KAPOSMÉRŐ

Takaros családi ház teraszán folyik a szó, a faluszélről a „mérei” dombok integetnek. Az óvodából hazatérve itt érzi legjobban magát, meg a „hegyen”, ahol férjével megtermelik a családnak valót. A lassan nyugdíjba készülő, „csupaszem” asszony elkötelezett, gyermekközpontú, példamutató munkáját a tanév végén elismerő oklevéllel jutalmazta Varga László megyés püspök.

Öt éve dolgozik az óvodában, ahova a kaposmérői oviból került, és cseppet sem bánja, hogy a legkisebbek között telt el fél élete. A kitüntetett dajka egy hatgyerekes, csomai cigány család szülötte; kercseligeti származású édesapja postai kézbesítő, berzencei gyökerű édesanyja takarítónő volt. Ügyes kezű, dolgos emberek, akik nagy szeretetben élve mindent előteremtettek gyerekeiknek. A hitet is, mint illatos, meleg kenyeret, a szülői házból hozta magával. Mindig nagy segítségére volt élő istenkapcsolata, főképp akkor, amikor származása miatt tettek rá megjegyzést, de akkor is, amikor édesanyja agyvérzése miatt, akit ápolni kellett, nem folytathatta tanulmányait a Munkácsy gimnáziumban. Helyette a MÁV dombóvári kirendeltsége várta, ahol vasúti szakvizsgát tett, és 1996-ig hivatalsegédként dolgozott. Amikor Tamás után megszületett második fia, Gábor, már nem szeretett volna vállalni éjszakai műszakot, inkább konyhalánynak állt be a mérői iskola konyhájába, ám rövidesen Miovecz János igazgató azzal hívatta: szerinte jobb helye lenne az oviban, dadaként.

Így beiratkozott a dajkaképzőbe, s örült, hogy kicsik között lehet. 15 év után jött be Kaposvárra; azt szerette volna, ha egyházi intézményből megy nyugdíjba. Érzett magában arra is erőt, hogy evangelizáljon. Gyereket, szülőt, talán még munkatársakat is…

– Ebben is – mint ahogy mindenben – Isten szándéka mutatkozott meg – jegyezte meg. – A Bibliában azt olvashatjuk: az istenszeretőknek minden a javukra válik, de Jézus egy helyütt így szól: Engedjétek hozzám a kisdedeket! Én is magamhoz engedem ezeket az aranyos csöppségeket, megölelgetem őket, és mindig meghatódom ragaszkodásukon, őszinteségükön, s azon, ahogy szeretni képesek. Azért imádkozom: felnőttként is maradjanak meg ilyennek, és őrizzék meg gyermeklelkűségüket…

Etelkát arról is faggattam, milyen egy jó dajka. Azt mondta mosolyogva: melegszívű legyen és puha, akihez mindig oda lehet bújni, ám emellett legyen következetes, és ne majmolja védenceit. Úgy legyen jelen az óvodában, mintha saját fiát-lányát szeretgetné, tanítgatná. Én is így neveltem az enyéimet.

Bár katolikusnak keresztelték, 24 éves kora óta a református gyülekezetbe jár. Azt vallja: egy az Isten, az a lényeg, hogy gondolattal, szóval és cselekedettel egyaránt tegyük a jót, és háztetőkről hirdessük, mit fülbe súgva hallottunk. Aki ismeri Etelkát, az tapasztalhatta: meglehetősen karakán. Vallási téren is. Állítja: hitünket csak így érdemes élni. A langyosat kiköpi az Isten…

Szüleitől eredő igazságszeretete, harcos kiállása a nemes ügyekért, szókimondása olykor meghökkenti ugyan a környezetében lévőket, ám el is gondolkodtatja őket. Tudják róla: egyenes jellem. Neki nem gumiból van a gerince. A jó, a nemes és a szép „megszállottja”, és hisz a szeretet erejében. Lehet, hogy kicsit avíttasnak tűnik ars poeticája, de vállalja. A megjegyzéseket is tűri, amit erős hite miatt kap olykor.

– Talán azért lehetek némelyek szemében fura szerzet, mert gyakorló vallásosként, s nem „vasárnapi keresztyénként” élek, így van istentapasztalatom, és az Úr kellő tisztánlátással is megajándékozott. Az meg vitathatatlan, hogy neki köszönhetek mindent, és erről másoknak is örömmel mesélek. Mint ahogy azt is elújságolom, hogy Varga püspök atya napi facebook-os bejegyzéseit – apró lélekmorzsáit – nyomban megosztom másokkal.

Papnénak felnőtt fiai vannak; Tamás a Pécsi Református Gimnázium egyházi ének-zenetanára és karnagya. Gábor – hiába szerzett geodéta végzettséget az egyetemen –, nyugdíjas mozdonyvezető édesapja nyomába lépett. Már kisgyermekként megcsapta a mozdony füstje. Senki sem beszélhette le arról, hogy régi szerelme hivatássá érjen.

Etelka szívesen szaval egyházi és világi rendezvényeken is. Petőfi, Ady, József Attila és az erdélyi költők a kedvencei, de énekelt a gyülekezeti kórusban is.

– Érdekes ennek a kórusnak a története – árulta el. – Amikor Tamás fiam a kántorképzőbe járt Pápára, az első év után Márkus Mihály akkori református püspök azt adta házi feladatul a növendékeknek, hogy hazatérvén, mindenki hozzon létre egy kórust a saját gyülekezetében.  Fiam ezt komolyan vette, és az akkori lelkészasszony, Michna Krisztina már az istentisztelet végén hirdette a közösségnek. Így lettünk Tamással alapító tagok, és számos élmény kötött bennünket az énekkarhoz, hiszen istentiszteleteken, próbákon és fellépéseken egyaránt átélhettük: aki énekel, az kétszeresen imádkozik.

Lőrincz Sándor

Levél Jókai Annától

Nagy becsben őrzött levél kerül elő a fiókból. Feladója Jókai Anna, címzettje Pap Lászlóné. Megtudom: a megyei könyvtár egyik író-olvasó-találkozóján a jobboldal ikonikus alakja hazáról, hitről, megmaradásról, irodalomról szóló tanítása olyannyira szívéhez szólt, hogy kényszert érzett a verselésre – így rögzítve az élményt. Versét elküldte Jókai Annának, aki postafordultával mondott köszönetet a szép gondolatokért.  Etelka egyébként a mérői közéletből is kivette részét. Egyszer például Papp Lajos szívsebész professzor előadását szervezte meg, s mondott verset a találkozón. Sikere volt mindkettőjüknek. Így van ez, ha Pap(p)ok találkoznak…

Megjelent a Somogyi Hírlap 2020. 10. 15-i számában.