„Legyünk a szeretet emberei!" – Vigília szentmisét celebrált Varga László megyéspüspök szenteste

2020. december 24-én, szenteste Varga László megyéspüspök celebrált szentmisét a kaposvári Jézus Szíve templomban.

A főpásztor prédikációjában Szent József példájáról elmélkedett:

„Nagyon örülök, hogy ennek a szentmisének az evangéliuma Szent Józsefről is szól, mondhatjuk azt, hogy Ő a főszereplője az imént elhangzott evangéliumi szakasznak.

December 8-án Ferenc pápa »Atyai szívvel…« kezdetű levelében Szent József évet hirdetett a katolikus egyházon belül, egy teljes éven át Szent József alakját állítja a hívek és az egyház elé példaként. Ebben az évben lehetőségünk van sokszor, sokféle módon elmélkedni Szent Józsefről, akiről azt mondja a Szentírás, hogy igaz ember volt.

image 16

Mielőtt erről az igaz emberről néhány gondolatot megfogalmaznék, először azt mondanám róla, hogy igazi ember volt. Nem csak igaz, hanem igazi ember is volt. Mit értek ez alatt? A Jóisten egy pillanat alatt összetörte József álmát. Az álmát, melyet jegyeséről, Máriáról álmodott, s melyet leendő házasságáról és családjáról álmodott. József igazi ember volt, akit ez a váratlan esemény arra indított, hogy töprengjen.

Nem volt könnyű helyzetben. Tépelődött, hogy vajon most mit kell tennie? Ha kiderül, hogy Mária gyermeket vár, s a gyermek nem tőle van, akkor a törvény nevében meg kell kövezni Máriát. Megölik a gyermeket és az anyját is. Azon gondolkozott, hogy titokban bocsájtja el. Nagyon sok olyan helyzet van kinek-kinek az életében, amely teljesen váratlanul tör rá, készületlenül, s összetöri az összes elképzelését, álmát, tervét, s minden megváltozik.

Itt nem csak a vírusra gondolok, ami pillanatok alatt felülírhat mindent, akármit terveztünk a jövőnkről, hivatásunkról, családunkról. Nem könnyű elfogadni, nem könnyű belenyugodni abba, hogy minden másképp lesz.

József igazi ember volt. Tépelődött, töprengett, mielőtt teljesen igent mondott volna Isten akaratára. Nem csak igazi ember volt, hanem az evangélium szerint igaz ember is volt. Ez azt jelenti, hogy ismerte az írásokat. Kézművesként a szabadidejében a többi korabeli kézművessel együtt a legfőbb elfoglaltságuk az volt, hogy forgatták az írásokat, beszélgettek róluk, s ismerték azokat. József tudta, hogy Isten mindenek felett áll, s hogy Istennek szabadsága van átírni a történelmet, s az egyének történetét is. Ismerte az írásokból Isten hatalmát, szeretetét és irgalmát.

image 14

Mint igaz ember – mivel ismerte Isten szeretetét és hatalmát –, rá tudta bízni magát az Ő szeretetére, gondviselésére. Ez a hit segítette abban, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen Isten akaratának, szavának, amit egy angyal által közvetített számára a Jóisten. 

Mikor az angyal megjelent számára, nem gondolta azt, hogy valami baj van a pszichéjével, hanem tudta, hogy Isten üzen. Sokféle módon üzent már az írások alapján, s tudta, hogy komolyan kell venni Isten üzenetét. A hit embere volt, aki feltétel nélkül rá merte bízni önmagát, a menyasszonyát és a gyermekét is Istenre szeretetére úgy, hogy semmiféle garanciát nem kért. Nem kért biztosítékot, teljes bizalommal és hittel bízta rá magát Isten szeretetére. József igazi ember volt és igaz ember volt. […]

József gondoskodott Máriáról és a gyermekről. Milyen sokan vannak ma közöttünk olyanok, akik olyan emberekkel törődnek, akik nem tőlük vannak. Nem csak azokra gondolok, akik befogadnak az életükbe, a családjukba gyermekeket, akiket a szüleik nem vállalnak; hanem azokra is, akik a bajbajutott testvéreiken segítenek feltétel nélkül. Időt, energiát, szeretetet nem spórolva állnak oda a szenvedők mellé. Legyenek azok orvosok, ápolók, ápolónők, mentősök, egészségügyben és szociális otthonokban dolgozók. Mindannyian követik József példáját.

Rengeteg hős van ebben a városban, ebben a megyében azok között, akik együtt szenvednek a szenvedő testvéreinkkel és minden erejükkel megpróbálnak segíteni, emberivé tenni a szenvedésüket a szavaikkal, tekintetükkel. Megtesznek mindent azért, hogy meggyógyulhassanak azok a testvéreink, akik a vírus miatt bajba kerültek, s hogy könnyebb legyen azoknak, akik a fertőző osztályon haldokolnak, s nem lehetnek szeretteik közelében.

József a szeretet embere volt, aki példa mindannyiunk számára, hogy igent mondjunk Isten akaratára akkor is, ha váratlanul jön és akkor is, ha nem értjük. A szeretet felette áll a tudásnak és az értelemnek. József példa és közbenjáró. Kérjük Szent József közbenjárását ebben az évben önmagunk és szeretteink számára, hogy legyünk igaz emberek és legyünk a szeretet emberei!" – zárta szentbeszédét a főpásztor.

Fotó: Kling Márk 

 
Read 1220 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés