– Jól tudom: az édesanyja halála miatti trauma vezette be a Szent Imre-templomba?

– Nem, a szüleim már kisgyermekkoromtól katolikus hitre neveltek, s a Szent Imre-templom sekrestyéjében tartott hittanórákon, Pázmány Lajos atya vezetésével készültem fel az elsőáldozásra, és ezt az alkalmat a családom még édesanyámmal együtt ünnepelhette. Anyukám halála után, tizennégy éves kamaszként azonban valóban sokszor találtam vigaszt a templomban, és a Szent Imré-s közösség gondoskodó, figyelmes közegében. Majd gimnazistaként, saját magam döntöttem úgy: felkészülök arra, hogy a bérmálás szentségében részesülhessek. Minden bizonnyal édesanyám halála is hozzájárult ahhoz, hogy addigra felnőtt módon gondolkodjak a hitemről.

– Ki figyelt fel Önre, aki akkoriban önmagát kereső kamaszsrác volt?

– Akkoriban Pázmány Lajos plébános úr mellett a Szent Imre Plébánia közösségéből a Bogdán házaspár, Imi és Edina, mint második családom vigyáztak rám. Édesapám sokat dolgozott, hogy egyedül is fenntartsa a családot, ilyenkor gyakran történt, hogy Imiéknél vendégeskedtem egy-egy vacsora, beszélgetés erejéig. Balsai Tamás barátom, aki akkor még kispap volt, azóta már plébános – jelenleg Buzsákon szolgál –, szintén sokat segített a hit elmélyítésében.

– Mit talált meg a rendszeres vallásgyakorlásban? Miben erősítette az Istennel való párbeszéd?

– Szerencsére kisgyermekkorom óta természetes volt számomra, hogy Jézushoz tartozom. Kamaszként vigaszt találtam, a Jóistennel való kapcsolat sokat segített abban, hogy elhiggyem: édesanyám nélkül is meg találom a helyemet a világban, majd azóta, immár családapaként, a gyermekeimnek is azt tanítom, amit szüleimtől és a Szent Imré-s közösségtől útravalóul kaptam. Isten itt van velünk, az örömeinkben és a bajban is.

– Színészként hogy látja: fogékonyak a transzcendensre a kollégái? Vagy kegyelem dolga az egész? Szerintem némi „affinitás” azért kell hozzá, nem?

– A színész épp olyan ember, mint bárki más. Közöttünk, színházi emberek között ugyanúgy akadnak hívők, katolikusok és más vallásúak, akár a társadalom más területein. Nyilván vannak a szakmánknak tanulható, elsajátítható részei és vannak Istentől kapott tálentumok, amiket ki-ki a saját világlátása szerint használhat.  

– Sikerült-e már művésztársat az istenhit felé terelni?

– Olyan munkatársam, aki az én konkrét közbenjárásomra megtért volna, és onnantól hívő katolikusként élte volna tovább az életét, sajnos nem volt. Viszont a kollégáimnak mindig próbálom megmutatni, nem tolakodóan, inkább szeretettel, hogy én hívő katolikusként miként gondolkodom a világ és a színház dolgairól.

– A háta mögött hagyott évtizedekben volt-e olyan szerep, amelyet nem játszott el; éppen azért, mert istenhitével összeegyeztethetetlen volt? Egyáltalán: megengedheti-e magának a színész, hogy „csak” emiatt ne vállalja el az adott szerepet?

– Szerencsére nem adódott ilyen helyzet, illetve szerep. De azt gondolom, a színész feladata egy előadásban az írói és rendezői vízió megjelenítése, nem pedig saját véleményének megformálása, és annak megmutatása. A színész egy eszköz a színházban, aki személyiségét, testét, lelkét adja egy-egy figura megformálásához. Élnek közöttünk is gonosz emberek, akár gyilkos szándékkal, és egy színdarabban a teljes igazság közvetítéséhez hozzátartozik a negatív oldal megmutatása is. Többek között ez is a színész szakma egyik jellegzetessége.

– A Padlás című musicalben Ön Robinson, a számítógép. Hogy érzékeli: az elgépiesített világ kedvez az Örömhír terjesztésének? Én azt vallom, amit G.B. Shaw: A semmiről mindent tudunk, a mindenről semmit…

– Fel lehet ezt úgy is fogni, hogy e felgyorsult, számítógépek vezérelte világ új lehetőségeket adott a kezünkbe, hogy terjesszük az örömhírt. Fontos persze megtalálni az egyensúlyt, hiszen a rengeteg információ el is terelheti a figyelmünket a lényegről, de ha okosan élünk ezekkel az új lehetőségekkel, az közelebb is vihet Istenhez.

– Fiai nem ódzkodnak az imától? Egyáltalán: szoktak közösen imádkozni, hálát adni esténként? A példaadás, a személyes tanúságtétel hatékony lehet a hit átadásában…

– Négy fiúgyermek édesapjaként rendszeresen imádkozom a gyermekeimmel és a feleségemmel. Mivel elég mozgalmas életet élünk, a gyerekek programjai és a mi munkánk, időbeosztásunk miatt feszített tempóban szaladnak a mindennapok, így sokszor az imáink időpontjai ad hoc módon változnak, de reggel és este mindig szakítunk időt arra, hogy hálát adjunk a Jóistennek, és a segítségét kérjük az épp előttünk álló feladatok teljesítéséhez.

Sok a feladata

Szvath Tamást arról is kérdeztük, hogy az idei – a koronavírus-járvány miatti, meglehetősen sajátságos – színházi évadban milyen darabokban láthatjuk. A színésztől megtudtuk: már nagyon várja a Csárdáskirálynőt, de az Alice Csodaországban valamint a János vitéz című előadásokban is lesznek feladatai.

Szövetségben

Varga László, a Szent Imre-templom korábbi, immár püspökké lett plébánosa, illetve Balás Béla emeritus püspök atya tüzes, lendületes, igazságkereső prédikációi a fiatal színésznek is új irányt mutattak. A templomi közösség pedig hiteles mintákat adott számára. Például egyre erősödő hitet az életen át tartó házasságban.

Lőrincz Sándor

Fotó: Memlaur Imre

Szvath Tamás a Hókirálynő Kelemen királyaként

Megjelent a Somogyi Hírlap 2020. október 29-i számában.