A kaposvári Keleti temetőbe érkezőt óriás platánfák és hársfák teremtette végtelen nyugalom fogadja. Ide nem hallatszik be a forgalmas országút zaja, ebben a csendben gyülekezünk a ravatalozó előtt. A városnak ez a legfontosabb temetője, az őszinte kegyelet, az elhunytak tiszteletének méltó helye. A lélekharang mellé szobor került. Ez a megfogant, de meg nem született gyermekek emlékhelye. Kling József szobrászművész hófehér márványtömbbe faragta bele a magzat alakját. Védtelennek ábrázolta, nincs körülötte az anyaméh biztonságot adó burka. Egy női arc tekint rá, a fájdalom arca. Felettük galamb képében a Szentlélek, jelezve, hol a történet vége.
A szobor megáldására a pandémia idején kis csoport gyűlt össze. Varga László megyéspüspök, az egyházmegye és a Szent Fausztina Irgalmasság Háza képviselői, az Udvardy házaspár, a kezdeményezés ötletgazdái; Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. igazgatója.
Az egybegyűlteket Udvardy Márton állandó diakónus, püspöki szertartó köszöntötte. Amikor a megfogant, de meg nem született gyermekekről beszélünk, egyszerre gondolunk a spontán vetélés és az abortusz következtében elhunyt gyermekekre.
Az ő szüleiknek kívántunk lehetőséget adni az emlékezésre, gyertyagyújtásra” – ismertette az emlékhely létesítésének alapgondolatát. Kiemelte, a gyászfolyamat lényeges eleme, hogy tudatosítsuk magunkban a visszafordíthatatlanságot, ennek pótolhatatlan eseménye lenne a temetés, amire az említett esetek többségében nincs mód. Ezeknek a szülőknek adja meg a felállított szobor fizikálisan is a lehetőséget, hogy halottak napján, évfordulókon legyen hol megemlékezni az átélt veszteségről. Hangsúlyozta, közös erővel tevékenyen is részt szeretnének venni abban a munkában, hogy csökkenjen az abortuszok száma, minél több megfogant élet megszülethessen.
Szita Károly polgármester beszédében úgy fogalmazott: „Kaposvár az otthonunk. Számunkra a város nemcsak a jelenről szól, benne van közös múltunk, de gyermekeink, unokáik jövőjének ígérete is. Mindaz, amit ma teszünk, ahogyan gondolkodunk egymásról, annak alapjait elődeink életükkel tették le, s mindaz, amit szándékunk, erőnk szerint a máért teszünk, az utánunk jövők életét határozza meg. Soha nem múló kapocs köt össze bennünket. Közösségünkben tudjuk a már eltávozott szeretteinket, a jövőben érkező vágyott gyerekeket. Létünk a felmenőink létében gyökerezik, és tisztelettel gondolunk az utódokra, de azokra is, akik nem kapták meg a lehetőséget, hogy mosolyukkal találkozhassunk. Ők léteznek, ez szüleiknek és az istenhívő embereknek bizonyosság. Rájuk emlékeztet Kling József szobra.”
Kling József szobrászművész a meghatottságtól el-elakadó hangon elmondta: „Azért imádkoztam a Jóistenhez, hogy meg tudjam fogalmazni azt a drámaiságot, ami a szoborállítás apropója. Így született meg bennem a kép: a meggyötört arcú, síró női fej a magzatra néz, akit nem tudott megszülni. Ezt faragtam ki. Éreztem azonban, valami még hiányzik. Így került fel a galamb formájában a Szentlélek, aki a mennybe viszi a lelkeket. Ezt is megfaragtam, s a szoborra helyeztük. Így lett teljes a megfogant, de meg nem született gyermekek emlékműve.”
„Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat” – imádkozzuk a szentmisében. Varga László püspök a szobrot megáldva arról beszélt, a halállal rendszeresen találkozunk, de mi a feltámadás örömhírét hirdetjük. Átéljük a mindennapi halálainkat, kudarcainkat, ifjúságunk elveszítését, álmaink halálát, istenképünk, egyházképünk, a családról alkotott képünk, terveink, álmaink halálát, és vannak, akik átélik megfogant gyermekeik halálát is.
Ilyenkor egy rész az anyában, az édesapában is meghal. Ők életben maradnak, és a Jóisten arra hívja őket, hogy továbbmenjenek. A nagypéntekből a húsvétba hív, annak örömére, hogy ez élet győz bennünk.
Abban kíván az emlékhely segíteni, hogy el tudjuk gyászolni ezeket a veszteségeket, és el tudjuk fogadni a jelen pünkösdjét – fogalmazott a főpásztor.
A megemlékezés a szomszédos Jézus Szíve-templomban folytatódott, Puskás Béla temetőigazgató kíséretében vonultunk át oda. A sírok között haladtunk, érintve a város jeles szülötteinek síremlékeit, s ezáltal betekintést kaptunk a nagy múltú megyeszékhely történetébe.
A Jézus Szíve-templomban a szentély előtt áll Martin Hudáćek szlovák szobrászművész alkotása, a Meg nem született gyermek szobra. Egy térdelő, arcát tenyerébe rejtő márvány nőalak, vele szemben üvegből megalkotva a kezét a nő fejére helyező kislány. Ez a szobor indul 14 állomásból álló körútra az egyházmegyében, hogy mindenhova elvigye a meg nem születhetett gyerekek felett érzett fájdalmat és a megbocsátás, remény üzenetét.
A kezdeményezés ötletgazdája, Udvardyné Tóth Lilla a jelenlévőket köszöntve arra hívta fel a figyelmet, társadalmunkban messze nem elfogadott az abortuszt átélt ember fájdalma. Sokan élnek bűntudatban. Nekik üzen megbocsátásról, reményről a szobor. De üzen arról is, hogy a meg nem született gyermekek nem vesznek el a semmiben, ők a mennyei Atyánál kaptak helyet.
És üzeni a szobor, hogy minden megfogant élet megismételhetetlen érték. És üzen arról, hogy a körülmények, melyek között a döntés felőlük megszületik, drámaiak, de mindig van jobb megoldás, mint az elpusztításuk. Tóth Lilla elmondta, ezeknek az anyáknak szeretnének segíteni mind a szobor körútjával, mind a „Nem ítéllek el” lelkigyakorlatok indításával. A következmények, a sebek sokszor évek múltán jönnek felszínre, és egy ilyen megrekedt gyászfolyamatban szakemberek és Isten kegyelme jelenthet megoldást – tette hozzá a szervező.
Varga László szentbeszéde a nap ünnepére irányította a figyelmünket. „Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a bizalom csodálatos ünnepe.
Jézus fogantatásával a bizalom új korszaka kezdődött meg. Isten teljesen rábízta megát az emberre, amikor fia Máriában megfogant. Mária ugyancsak teljességgel rábízta magát Istenre, amikor kimondta az igent, de rábízta magát Józsefre is. És József is rábízta magát Istenre és Máriára, amikor elfogadta őt. Isten bízik bennünk.
Ezt éljük meg, amikor az Eucharisztiában kezünkbe vehetjük, és a megfogant gyermekek életében is ezt látjuk. Isten bizalma töretlen, míg a mi bizalmunk sokszor megrendül. Meg tudják törni bűneink, könnyen elbizonytalanodunk Istenben, embertársainkban és önmagunkban is. Ennek a következménye az abortusz is, amikor az anya nem meri megszülni a gyermekét. Isten azonban ezért küldte a fiát, hogy megmentse az embert, azt üzeni Jézusban, »nem ítéllek el«. Gyógyulást kínál, nem hagy magunkra sebeinkben. Az ünnep arra hív, újítsuk meg bizalmunkat Isten, társaink és önmagunk felé.”
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás: Magyar Kurír
