Az olvasmányokat követően felcsendült a Glória, Isten dicsőítése; majd a szentlecke után, Isten népének örömét kifejezve szólalt meg az Alleluja. Az evangéliumot követően a megyéspüspök így fogalmazott prédikációjában:

„Az egész nagyböjtben erre az estére készültünk. A készületünk középpontjában nem a keresztút, hanem a keresztkút áll. Mikor megkeresztelkedtünk, mindannyian meghaltunk és feltámadtunk. Új életet kaptunk Krisztusban! Ez nem a tapasztalatnak, hanem elsősorban a hitnek a titka. Rövid egy prédikáció kerete ahhoz, hogy az egész keresztség gazdagságát kifejtsük. Három dolgot emelnék ki, hogy mi történt velünk a keresztség pillanatában, s mindegyiket azzal folytatnám, hogy engedjük megtörténni azt, ami már megtörtént!

Mikor megkeresztelkedtünk, Isten szeretett gyermekei lettünk. Ki az közületek, aki nem tett meg mindent a gyermekéért? Az egészen kicsiny, kiszolgáltatott gyermekért, aki nem tud élni a szülei szeretete nélkül? Ki az közületek, aki nagyszülőként nem hasonlóképp cselekedett az unokáival? Ha tehát ti képesek voltatok minden erőtökkel szeretni kicsiny gyermekeiteket, miért nem hiszitek el, hogy az Isten, aki maga a teljes és tökéletes szeretet, ugyan ezt teszi veletek, és a tieitekkel? El meritek hinni, hogy Isten tényleg szerető Atya? El meritek hinni, hogy Ő gondviselő Atya?

Kontinentális erők próbálják megtörni napjainkban is az Isten irántunk való szeretetébe vetett hitet. Merünk-e hinni abban a csodálatos ajándékban, hogy mi Isten nagyon szeretett gyermekei vagyunk? Ha azt válaszoljuk, hogy igen, akkor merünk-e úgy viselkedni ebben a világban, mint akiknek a legnagyobb szeretettel szerető Atyjuk van? Ez történt a keresztségben. Isten szeretett, kedves gyermekei lettünk ingyen, feltétel nélkül. Ajándék, amit el kell fogadnunk, s melyben hinnünk kell.

Mi történt a keresztségünk pillanatában? Isten a mi atyánk áthelyezett minket a sötétség birodalmából, a bűn rabságából szeretett Fia országába, és a világosság fiaivá tett bennünket. Szabaddá tett bennünket az Isten! Nekünk ajándékozta az istengyermeki szabadság kincsét. El merjük-e hinni, hogy az életünkben már elkezdődött Isten országa, Isten szereteturalma? El merjük-e hinni, hogy nem ezután fog csak megtörténni, hanem már megtörtént? A hit ajándéka az, amely ezt a kincset mozgásba hozza.

Merünk-e hinni Isten szereteturalmában, amely bennünk van; vagy csak azt szemléljük, hogy hol nincs jelen? Annyira lenyűgözi a tekintetünket a sötétség és annak minden műve ebben a világban, hogy állandóan a hiány és a sötétség körül forgunk. Minket is, akik a világosság fiai vagyunk, elbűvöl a sötétség és annak minden cselekedete úgy, mint a világ fiait. Sopánkodunk, morgunk, elégedetlenkedünk és állandóan a rosszról, a sötétségről beszélünk a világosság fiaiként. Ugyan ennyi erővel bátran tanúságot tehetnénk a világosságról! Minél nagyobb a sötétség körülöttünk, annál nagyobb szükség van a legkisebb világosságra is!

Isten országa, az Ő szereteturalma történik, már elkezdődött bennünk. Ha hiszünk ebben, akkor elkezdünk az igazságosság útján járni. Akkor a békességteremtés emberei leszünk, a szívünk tele lesz hálával és örömmel. Mindegyik hiánycikk, a világ sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A körülöttünk élő világ várja az igazságosságot, a békét és az örömöt. Mi megkaptuk ingyen, ajándékként. El merjük hinni? Ha igen, akkor engedjük megtörténni azt, ami már megtörtént az életünkben!

Mikor megkeresztelkedtünk, Isten lakást vett a szívünkben. Krisztus belénk költözött, mi pedig Krisztusba öltözködtünk. Krisztusivá tette az életünket az Atya. Szent Pál azt írja: »Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye.« Napjainkban is ugyan az a hit próbája, mint ami a korintusiakhoz írt levélben hangzik el: »Tegyétek csak próbára magatokat – írja Szent Pál –. Felismertétek-e, hogy bennetek él a Krisztus? Ha nem, akkor még nem álltátok ki a próbát.« Miközben Krisztus bennünk él, és Krisztusba öltözködtünk, úgy élünk, mint akiknek távol van az Isten. Mint aki csak akkor jön, ha hívjuk, vagy ha bajban vagyunk. Engedjük végre megtörténni azt, ami már megtörtént!

Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye. El van készítve a Mennyország számunkra, mert bennünk él a Krisztus és ő a remény, a megdicsőülés reménye. Ha ebben hiszünk, akkor a jövő felől értelmezzük a jelent. Ahogyan a múltunk minden döntése, minden cselekedete meghatározza a mai napot, a mai nap pedig a holnapot, igaz az is, hogy a reményünk meghatározza a mai nap döntését. Ha hiszünk a Mennyek országában, ha hiszünk abban, hogy nekünk oda kell megérkeznünk és nekünk ott helyünk van, akkor a győztesek nyugalmával lehetünk jelen a legbizonytalanabbnak tűnő helyzetben is. Van igazi remény! A jövő felől közelítve a mai napot, a jelen kort megőrizhetjük a békénket, biztonságunkat és a reményünket. Sőt, megajándékozhatunk másokat is ugyanezzel. Engedjük végre megtörténni azt, ami már megtörtént bennünk! Ez az egyik legfontosabb üzenete számomra a mai ünnepnek.”

A szentbeszédet követően a megyéspüspök megszentelte a keresztvizet, majd a keresztségi fogadalom megújítása és a hívek keresztvízzel való meghintése után a szokott módon folytatódott a szertartás. A szentmise végén a főpásztor szentségi áldásban részesítette a jelenlévőket, majd áldott, békés, örömteli Feltámadást és húsvéti ünnepet kívánt.

Krisztus Feltámadt!

Valóban Feltámadt!

Fotó: Kling Márk