példát. Ha találkoztok ilyennel, akkor tanuljátok el tőle, hogy miként kell jól szeretni, s hogyan kell a szeretetben növekedni.” – fogalmazott a megyéspüspök.

image 113 of 14

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „A család, mint Istentől rendelt közösség” címmel hirdetett vers- és novellaíró pályázatához csatlakozott a Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola is – emelte ki Csató Lászlóné igazgató. A szentmise végén sor került az iskolai forduló díjátadójára, melyeket a megyéspüspök adott át.  

Díjazottak:

Novella:

  1. helyezett: Takács Márton, 6 osztályos tanuló.
  2. helyezett: Kazinczi Martin, 8. osztályos tanuló.
  3. helyezett: Balogh Luca, 6. osztályos tanuló.

Vers:

  1. helyezett: Balogh Luca, 6. osztályos tanuló.

Videó: Szerafin Zoltán
Fotó: Kling Márk

A teljes prédikáció megtekinthető itt:

 

 
Read 923 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés