Öleléstől és a gyerektől kapott áldástól erősödik az anyai szív

Boldog édesanyákkal beszélgettem. Olyanokkal, akiknek gyermeke Isten szolgálatába állt, hogy életét az Örömhír közvetítésére, közösségek lelki gondozására szánja. Kegyelem, hogy hivatásuk kapocs lehet ég és föld, ember és ember között.

A balatonberényi Sifter Ernőné nem gondolta, hogy Gergő fia egykor bejelenti, pap lesz, mivel kezdetben a vendéglátás felé kacsintgatott, ám a katonaság felülírta korábbi elhatározását. Férjével együtt meglepődtek a hír hallatán, de gyermekük tudtára adták, mindenben segítik őt. A nyugdíjba készülő, 3 éve megözvegyült asszony elmondta: Gergő aranyos gyerek volt, gyakran szerepelt iskolai rendezvényeken, vasárnap pedig a templom orgonájához ült, hogy zenével szolgálja az Urat.

SOMOVIDE0290412 100

– Nem volt finnyás, mindent megevett, és mindenkinek elújságolta: anyu főztje a legfinomabb – mesélte mosolyogva a tabi plébános édesanyja, akit hetente meglátogat a fia. – Tudom, hogy édesszájú, ezért mindig sütök neki. Kedvence a meggyes rétes és a hatlapos. Anyák napján is ezzel várom majd. Sifterné boldog, ha látja fiát; szeretetteljes ölelése és a tőle kapott áldás a legnagyobb ajándék. Gergő boldogsága rá is átragad. Ha Tabon vendégeskedik, akkor még nagyobb az öröme, hiszen érzékeli, hogy a hívek rövid idő alatt elfogadták és megszerették.

– Gyönyörűnek és okosnak született Boglárka, mindig a kíváncsiság vágya hajtotta. Szeretett barkácsolni, festeni, remek ízlése volt már gyerekként is, és kézügyessége, kreativitása gyülekezeti munkájában is érzékelhető – jellemezte leányát Gyenge Adrienn Ibolya, aki Pápáról költözött leánya, Kutasiné Molnár Boglárka kaposmérői református lelkipásztor családja közelébe, Kaposvárra.

– Kicsiként kevésbé volt jó étvágyú, de amikor megszületett a testvére, már nem kellett belétukmálni a falatot. Minden anyák napjára egy saját verssel lepett meg, és rajongott a bensőséges családi ünnepekért. A famíliában – mint megtudtam – a református vonal a domináns sok pedagógussal és lelkésszel, sőt Gyenge Imre, a nagybáty püspök lett, aki ugyan elhagyta Magyarországot, de neve, szolgálata, nemeslelkűsége örökre beleíródott a Pápai Református Akadémia „aranykönyvébe”, életműve ma már tananyag. Ilyen ősökkel egyenes út vezetett a teológiára, Bogiban fel sem ötlött más hivatás lehetősége. Egyre jobban vonzotta az úr asztala, s konfirmáló lelkészének, a pápai Hargita Pálnak jóslata beigazolódott: e leányból remek lelkipásztor lesz.

– Azért imádkozom, hogy Isten adjon egészséget neki, és áldja meg családját, szolgálatát, s arra kérem a Teremtőt, hogy e teljes elhivatottság, ember- és léleknevelő erő sokakat lángra lobbantson, hiszen fontos feladatot lát el. Ezt már érezték azok is, akik lelkésszé szentelésekor megköszönték, hogy ilyen nagyszívű lelkipásztort neveltem az egyháznak – jegyezte meg az édesanya, aki 2015-ben óvodavezetőként vonult nyugdíjba, s aki leányába látens módon is átplántálta: Engedjétek hozzám a kisdedeket…

Pongráczné Gaál Elvira ugyan Győrságon él férjével, de a nyugalmazott iskolaigazgatót, ha Kaposváron jár, elönti az anyai büszkeség, ugyanis mindig akad egy-egy evangélikus gyülekezeti tag, aki mellészegődve tudtára adja: mily nagy öröm számukra, hogy Pongrácz Máté és felesége, Boglárka lett a lelkipásztoruk Szemerei Jánost követően. Ilyenkor Arany Családi körének sora is felidéződik benne: „E fiúból pap lesz, akárki meglássa!” Meg az is, mily élvezettel falta kissrácként a krumplis „buci nudlit”, melyet nagyanyja főzött, s forgatott aranysárgára pirított zsemlemorzsába.

– Nagyon válogatós volt Máté, ezért aztán menzára sem tudtuk beíratni – árulta el a lelkész édesanyja, aki elmondta azt is: aranyos, jóindulatú gyerek volt kisfia, ki nehezen gerjedt haragra. Sokáig tűrt, s csak akkor keménykedett, ha már nagyon muszáj volt… A lelkész gyerekkorában gyakran legózott, s nagy szerelmese volt a Fekete István- műveknek, melyek nemcsak természet-, hanem ember- és istenszeretetre is nevelték az olvasót. Könyves környezetben nevelkedett, kiskora óta fogékonyan a klasszikus értékekre, és megtanult hegedülni is. Könyvre és a Rába ETO meccseire mindig kapott pluszzsebpénzt.

– Egyenes út vezetett a teológiára. Édesapám latinos műveltségű tanár volt, jóllehet lelkész szeretett volna lenni. Hivatásvágya az unokájában teljesedett ki, ám unokája lelkésszé avatását már nem élte meg – emlékezett vissza az édesanya, aki arról is mesélt: fia elég izgága gyerek volt, a liturgia ideje alatt szinte úgy kellett lefogni kezét-lábát, ám amikor a lelkész belefogott beszédébe, akkor megnyugodott. Isten igéje, a hozzá fűzött magyarázat szinte terápiás jelleggel hatott rá.

– A bibliai történetekkel már ovis korban megismerkedett, ebéd utáni mély álmából kellett felébreszteni, hogy bevigyük Győrbe hittanórára – folytatta az édesanya. – Elég durcás volt ilyenkor, de az óra végére felengedett; szívet-lelket melengető élménybeszámolót tartott a hallottakról. A politika is érdekelte; a rendszerváltáskor volt kisgyerek, és ámulattal nézte az óriásplakátokat. Pongráczné Gaál Elvira elérzékenyülve jegyezte meg: minden este hálát ad gyerekeiért, unokáiért, s azért is, hogy Luther-kabátos fia és menye közösen építheti Isten országát.

 

Kapcsolatépítő minden együtt töltött, minőségi perc

E bölcs asszonyokat hallgatva érzékelhető: mily nagy az édesanyák öröme és jogos büszkesége, hogy a Megváltó eszközül használja gyermeküket, akiknek hivatásszeretete megkérdőjelezhetetlen.

„Anyás” gyerekek voltak mindhárman, s nem felejtették el az anyaöl, a család fészek-melegét. Kapcsolatuk fő építőeleme a bizalom és a szeretet volt – az is maradt –, valamint az együtt töltött minőségi idő. És a tudat: Anya csak egy van.

 

Lőrincz Sándor

Megjelent a Somogyi Hírlap 2021. 04. 29-i számában. 

 
Read 1261 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés