„Egyetlen házat se hagyj ki!” – Interjú a Szent Márton-díjas Somos László kaposfői plébánossal

„Örülünk és büszkék vagyunk, hogy maga a papunk. Vigyázzon magára, hogy nagyon sokáig közöttünk lehessen.” Kaposfőn így fogadták a hírt, hogy idén Somos László plébános, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke kapta a Szent Márton-díjat a cigánypasztorációban végzett munkája elismeréseként.

Szent Márton egykor nem tudott elmenni a didergő koldus mellett, megosztotta vele a köpenyét. László atya élete is mások szolgálatáról szól, immár huszonhat éve. Hogyan kezdődött a papi élete, és hová jutott az eltelt esztendők alatt?

Reggel kilenc órakor érkezünk Kaposfőre. A plébánia a falu főutcáján, az általános iskolával szemben, a templom mellett áll. A kapuja nyitva, ételhordóval érkeznek és távoznak az emberek. Naponta négyszáz adag ebédet osztanak ki itt cigány és nem cigány rászorulóknak, a falu legszegényebb lakosainak. A tágas udvaron a nyarat idéző trambulin, pingpongasztalok. Szemben, az iskolában csend van, az ablak előtt virágok, gyertyák. „Az iskola egyik szeretett tanára belehalt a koronavírus-fertőzésbe, ezért egy hete online folyik a tanítás, így a tanodába sem jönnek a gyerekek” – magyarázza a rendkívüli körülményeket Somos László, aki 1994-ben került Kaposfőre.

img1 3

Akkor még nem is sejtette, hogy a lelkipásztori területén olyan nyomorúságot fog találni, ami a 20. század végén elképzelhetetlen. „Egy hónapja voltam Kaposfőn, amikor keresztelőre jelentkezett nálam egy cigány család. A kitűzött napon hiába vártam őket a templomban. Megvolt a címük, ezért elindultam hozzájuk. Az utcán beszélgető asszonyok igazítottak útba, mondták, hogy menjek túl az utolsó házakon is, majd még tovább, túl a nádas-bokros területen. Megdöbbentő látvány fogadott, amikor odaértem. Szekrény magasságú putrik sorakoztak egymás mellett. A vesszőből font falakat kívül-belül sárral tapasztották be, a tető félbevágott vashordóból készült.  Bent egy dobogó volt a bútorzat, vagy csak szalma, arra ültek az emberek. Vizet egy messzi nyomókútból hoztak, villany, gáz sehol. Az utca tele volt gyerekkel. Az első látogatásom után nem tudtam se enni, se aludni. Ők is az én embereim, a plébánosuk vagyok – ez járt a fejemben, és elkezdtem a telepre járni.

Megismertem az összes családot először Kaposfőn, aztán a többi hozzám tartozó faluban is. Egy év elteltével meghívtam a cigány családokat a plébániára egy közös ebédre, mindenkit személyesen. Jöttek lóval, lovas kocsival, biciklivel, vagy hetvenen gyűltek össze. Jól érezték magukat. Az asszonyok bekéredzkedtek a plébániára, kérték, hogy mutassam meg a lakásomat. Még a szekrényemet is kinyitották, és nagyon boldogok voltak, hogy mindent megnézhettek nálam. A gondviselés is a segítségemre volt, mert minden telepről eljöttek néhányan, így mindenhova elvitték a hírt, hogy jó volt a plébánián. Attól kezdve nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk.”

László atya rendszeres vendég lett a cigánytelepeken. A hozzá tartozó falvakban a cigányok mindenütt elkülönülten élnek. Kaposfőn még ma is földes út vezet hozzájuk. A rendszerváltás utáni években az összes cigány munkanélküli volt, rettentő szegénységben éltek. Két generáció nőtt fel úgy, hogy a szülők nem dolgoztak, mert nem tudtak elhelyezkedni. A gyerekek nem láttak felnőttet munkába járni.

Változást a közmunkaprogram hozott. „Aki soha nem kelt fel reggel, és egész nap azt csinált, amit akart, az nem tudta volna megállni a helyét egy munkahelyen. A közmunka viszont helyben volt, és az emberek lassan hozzá tudtak szokni a rendszeres munkába járáshoz. A kevés pénz, amit kerestek, a kétszerese volt a segélynek, amiből addig éltek. Ez sokat változtatott a cigányok gondolkodásán. A „szocpol”-nak köszönhetően aztán javultak a lakáskörülményeik is, a telepeken házakat építettek. Újabb ugrást az jelentett, hogy az építőiparban megnőtt az igény a munkaerőre. Ma már buszokkal jönnek a férfiakért a toborzók, és viszik őket az építkezésekre.”

img1 2

László atya kezdettől fogva igyekezett a gyerekekre összpontosítani. Kaposfőn 2004-ben tanoda épült, majd közösségi házak, ahol napközis rendszerben foglalkoznak a gyerekekkel. Itt nemcsak a tanulásra, hanem a játékra is lehetőség nyílik, és sok-sok közösségi programra is várják az embereket, emellett pedig fürdeni és mosni is lehet.

Az ünnepek nagyon fontosak a cigány emberek életében, ezeken a rendezvényeken, amelyek mindig fellépéssel kezdődnek, részt vesz az egész család. „A cigány ember szeret kiállni, szerepelni, énekelni. Korábban csak a karácsonyt és a húsvétot ünnepelték meg, és ezek az alkalmak főleg arról szóltak, hogy együtt legyenek, sokat és jókat egyenek-igyanak. Az ünnepekre mindig összegyűlik a nagycsalád, ami a nagyszülők, a nagybácsik és nagynénik meg az unokatestvérek összességét jelenti. Az egyházi ünnepeket is a közösségi házakban tartjuk a cigány lakosok nagy örömére. Szinte mindenki eljön ezekre a rendezvényekre.”

A közösségi házak nem ismeretlenek a gyerekek előtt. Az óvodáskorúak itt kapnak korai fejlesztést, az általános iskolások ide járnak tanodába és napközibe, és a középiskolások kezét sem engedik el, kísérik őket a tanulmányaik végeztéig. Ma már minden gyerek befejezi az általános iskolát, megszűntek az osztályismétlések, sőt, sokan tovább is tanulnak.

De a gyerekek mellett a felnőtteket sem hagyják segítség nélkül.  A várandós és a kisgyermekes asszonyok baba-mama klubba járnak, itt készülnek fel az anyaságra. László atya és huszonöt munkatársa, valamint az önkéntes segítők minden korosztályra odafigyelnek, tudják, melyik család mivel küszködik, milyen örömeik, kudarcaik vannak. Minden közösségi házat két tanár és egy helybeli munkatárs működtet. Ha új ember csatlakozik hozzájuk, László atya elküldi, hogy menjen házról házra, ismerkedjen meg az emberekkel, beszélgessen velük. Ahhoz, hogy segíteni tudjanak, elengedhetetlen a jó kapcsolat és a bizalom, vallja.

img1 1

A Szent Márton-díj átvételekor Somos László arról beszélt, hogy a cigányok szolgálatával kettős célja van: a cigány embereket segíteni szeretné méltóságuk felismerésében, a magyar embereket pedig rá akarja döbbenteni a cigányok emberi méltóságára. Mint mondta, „ettől sajnos még messze vagyunk”. De a huszonhat év alatt sok minden változott, jobb az emberek között a viszony és a hangulat is. „A tanoda létesítésekor elmondtam nekik, nem mindegy, hogy az unokájuk milyen cigánnyal fog együtt élni.” Még ma is megvan a távolságtartás a magyarok és a cigányok között, mindkét fél részéről. A cigány emberek úgy gondolják, a magyarok lenézik őket, ez az érzés már gyerekkorukban beléjük rögződik. Hiszen a cigány gyereknek nincs olyan ruhája, cipője, mint a magyarnak, és ezt az iskolában a gyerekek azonnal észreveszik. A szülőknek nagyon fáj, ha lenézik a gyereküket és őket. Tudnunk kell, hogy nekik is sok sikerük és örömük van, de még több kudarcuk és fájdalmuk – mondja László atya.

A kaposfői módszer azonban eredményes: „A felnőttek dolgoznak, a gyerekek tanulnak és szakmát szereznek. Kiutat jelent az oktatás és a nevelés, amely szélesebbre nyitja az ember látókörét, és erkölcsi tartást ad. „A munka, a tanulás és a katolikus hit gyakorlása meg tudja változtatni az emberek gondolkodásmódját és egész életét. Már nem írják le magukat a cigány emberek, mint akkor, amikor semmilyen munkára nem kellettek. Minden európai nép a kereszténység segítségével emelkedett fel, a cigányság sem kivétel ez alól.” Mindannak, ami itt történik, közös nevezője a szeretet.

Somos László szerint nem kell mást tenni, mint szeretettel jelen lenni a cigány emberek között. Nyitottak az emberi kapcsolatokra és a hitre, „csak irgalmas szívvel el kell menni hozzájuk, egyetlen házat sem szabad kihagyni”. Ezt vallja munkatársaival László atya, és úgy gondolja, az eltelt több mint negyed évszázad alatt sokat segítettek itt a cigányságnak.

A plébános munkáját számos díjjal ismerték el. 2009-ben Somogy Polgáraiért-díjat és Raoul Wallenberg-díjat kapott, 2010-ben a Somogy Megyei Prima-díj egyik kitüntetettje volt, 2018-ban pedig a Jószolgálat-díj életműdíjasa. Ő azonban nem említi az elismeréseit, szerény ember. Papi jelmondatához híven él: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.”

img1

Tíz településen több száz cigány felnőtt és gyermek felemelkedését és hitbéli gyarapodását szolgálja Somos László és munkatársi közössége. Annak tudatában kell élnünk, hogy mindannyian emberként születtünk, és mindannyian a teremtő Isten képét viseljük magunkon – vallja a plébános.

Az Úristen egymásra bízott bennünket. Azt várja tőlünk, hogy testvért lássunk minden emberben. Senki sem választhatta meg, hogy hová szülessen, egyedül csak Jézus Krisztus. Ő pedig az istállót választotta. Amikor a cigányokhoz megyek, Jézushoz megyek. A lényeg, hogy a legkisebbekben, a szegényekben, a betegekben, az elesettekben, a rászorulókban, a társadalom peremén élőkben, a cigányokban ismerjük fel Krisztust, aki valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, és olyan szeretettel forduljunk hozzájuk, amilyen szeretettel Jézus szereti őket. A cigánypasztorációnak ez az alapja. A többit megsúgja a Szentlélek, ha irgalmas és befogadó a szívünk.

Fotó: Lambert Attila; Kling Márk/Kaposvári Egyházmegye

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Forrás: Magyar Kurír
https://www.magyarkurir.hu/hirek/-egyetlen-hazat-se-hagyj-ki-interju-szent-marton-dijas-somos-laszlo-kaposfoi-plebanossal

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 3-i számában jelent meg.

 
Read 109 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés