Somos László kaposfői plébános évtizedek óta nagy szeretettel veszi körül védenceit, a roma gyerekeket és szüleit. Élete nyitott könyv, életműve sokunk előtt példa. Alázata és szerénysége is. Néhány hete a Szent Márton Díj átvétele kapcsán kiemelte: „Jézus azt mondta, hogy menjetek el minden néphez. Úgy gondoltam, nem a plébánián várom a cigányokat, hanem én megyek el hozzájuk. Ma már 5 közösségi házunk működik, 25 munkatársam van, és önkéntesek is részt vesznek a szolgálatokban.” Azt is nyomatékosította: három célt tűzött ki maga elé. Az első: rádöbbenteni a magyarokat a cigányok emberi méltóságára. A második: segíteni a cigányokat az önbecsülésük felismerésében. A harmadik pedig az, hogy mint pap ezt a két népcsoportot közelebb hozza egymáshoz. Végül megjegyezte: Csak a dolgomat tettem és egy haszontalan szolga vagyok.
S hogy miért vállalta magára a romák gyámolítását (is) a plébános? Azért, mert minden emberben Isten képmását látja. Lehet, hogy egy kicsit porosak, piszkosak vagy szeplősek a hívei, de attól még valamennyien Isten képmásai. XVI. Benedek pápa Az Isten szeretet kezdetű enciklikájában is olvashatjuk: az egyháznak kötelessége foglalkozni a szegényekkel. Ez nem ráadás a szolgálatban, hanem ugyanolyan fontos, mint az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása.
Somos atya szerint a gyöngék gyámolításának a világ végéig kell tartania. Nem véletlenül választotta papi jelmondatául a páli levélrészletet: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.” A kaposfői plébános nemcsak hirdeti, éli is az igét. Azt vallja, az általa közvetített szereteten keresztül kell, hogy megértsék az emberek: Isten szereti őket. Ezért aztán ott van a nyája körül. Reggeltől estig. Fáradhatatlanul. Ferenc pápa azt tanácsolta a papoknak az Evangelii Gaudium, az Evangélium öröme című apostoli buzdításában: „legyetek bárányszagúak”. Somos atya nemcsak a pápa első apostoli iratának megjelenése óta, hanem papsága kezdetétől ilyen. Bárányszagú. Ezért szeretem és nézek fel rá.
Csakúgy, mint Varga László kaposvári püspökre, a Szent Imre-templom egykori plébánosára. Homíliáiban, lelkigyakorlatos tanításaiban, könyveiben, napi facebookos üzeneteiben szinte sokkolja a hallgatóságát. De ez így jó, mindenkinek kell az ébresztő; „a langyosat kiköpi az Isten”. Úgy véli: Isten mindenhatósága akkor kezdődik, amikor a miénk véget ér. Az Evangélium pedig lendületbe hozza a világot. Életünkben fel kell ismernünk Jézust, és ha elfogadjuk barátságát, akkor e kapcsolatban valóban lángra lobbanhat a szívünk, s nagy kaland vár ránk. Főleg, ha engedjük magunkat vezetni a Szentlélek által, Aki nem megy soha szabadságra!
A zselickislaki otthonban élő, a márciusban 80 esztendős Balás Béla emeritus püspök szavaira is figyelni kell. A Beton atyaként ismert és megkedvelt főpap évtizedek tapasztalataival hátizsákjában arra készül, hogy jól élje meg a mát. Legutóbbi találkozásunkkor azt mondta: állam és egyház akkor magasodik fel, ha Isten nevében nem történik semmiféle csalás, hiszen a Történelem Urát nem lehet félrevezetni. A felhígított, „közéleti kereszténység” nem vezet sehova, legfeljebb önbecsapáshoz. Azért is imádkozik, hogy hazánk kormánya sikeres legyen, de az üldözött keresztények megsegítése mellett el ne felejtse a hitet, s ha az Európai Uniót akarja megmenteni a széteséstől, úgy sem csaphatja be Istent. Az egyháznak, mint intézménynek pedig létezik lelki oldala is. Jézus nem a szerint hív istenkövetésre bennünket, hogy ki katolikus, református, fideszes vagy jobbikos...
A kaposszentbenedeki templomban tartott aranymiséjén a 60-as évek nagymarosi ifjai mellett ott volt feleségével Orbán Viktor miniszterelnök és Soltész Miklós államtitkár is. A nyugdíjba készülő főpap így összegzett: „Ez az ötven év azzal telt, hogy mindkét kezével védett az Úr. Egyikkel tartott, a másikkal pofozgatott.”
Ha belegondolunk, a hívő ember életében is így van ez, egyszerre tart és pofozgat bennünket az Isten, s azt várja tőlünk, hogy életünk ujjongó válasz legyen kérdésözönére.
Pécsett járva egyszer betértem a pálos templomba. Nem volt ugyan mise, de azt láttam, hogy Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egykori kultuszminiszter, ráborulva a padra, imádkozik. Gondolataim között átfutott: bárcsak minden kormánytag ezt tenné! Amikor emlékeztettem erre, az emeritus professzor azt mondta: „Folyamatosan küzdök a hitemért. Mindenkinek saját keresztje, hogy megküzdjön érte, pedig az Istennek tulajdonított törvények betartásával sokkal könnyebb lenne az életünk. Ha nem az istenhitre alapozunk, ha vétkezünk, akkor bűnt követünk el, s tudjuk: minden rossz a bűnből származik”.
Lőrincz Sándor
Megjelent a Somogyi Hírlap 2021. január 7-i számában.
A letörölt könnyek megtisztítják a Megváltó arcát
Jókai Anna Kossuth-nagydíjas írót néhány éve felkértem egy konferencia előadójának. Mondandója végén így summázott: Ha materializálnánk az istenképet, s azt gondolnánk, hogy Ő fizikai alakba sűríthető, akkor azt látnánk, hogy miközben az univerzum Istene letekint erre a bolygóra, sír. Sír az Isten. S azt kérdezi: hát ezért lettetek? Nem tudtok változni, emberek? Mi viszont nem vagyunk elég magasak, hogy letöröljük Isten könnyeit, de minden könny, amit letörlünk szegény beteg, magatehetetlen családtagjaink vagy embertársaink arcáról, s családba kívánkozó, kallódó gyerekeink, fiataljaink arcáról, az tisztítja Megváltónk arcát.
