Fotókiállítás nyílt mélyszegénységben élő gyermekekről Kaposváron

Október 15-én nyílt meg a Kaposváron és környékén mélyszegénységben élő családokat segítő Mélyben és Reményben Alapítvány gondozottjainak életét bemutató fotókiállítás a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban.

Az alkalmon Mohayné Farkas Ibolya, a Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője köszöntötte a tárlatlátogatókat, majd Varga László megyéspüspök Isten országáról fogalmazta meg gondolatait megnyitóbeszédében.

20201015 IMG 8128

„Isten országa a Szentírás szerint igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Az a jelen, ahol a béke és öröm megélése mellett jelen van az igazságosság megélése is. Hálás vagyok azért, hogy a Mélyben és Reményben Alapítvány is azt az örömhírt hirdeti, mely szerint elérkezett az Isten országa, Isten szeretet uralma. Ők másokért élnek, s másképp fordulnak a szegényekhez, mint a társadalom többi része. Isten áldja az alapítvány munkatársait és azokat a családokat, akikhez eljutnak, s akikkel megélik Isten országának örömhírét” – fogalmazott a megyéspüspök.

20201015 IMG 8122

A főpásztor szavai után a támogatott családok gyermekei Kovács Magda meséjét adták elő a bűvös erejű kőről, majd az alapítvány vezetője tartott tárlatvezetést.

A kiállítás 2020. november 2-ig tekintehető meg a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. (7400 Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály u. 4.)

Fotó: Kling Márk

 

 
Read 956 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés