A balatonberényi Sifter Ernőné nem gondolta, hogy Gergő fia egykor bejelenti, pap lesz, mivel kezdetben a vendéglátás felé kacsintgatott, ám a katonaság felülírta korábbi elhatározását. Férjével együtt meglepődtek a hír hallatán, de gyermekük tudtára adták, mindenben segítik őt. A nyugdíjba készülő, 3 éve megözvegyült asszony elmondta: Gergő aranyos gyerek volt, gyakran szerepelt iskolai rendezvényeken, vasárnap pedig a templom orgonájához ült, hogy zenével szolgálja az Urat.

– Nem volt finnyás, mindent megevett, és mindenkinek elújságolta: anyu főztje a legfinomabb – mesélte mosolyogva a tabi plébános édesanyja, akit hetente meglátogat a fia. – Tudom, hogy édesszájú, ezért mindig sütök neki. Kedvence a meggyes rétes és a hatlapos. Anyák napján is ezzel várom majd. Sifterné boldog, ha látja fiát; szeretetteljes ölelése és a tőle kapott áldás a legnagyobb ajándék. Gergő boldogsága rá is átragad. Ha Tabon vendégeskedik, akkor még nagyobb az öröme, hiszen érzékeli, hogy a hívek rövid idő alatt elfogadták és megszerették.

– Gyönyörűnek és okosnak született Boglárka, mindig a kíváncsiság vágya hajtotta. Szeretett barkácsolni, festeni, remek ízlése volt már gyerekként is, és kézügyessége, kreativitása gyülekezeti munkájában is érzékelhető – jellemezte leányát Gyenge Adrienn Ibolya, aki Pápáról költözött leánya, Kutasiné Molnár Boglárka kaposmérői református lelkipásztor családja közelébe, Kaposvárra.

– Kicsiként kevésbé volt jó étvágyú, de amikor megszületett a testvére, már nem kellett belétukmálni a falatot. Minden anyák napjára egy saját verssel lepett meg, és rajongott a bensőséges családi ünnepekért. A famíliában – mint megtudtam – a református vonal a domináns sok pedagógussal és lelkésszel, sőt Gyenge Imre, a nagybáty püspök lett, aki ugyan elhagyta Magyarországot, de neve, szolgálata, nemeslelkűsége örökre beleíródott a Pápai Református Akadémia „aranykönyvébe”, életműve ma már tananyag. Ilyen ősökkel egyenes út vezetett a teológiára, Bogiban fel sem ötlött más hivatás lehetősége. Egyre jobban vonzotta az úr asztala, s konfirmáló lelkészének, a pápai Hargita Pálnak jóslata beigazolódott: e leányból remek lelkipásztor lesz.

– Azért imádkozom, hogy Isten adjon egészséget neki, és áldja meg családját, szolgálatát, s arra kérem a Teremtőt, hogy e teljes elhivatottság, ember- és léleknevelő erő sokakat lángra lobbantson, hiszen fontos feladatot lát el. Ezt már érezték azok is, akik lelkésszé szentelésekor megköszönték, hogy ilyen nagyszívű lelkipásztort neveltem az egyháznak – jegyezte meg az édesanya, aki 2015-ben óvodavezetőként vonult nyugdíjba, s aki leányába látens módon is átplántálta: Engedjétek hozzám a kisdedeket…

Pongráczné Gaál Elvira ugyan Győrságon él férjével, de a nyugalmazott iskolaigazgatót, ha Kaposváron jár, elönti az anyai büszkeség, ugyanis mindig akad egy-egy evangélikus gyülekezeti tag, aki mellészegődve tudtára adja: mily nagy öröm számukra, hogy Pongrácz Máté és felesége, Boglárka lett a lelkipásztoruk Szemerei Jánost követően. Ilyenkor Arany Családi körének sora is felidéződik benne: „E fiúból pap lesz, akárki meglássa!” Meg az is, mily élvezettel falta kissrácként a krumplis „buci nudlit”, melyet nagyanyja főzött, s forgatott aranysárgára pirított zsemlemorzsába.

– Nagyon válogatós volt Máté, ezért aztán menzára sem tudtuk beíratni – árulta el a lelkész édesanyja, aki elmondta azt is: aranyos, jóindulatú gyerek volt kisfia, ki nehezen gerjedt haragra. Sokáig tűrt, s csak akkor keménykedett, ha már nagyon muszáj volt… A lelkész gyerekkorában gyakran legózott, s nagy szerelmese volt a Fekete István- műveknek, melyek nemcsak természet-, hanem ember- és istenszeretetre is nevelték az olvasót. Könyves környezetben nevelkedett, kiskora óta fogékonyan a klasszikus értékekre, és megtanult hegedülni is. Könyvre és a Rába ETO meccseire mindig kapott pluszzsebpénzt.

– Egyenes út vezetett a teológiára. Édesapám latinos műveltségű tanár volt, jóllehet lelkész szeretett volna lenni. Hivatásvágya az unokájában teljesedett ki, ám unokája lelkésszé avatását már nem élte meg – emlékezett vissza az édesanya, aki arról is mesélt: fia elég izgága gyerek volt, a liturgia ideje alatt szinte úgy kellett lefogni kezét-lábát, ám amikor a lelkész belefogott beszédébe, akkor megnyugodott. Isten igéje, a hozzá fűzött magyarázat szinte terápiás jelleggel hatott rá.

– A bibliai történetekkel már ovis korban megismerkedett, ebéd utáni mély álmából kellett felébreszteni, hogy bevigyük Győrbe hittanórára – folytatta az édesanya. – Elég durcás volt ilyenkor, de az óra végére felengedett; szívet-lelket melengető élménybeszámolót tartott a hallottakról. A politika is érdekelte; a rendszerváltáskor volt kisgyerek, és ámulattal nézte az óriásplakátokat. Pongráczné Gaál Elvira elérzékenyülve jegyezte meg: minden este hálát ad gyerekeiért, unokáiért, s azért is, hogy Luther-kabátos fia és menye közösen építheti Isten országát.

Kapcsolatépítő minden együtt töltött, minőségi perc

E bölcs asszonyokat hallgatva érzékelhető: mily nagy az édesanyák öröme és jogos büszkesége, hogy a Megváltó eszközül használja gyermeküket, akiknek hivatásszeretete megkérdőjelezhetetlen.

„Anyás” gyerekek voltak mindhárman, s nem felejtették el az anyaöl, a család fészek-melegét. Kapcsolatuk fő építőeleme a bizalom és a szeretet volt – az is maradt –, valamint az együtt töltött minőségi idő. És a tudat: Anya csak egy van.

Lőrincz Sándor

Megjelent a Somogyi Hírlap 2021. 04. 29-i számában.