Új munkatárs segíti a Zsinati Előkészítő Bizottság munkáját

Az egyházmegyei zsinat előkészítő szakaszában szükség volt egy munkatársra, aki adminisztratív és szervezési feladatokban segíti a Zsinati Előkészítő Bizottság munkáját, valamint a későbbiekben a Zsinat lebonyolítását. A meghirdetett állásra közel százan jelentkeztek, akik közül Jakusovszki Dorinára esett a választás, akit most szeretnénk bemutatni.

Milyen megfontolásból jelentkeztél erre a munkára?

Amikor megjelent a pályázat a zsinati asszisztens munkakörről, éppen munka nélkül voltam, és azért imádkoztam, találjon meg az a lehetőség, amire szívből tudok igent mondani, és nem csak azért, mert „muszáj dolgozni”. Tapasztaltam, hogy a csak megélhetésért végzett munka, aminek ügyét nem tudom szívből szolgálni, nem boldogít, és nem segít a fejlődésben. A pályázati felhívást több ismerősöm is elküldte nekem, „ez annyira neked való lenne” üzenettel. És tényleg, nagyon tetszett a leírás, és az, hogy az Egyház megújulását szolgálhatom vele.

Gondoltál-e rá korábban, hogy egyszer a Püspökség lesz a munkahelyed?

Nem, korábban erre nem gondoltam. Igaz, életem során sokszor megtapasztaltam a Jóisten szeretetét és gondoskodását, mégsem fordult meg a fejemben, hogy világi emberként egyházi intézményben dolgozzak, vagy hogy egyáltalán erre lehetőség lenne. Bár a Püspökség épülete alig pár perc séta az otthonomtól, az út mégis nagyon hosszú és tekervényes volt idáig földrajzi és lelki értelemben is.

Téged többen Vándorinaként ismernek, mi indított útra és merre jártál?

2016-ban hagytam itt Kaposvárt, világgá mentem egy hátizsákkal, sátorral és két túrabottal. Isten a lelki válságunkban tud leginkább megszólítani, így tette velem is, Szent Jakab útjára hívott (Santiago de Compostelába), kétszer is. Másodszor egy igen hosszúra, otthonomtól gyalog egészen az óceánig.

ll

Azt mondod, Isten hívott, milyen közösséghez tartozol, melyik templomhoz kötődsz?

Hitéletemben meghatározó a Szent Imre templom, ott végeztem az Élet a lélekben szemináriumot, a tanítás részén túl a legjobb az volt, hogy közösségben lehettem, és hasonszőrűekkel tudtam az engem régóta foglalkoztató spirituális kérdésekről beszélgetni. Az ott alakult kis csoportunk a mai napig megvan, ebben a nehéz vírusos időszakban is bíztatjuk egymást, és ha találkozni nem is tudunk mindig, de imádkozunk egymásért, ez sokat jelent.

Később elvégeztem a Cursillo lelkigyakorlatot, majd abban évekig munkatársként ténykedtem. Tobzódtam a közösségi élményekben, nagyon tetszett, hogy tartozom egy egyre bővülő közösséghez, és magam is utat tudok mutatni a keresők számára. Hitem azonban még nem volt elég mély. Az isteni szeretet - bár nagyon be akartam fogadni, - mégis zárt ajtókra talált bennem. Nagy közösség vett körül, mégis egyedül maradtam a gondjaimmal. Hát persze, mivel a megoldást az emberektől vártam.

Közben rám tört a felismerés, hogy munkámat csak a megélhetésért végzem, de kibontakozni nem tudok benne, nem a helyes úton vagyok. Egy évekig tartó válságba kerültem.

Hogyan sikerült ezen a nehéz időszakon túljutni?

Isten látta, hogy egy nyakas jószág vagyok, és csak úgy tud velem találkozni, „elbeszélgetni”, ha elhív egy hosszú útra (ha már ennyire szeretek gyalogolni), ahol nincs más választásom, mint teljességgel ráhagyatkozni. Az emberek segítőkészsége, szeretete megerősítette bennem, hogy a világ igen is a jó arcát mutatja felénk, ha mi is ráhagyatkozva, bizalommal, nyitott szívvel fordulunk felé a legnagyobb kiszolgáltatottságunkban is.

Mi történt veled hazaérkezésed után?

A nagy út gyökerestül fordította fel életemet, hazatérve egy ideig vándorutas előadásaimból éltem, közben elköltöztem Győrbe, később a fővárosba, tavaly pedig Dél-Tirolban dolgoztam egy szezont, mint szobalány, ám a vírushelyzet hazahozott. Most jó itthon, visszatérni a gyökerekhez. Nagy örömmel pályáztam zsinati munkatársnak, bízva abban, hogy végre egy olyan célért tudok dolgozni, asszisztálni, ami számomra is fontos: megújulva adni tovább mindazt a jót, amit Tőle kaptunk, aki a legjobban szeret minket.

 

Köszönjük Dorina, hogy megosztottad velünk a történetedet és a gondolataidat! Kívánjuk, hogy a kitűzött céljaidat érd el és az egyházmegyei zsinat folyamatát eredményesen tudd segíteni!

 
Read 749 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés