– Hogyan viszonyulunk a kereszthez? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Jézus azt mondja, hogy aki utánam akar jönni, az vegye fel keresztjét minden nap, s kövessen engem. Mit jelent nekünk, katolikus keresztényeknek a kereszt felvétele?
Sokaknak valószínűleg csak annyit, hogy naponta keresztet vetnek, mások beérik annyival, hogy jelként egy keresztet hordanak a nyakukban. Hogyan viszonyulunk a kereszthez? Mit jelent számunkra?
Valószínűleg mindannyian, a szívünk mélyén azt reméljük, hogy megússzuk a kereszteket. Melyik az a kereszt, amelyikből erő fakad, s melyik az a kereszt, amelyik rombol? Nagyon sokan közülünk saját maguknak ácsolják a keresztet. Olyan életvitellel, amely mindent meg akar szerezni, s rengeteg szenvedés, baj, félelem és gyötrődés jár a nyomában. Mikor nem jönnek össze a dolgok, akkor felcímkézzük a betegségünket, hogy Isten ránk rakta a keresztet, pedig csak azért betegedtem meg, mert nem tartottam meg Isten kérését, miszerint pihenjek. Hajtottam magam, s mindent meg akartam szerezni. Mikor ennek a következménye a betegség, akkor Istenre hárítjuk. […]
Hajlandóak vagyunk-e rálépni a keresztútra, miközben keresztet vetünk, miközben hódolunk nagypéntekenként a keresztre feszített Krisztus előtt, hajlandók vagyunk-e az igazi kereszthódolatot vállalni keresztényként ebben a világban?
Akik igent mondanak erre, azokat soha nem látott távlatokra vezeti az Isten a szeretetben. Olyan utakra, amelyeket eddig nem ismertek, s olyan szabadságra, amiről még fogalmuk sem volt ezidáig. Olyan boldogságra, ami Isten országának a boldogsága itt és most. Ők lesznek a békesség emberei, s azok, akik békességet teremtenek, mert hajlandóak meghalni önmaguk számára. – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.
A szentmise végén Csendes Sándor berzencei plébános köszöntötte az egybegyűlt híveket és a megyéspüspököt, aki főpásztori áldásában részesítette Huszics József kántort, illetve Kovács János templomatyát, a több évtizeden át tartó áldásos tevékenységéért.
Fotó: Kling Márk