Hivatástáborba hívták a fiatalokat a Kaposvári Egyházmegyében

A Kaposvári Egyházmegye papnövendékeit, illetve a papi hivatás iránt érdeklődőket hívták táborozni Balatonboglárra augusztus 23. és 25. között.

A tábor – melyen részt vett Sándor László hivatásreferens, nagyatádi plébános és Varga László megyéspüspök – közös vesperással kezdődött, majd a vacsorát követően kötetlen beszélgetéssel folytatódott. Másnap a laudes és a reggeli után Tihanyban látogattunk el, ahová velünk tartott Vida Zoltán siófoki káplán is.

118311726 307385817164813 7704111464954830201 n

Itt ünnepeltük a szentmisét, melyet Varga László püspök atya mutatott be. Szentbeszédében az evangéliumból kiindulva rámutatott a hivatás nagy titkára, hiszen mindannyiunk számára létezik egy Fülöp, ki elvezet bennünket Krisztushoz, aki már azelőtt látott bennünket. Szent Bertalan ünnepe révén a főpásztor felhívta a figyelmet Bertalan nagy erényére, a hűségre.

118407554 330399304750612 2752991864990577384 n

Az apátság és az apátsági templom megtekintése után részt vettünk a bencés szerzetesek napközi imaóráján, melyet ebéd követett. A közös étkezés jó lehetőség volt egy-egy szerzetes atyával való beszélgetésre is. Ezt követően megtekintettük azokat a barlang-lakásokat, melyekben egykor a szerzetesek éltek. Mindezek után visszatértünk Balatonboglárra, ahol zsolozsmával zártuk a napot.

A tábor záró akkordja a keddi nap volt, amikor is meghallgattuk Püspök atya elmélkedését a szellemi harc(ok)ról, amelyek jelen vannak a világban. Mindezek nagy kihívást jelentenek a mi szolgálatunkban is. Az elmélkedés után részt vettünk a szentmisén, majd az ebéddel bezárólag befejeztük három napos táborozásunkat.

Hiszem, hogy szellemileg és lelkileg feltöltődve mentünk haza, s a tábor alatt tapasztalt közösségi élmény tovább erősítette barátságunkat Jézussal és egymással is.

Szöveg: Pohnert Dávid

Fotó: Brunczvik Mátyás

 

 
Read 1616 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés